Dr. Zakaria Erzinclioglu - Helyszínelők

Miért pont ez? Sok minden változik az életemben, de a krimi műfaja és a helyszínelős sorozatok iránti rajongásom változatlan, így nem volt kérdés, hogy ez egy "must have" könyv. Szerencsére az Alexandra szokásos nagy akciójában, ez a könyv is a leértékelt listán volt. 

Történet: Ez egy képes útmutató a helyszínelők munkájáról, nem pedig regény, így nincs története. Mégis egy novelláskötethez tudnám hasonlítani, mert sok apróbb történet, valós esemény rejtezik a sorok között. 

Vélemény: Néha olyan okos tudok lenni, néha meg annyira hülye, hogy az felháborító. Azt hittem, hogyha elolvasom a könyvet, akkor okos leszek helyszínelő témában is és érteni fogom, hogy a sorozatokban mit is csinálnak pontosan. Hülye elvárásaim vannak magammal szemben. Való igaz, hogy a könyv jó kis alapot ad, de minél többet olvastam, annál inkább meggyőződtem róla, hogy a helyszínelők polihisztorok, tudásuk egy tudóséval ér fel. Nem véletlenül tanulják sokáig ezt a szakmát sem. A tanulmányok mellé kell egyfajta tehetség is. Tehetség, hogy felismerjék, hogy egy helyszínelés során mi az a legapróbb részlet, ami releváns a nyomozás szempontjából és mi az, ami egyszerűen csak szemét.

  A könyv bemutatja az alapokat és egy kicsit mesél is a helyszínelés kezdeti időszakáról. A bűnügyi tudomány alapelvét az 1800-as évek végén Dr. Edmond Locard alkotta meg, miszerint "minden érintkezés nyomot hagy." Dr. Locard akkoriban az igazságügyi orvostan egyik szaktekintélye volt és Sir Arthur Conan Doyle ismerőse is. Locard elvét nagyon sokszor emlegetik pl. a CSI Miami Helyszínelőkben is. A "minden érintkezés nyomot hagy" elve tömören összefoglalja a helyszínelők munkáját, ugyanis, mindent, a legkisebb porszemet is meg kell vizsgálniuk a nyomozás során. 

  A munka legunalmasabb és leghálátlanabb része, amikor sárban, mocsokban, bogarak közt esetleg csúszniuk-mászniuk kell, hogy mindent bezacskózzanak, hogy utána alaposabb vizsgálat alá vessék. Itt jön a képbe a tehetség és a tapasztalat, hogy a "mindent darabjaira szedtünk"-ből, melyek azok a darabok, amik kellenek. 

  A legjobb részének a vizsgálat tűnik, bár a várakozás unalmas lehet, de ha pozitív az eredmény vagy rávezet egy nyomra, akkor nagyon izgalmas. (Egyébként a filmsorozatok nagyon ügyesen izgalmasnak tüntetik fel a munkát.) Itt jön képbe a tudás. Bár ma már nagyon profi gépekkel dolgoznak a helyszínelők, legalábbis Amerikában biztosan, így gyors és pontos eredményeket kapnak. Régen viszont nem állt rendelkezésükre ennyi segítség, így a helyszínelőknek tudósoknak kellett lenniük. Ők is szakosodnak persze, de az általánosságban elmondható, hogy a legfontosabb eljárásokkal tisztában kell lenniük és a fizika-, valamint a kémiatudás elengedhetetlen számukra.

  A könyv ezeket az eljárásokat és munkafolyamatokat mutatja be, de csak felszínesen, ugyanis egy-egy apró tárgy vizsgálata és a szükséges szakmai tudás könyvtárakat tölthet meg, lehetetlenség pár száz oldalban alaposan belemélyedni a témába.

  Megtörtént esetek képeivel és történeteivel tarkított a könyv. Az író ezeken keresztül érzékelteti, hogy mennyi múlhat akár egy apró szöszön is. Emberi életek múlhatnak rajta. A politikai befolyásra is találtam pár burkolt célzást a könyvben. Az író nem foglalt állást régi ügyekben, de azért finoman érzékeltette, hogy néhány esetben a tudomány az ellenkezőjét bizonyítaná.

  A könyv a halálnemektől, a ballisztikán át kitér egészen a haj-, szövet-, írás- és hangelemzésekre is, az üveg tulajdonságaira, a narkotikumokra, a tűzesetekre, a bombákra és a biológiai fegyverekre is. Valamelyikkel csak érintőlegesen foglalkozik, van amelyikbe viszont mélyebben belemegy, de nagyon jól bemutatja, hogy tényleg minden érintkezés nyomot hagy. Erről viszont eszembe jutott, hogy nagyon régóta foglalkoztatja jobb esetben az írókat, rosszabb esetben a gyilkosokat, a tökéletes gyilkosság.

A tökéletes gyilkosság

  Azért nem találják a krimiírók a tökéletes gyilkosságra a választ, mert Dr. Locardnak tényleg igaza van. "Minden érintkezés nyomot hagy." Minél fejlettebb a társadalmunk és a technika, ez annál inkább csak igaz állítás lesz. Találkoztam már olyan szereplővel, akit úgy mutatott be a szerző, hogy a tökéletes gyilkos. Kopaszra nyírt feje volt, szőrtelenítette az egész testét, kizárólag olyan ruhákban járt, amikből nem jöhettek ki szövetszálak, nem szöszöltek, kesztyűt viselt, olyan cipőt vett fel, aminek a redőibe nem furakodhatott be sár, kavics, por, szinte semmi és még illatszereket sem használt. Ezzel a szerző lezártnak tekintette a problémamegoldást, ugyanis a főhős semmiféle nyomot nem hagyott maga után. De ez valóban így lenne? A Helyszínelők könyv megadta a választ, bár az egyszerű hétköznapi logika is rávezeti az embert, hogy ez nem ilyen egyszerű.

  A cipőnek akármilyen is a talpa, nyomot hagy. Mivel a talaj felszíne mindig változó, ezért valahol a tett helyszínének közelében ott lesz a lábnyoma, mert az ember nem tud súlytalan lenni, ilyenkor teljesen mindegy, hogy milyen a cipőtalp. Az illatszerek használatának mellőzése sem ér sokat, mert az embernek akkor is van szaga, maximum a mi orrunk nem érzékeli és még lehetne sorolni, hogy mennyi mindenen bukhat el a gyilkos. A helyszínelők pedig pont ezeket a buktatókat keresik és találják meg. Tehát nincs tökéletes gyilkosság, csak hanyag vagy hibás munka van.

    A sok eljárás és hiperszuper gép bemutatása mellett a legmeglepőbb az volt, hogy sokszor a legegyszerűbb dolgok és megoldások a legjobban nyomra vezetőek, hiszen a gépek is tudnak tévedni. Néha szükség van még a gépek előtti tudásra is, illetve szükség lenne, ha a törvények elfogadnák ezeket az eljárásokat. Az egyik a nyomolvasás. Egy régebbi gyilkossági esetnél a nyomozók és a helyszínelők elakadtak, mígnem valakinek eszébe jutott, hogy a beduinok kiválóan ismerik a természetet, hiszen az életmódjuk ezt követeli meg, kitűnő nyomolvasók. Segítségüket kérték és sikerrel is jártak. A rendőrök nem találtak lábnyomot, a beduinok viszont nemhogy megtalálták egy férfi lábnyomait, de az egész útját végig tudták járni. A tettest ugyan elkapták, de utólag más módszerekkel kellett a bűnösségét bebizonyítani, mert a beduinok nyomolvasását, mint módszert és bizonyítékot, nem fogadta el a törvény. 

   Bár a helyszínelők munkája sok mocsokkal és rengeteg borzasztó látvánnyal jár, mégis van benne művészet és szépség. A legapróbb hétköznapi tárgyakból, részecskékből, darabkákból kell kitalálniuk egy eset történetét, rejtvényeket kell megfejteniük, lehetőségeket kell kizárniuk, mígnem eljutnak a megoldásig. Bár a való életben nem úgy működik, mint a filmekben, nagyon sokszor nem találják meg a tökéletes választ és nem tudják meg a sztori teljes egészét, maradnak rejtélyek. 

  Összességében borzasztó érdekes volt a könyv, legalábbis számomra, mert nagyon érdekel a helyszínelők munkája, imádom a krimiket gyerekkorom óta és mindig is irigyeltem a krimiírókat, hogy az orromnál fogva tudnak vezetni. Nem lettem szakértő a könyv elolvasása után sem, de érdekes lesz ezek után egy krimit a kezembe venni, hátha ezúttal nem sikerül annyira átvernie az írónak, mert valami aprócska tudás azért rám ragadt. 

  Krimirajongóknak és a helyszínelő sorozatok rajongóinak alapdarab, egy "must have" könyv.

_______________________________________________________________________________________________
Értékelés: 6/5

Tetszett: hiánypótló könyv, nemcsak a téma volt érdekes, hanem az írás is nagyon élvezhető volt.

Nem tetszett: túl rövid volt. El tudnék képzelni egy minimum 1000 oldalas könyvet a témában.

Fordította: Győrvári Borbála

Kiadás: Alexandra, 2006.

Oldalszám: 192 oldal
_______________________________________________________________________________________________