Miért pont ez? Volt szerencsém megismerkedni az írónővel puszta véletlenségből és mivel nagyon megkedveltem, mint embert, kíváncsi voltam rá, hogy miket alkot. Megtudtam, hogy a Sötét Hórusz című könyve már kiadásra került, így a "kedvelem" átment "fel is nézek rá" állapotba. A rengeteg írásról való eszmecsere után pedig megajándékozott éppen készülő műve kéziratával és az egyik tesztolvasója lettem. A mű még kiadatlan, így borítója nincs, viszont az írónő nagyon szépen rajzol, így muszáj megmutatni azt is.
Történet: Az egész könyv tulajdonképpen Cathrine Therton, a későbbi Cat Turney életét dolgozza fel. Sansa egy regényfolyam írásába (Gender-krónikák) vágta a fejszéjét, amelyből ez a hatodik kötet. Cat Turney szerephez jut egy későbbi részben is, aminek az előzményeként is felfogható a Lélektelen. A sci-fi történet nem a Földön, hanem Bubastison játszódik, ahová az emberek elmenekültek és új társadalmat, új világot építettek fel. A disztopikus jövőben ugyanúgy megtalálható a nyomorúság, az éhínség, az aberrált emberek sokasága. Az új bolygón meg kell tanulniuk alkalmazkodni az idegen környezethez, új élelmet kell találniuk, mert nem terem meg minden, mint ami a Földön és egészen más halálos betegségek is felütik a fejüket, mint például a xenoláz. Cat gyerekkorától kezdve kísérhetjük figyelemmel, hogy milyen is ez a világ: milyen az egyén és milyen a társadalom számára. Cat egy zseni és emellett lelkileg sérült, de igyekszik kimászni a saját poklából, miközben megpróbálja a hozzá hasonló árvák életét is megváltoztatni. Felfedezi a dattarát, azt a növényt, ami megoldja az éhínség problémáját.
Vélemény: Általában a rossz könyvekről tudok sokat írni, míg a jókról alig. Sansa könyve viszont jó és iszonyatosan sok gondolat kavarog bennem a művével kapcsolatban, amiről én is tudnék írni egy regényt, de azt senki se olvasná el, szóval rövidre kell fognom.
Leszögezem, hogy nem vagyok elfogult az írónővel szemben, meg szoktam mondani, ha valami nem tetszik, mert attól fejlődik egy író, hogy sok olvasó véleményét meghallgatja, az viszi előre a munkásságát. Míg olvastam a könyvet, folyamatos visszajelzéseket és jelentéseket kellett adnom, de akármennyire is akartam nem tudtam belekötni semmibe az ég világon.
A történet magával ragad, elsodor, elgondolkoztat, megnevetett, megsirat, feldühít, szóval az összes érzelmet kiráncigálja az emberből és összekutyulja, feltesz egy érzelmi hullámvasútra. Pont ezt várom el egy könyvtől, hogy rántson magával, játsszon az érzéseimmel, tudjam az egyik szereplőt szeretni, a másikat utálni, tudjak min izgulni, tudjak miért szurkolni és legyen kit sajnálni. Emellett adjon valami pluszt is a szórakozáson kívül, érintsen meg, gondolkoztasson el, de ne azon, hogy a szereplő miért lett ilyen elfuserált karakter, a világot miért nem dolgozták ki jobban és a szerkesztésre miért nem ügyelt senki, hanem a könyv tartalma és mondanivalója dolgoztassa meg az agytekervényeimet. A Lélektelen minden kritériumomat teljesítette és ezért le a kalappal az írónő előtt.
Cat Turney alakja teljesen kihozott a sodromból és felkavart. Kiskorától kezdve megismerhetjük és végig járhatjuk vele azt az utat, amit megtesz. A szüleit elviszi a xenoláz, így xenoárva lesz és elviszik egy házaspárhoz, akik a gyámjai lesznek. Cat nagyon kötődött az édesanyjához, akinek halála volt talán az első olyan tragédia, ami örökre megváltoztatta a lány életét. Ugyan lettek "szülei", de hamarosan kiderül, hogy ez inkább átok, mint szerencse. Az apa egy alkoholista, tudatlan és erőszakos vadállat, az anya pedig a férje által való elnyomásban élő tehetetlen "veréb". Cat-nek nagyon sok tortúrát kell elviselnie, mire megszabadulhat tőlük, de a szabadulás csak fizikailag történik meg, a lelkében örökre nyomot hagynak azok az évek.
Nagyon kalandos és elborzasztó események útján jut el a fővárosba a fiatal zseni, aki csalódott az egész emberiségben. Végre rendeződni látszódnak a dolgai, a szárnyai alá veszi egy jószívű tudós, Dominic Kora és egy Cathez hasonló korú fiú is (Vilam, kép lent) kitünteti a figyelmével. Megalapítják a TO-t, ahová csak nagyon intelligens és tehetséges gyerekek kerülhetnek be, hogy tanulmányaik befejeztével a legismertebb tudósokká válhassanak és megtalálják a xenoláz elleni gyógyszert, ami az éhínség mellett a legfőbb halálozási okot jelenti Bubastison. Cat bekerül a csapatba és SPOILER! megtalálja az éhínség problémájára a megoldást, a dattarát, ami egy búzához hasonló növény. SPOLIER VÉGE!
Úgy tűnik, hogy Cat élete végre helyreáll. Bár elveszti mentorát, Dominicet, de legalább volt egy valaki, aki közel tudott kerülni a lelkileg sérült és szeretetre éhes lányhoz, ami talán egy kicsit enyhítette az emberekben való csalódottság érzését. A dattara feltalálásával Cat nem csak hírnévre, de vagyonra is szert tesz, ami ahelyett, hogy megelégedéssel töltené el, elindítja őt a lejtőn. A vagyonhoz hamarosan hatalom is társul, innentől kezdve pedig nincs megállás.
Cat Turney élete kalandos, veszélyekkel és nyomorúsággal teli. A főhősnő nem egy pozitív karakter, de mindvégig szimpatizál vele az olvasó és megérti, hogy mit miért tesz. Amellett, hogy egy egész társadalomnak jót ad, legalább annyi rosszat és szörnyűséget elkövet. Kész pszichológiai tanulmányt lehetne írni a karakterről, mert nagyon sok minden közre játszott abban, hogy egy kislány hogyan változott felnőve egy szörnyeteggé. A molesztálás, az alkoholizmus, a testi és lelki erőszak, a szülei halála, az éhínség, a xenoláz, a társadalom iránti empátiája, majd később annak hiánya csupa olyan tényezők, amiktől nem csoda, hogy mivé változott. Mégis, én személy szerint mindvégig szimpatizáltam vele és kedveltem, szurkoltam azért, hogy jobb legyen az élete. Aki lentről jött és önerőből fel tud kapaszkodni, nagyon becsületes dolog, így végig reménykedtem benne, hogy van Cat számára remény. Sansa azonban élethűen megmutatta, hogy egy ennyire sérült ember nem tud már túllépni a fájdalmain, hogyha a világ a feje tetejére áll, akkor sem.
Rengeteget lehetne még Catről írni, annyira jól kidolgozott és összetett karakter, hogy az hihetetlen. A zárkózottsága, a csípős nyelve, a férfi ruhái és a napszemüvege mögött mindvégig ott van benne a megbántott kislány, aki szeretne bizonyítani önmagának és az édesanyjának is. Sokszor úgy tűnik, hogy nincs lelkiismerete, de a felszín alatt látszik, hogy van, különben nagyon sok dolgot nem tett volna meg. Vilammal való kapcsolata nagyon felkavaró volt érzelmileg és az utolsó fejezetnek még mindig a hatása alatt állok. Az írónő nagyon jól megmutatta, hogy egy kapcsolat milyen szépen indulhat, de van egy határ, amin túllépve a visszájára is fordulhat és kiderülhet a másikról, hogy gyökeresen más ember, mint amilyennek mutatja magát. Tragikusan és megrázóan alakult a kapcsolatuk, de a legelgondolkodtatóbb mindvégig az volt, hogy ilyen a valóságban is megtörténik, csak próbálunk nem tudni róla.
A világ nagyon jól kidolgozott, szinte mindvégig láttam magam előtt a Várost, a későbbi Cattown-t, az épületeket kívül-belül, a sikátorokat, a levegőben közlekedő autókat. A politika és a vallás is szembe került egymással, később Cat képviselte a politikát és a tudományt, a vallást pedig Nut főpapnő. Nagyon szórakoztató volt olvasni a csatározásaikat, de a mosoly mögött azért erősen járt az agyam, hogy kinek is adjak igazat. Nemcsak a város és a bolygó apró részletei voltak kidolgozottak, de a politika, a vallás, a tudomány, a hétköznapi élet, a karakterek egytől-egyig, szóval minden, ami élővé tette Sansa világát. Egyik karakter iránt sem tudtam közömbös maradni, volt, akit utáltam, volt, akit szerettem és volt olyan is, hogy az egyik percben kedveltem valakit, a másikban pedig olyat tett, hogy megutáltam, sőt megundorodtam tőle. Valamiért Cat volt az egyedüli, akiért mindvégig rajongtam, annak ellenére, hogy józan ésszel felfogva utálnom kellett volna.
A legjobban azonban nem a világ, nem a tudományos kísérletek, nem is a kalandok fogtak meg a történetben, hanem a társadalmi rajz. Az éhínség, a betegség, a nyomorúság. Az írónő szinte az egész emberi poklot lefestette a könyvében, volt itt vérfertőzés, nemi erőszak, alkoholizmus, drogfüggőség, egyéb erőszak, gyilkosság, erkölcstelenség és etikátlanság. Veszélyes dolog ilyen témáról írni akár utalásként is, mert mindig kerülhet olyan ember kezébe a könyv, aki átélt hasonlókat és megsértheti vele az író, ha helytelenül kezeli a témát. Sansának azonban különösen jó érzéke van ahhoz, hogy finoman tapogatózva, mégis szókimondón és legfőképp a helyén kezelje ezeket a témákat.
A stílus olykor nagyon hasonlított Asimovéra, aki nagy hatással volt az írónőre, mégis van egy sajátos hangulata és nyelvezete, amilyennel eddig nem találkoztam. Nagyon sok életigazságot olyan szépen fogalmazott meg, hogy többször is hangosan ízlelgettem a szavakat, voltak egyedi szófordulatai is, mint pl. a keze a füléhez rebbent. Mindvégig könnyed és szép maradt a stílus, nem volt benne olyan "ficam", ami megakadályozta volna a könyv élvezhetőségét. Plusz pont jár a csípős és szarkasztikus humorért. Cat olyan volt, mint Dr. House nőben.
A Lélektelen egy pszicho sci-fi, ha nagyon be akarom határolni a műfaját. Hiába játszódik a jövőben, hiába játszódik idegen bolygón, az írónő megmutatja, hogy az ember akkor is ember marad, minden álmával, vágyával és gyarlóságával együtt. Büszkén tudnám a polcomon a kiadott példányt.
Ui: Köszönöm a felejthetetlen élményt az írónőnek!
_______________________________________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból
Karakterek: 6/5 pontból
Tetszett: Minden!
Nem tetszett: jobban oda lehetett volna pörkölni Nutnak
Kedvenc: Cat, Dominic, Timu, Lanadan, Priscilla
Kiadás: ???
Oldalszám: 779 oldal
_______________________________________________________________________________________________
Bp., 2012.02.12.
Bp., 2012.02.12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése