Pataki Tamara - Ember a sötétben

Miért pont ez? Sokat hallottam a könyvről és folyamatosan belebotlok egy plakátba, ami hirdeti a 16 éves lány első regényét, boszorkánnyal, háborúval, meg szerelemmel. Olvastam már róla jó és rossz kritikát, így már végképp kíváncsi lettem.

Történet: Babette, a boszorkány és Hans, a katona szerelmi történetét meséli el a regény. A történet hátterét az yperini gáztámadás adja, tehát erősen történelmi regény. A fülszövegből megtudjuk, hogy Hans megvakul a háborúban, ezért lett a könyv címe Ember a sötétben.

Vélemény: Kijelenthetem, hogy ez a könyv rendesen feladta a leckét. A véleményemet és az érzéseimet nagyon megosztotta és szinte nem is tudom eldönteni, hogy tetszett vagy sem. Aztán, ahogy az elolvasása után hátradőltem a székben és hagytam egy kicsit leülepedni a dolgokat, rájöttem, hogy inkább középkategóriába teszem, mert Hans személye és a háború leírása megmentette a két ponttól. Időpazarlásnak nem mondanám, mert voltak benne jó pillanatok, de nem került be a kedvenceim közé, sőt. Pedig nagyon akartam szeretni ezt a könyvet, mert egy fiatal 16 éves lány írta (15 évesen fejezte be), ráadásul magyar és úgy voltam mindig is a magyar írókkal, hogy mi is emberek vagyunk, mi is tudunk kiválót alkotni, nem csak a külföldiek. Nagyon nagy reményekkel álltam neki az olvasásnak és talán ez volt a baj, hogy a reklámszöveg ("Lehetséges szerelem boszorkány és halandó között?"), meg a rengeteg plakát és egyéb reklám túl erőltetett volt.

  Két részre bontom a könyvet, mert muszáj, valahogy nekem nem állt össze az egész, egy kicsit szedett-vedett volt. Az egyik rész, amikor a könyv történelmi regény, a másik a szerelmes regény egy kis fantasy elemmel megfűszerezve. Ha úgy nézem a könyvet, mint történelmi regényt, akkor nagyon jó. Kimondottan tetszett, hogy nem évszámokkal, haditervekkel, meg stratégiák elemzésével dobálózik a szerző, hanem egy átlagemberen keresztül mutatja be a háborút, hogy milyen is az, amikor ott kell harcolni a fronton, amikor bármelyik pillanatban meghalhat az ember, folyamatos életveszélyben van és nem mellesleg ölnie kell, hogy a saját életét mentse. Nagyon szeretem a történelmi regényeket és pont az ilyeneket. Nem érdekelnek annyira az évszámok, vezérek, a politika stb., hanem az, hogy miként is lehet egy ilyet túlélni, milyen érzés lehet a fronton harcolni. A regény ebből a szempontból megadta azt, amire vágytam. Mivel sosem voltam jó történelemből, ezért nem térek ki a hitelesség kérdésére, mert egyrészt fogalmam sincs róla, ezért csendben maradok, másrészt pedig biztos vagyok benne, hogy a szerző ügyelt az események és a dátumok helyességére, valamint a szerkesztő is leellenőrizte.

  Leginkább Hans és egy másik szereplő, Marie szemszögéből láthatjuk úgy igazán a háborút, de nekem csak a Hans-szal kapcsolatos részek tetszettek. Hans jelenetei nagyon jók és nagyon megszerettem a karaktert, sőt, azt is mondhatnám, hogy egyedül ő fogott meg az egész könyvben és már csak ő miatta olvastam végig. Nem csak a háborúhoz fűződő gondolatai és a személyisége tetszett nagyon, hanem kimondottan érdekes volt, hogy miként éli meg azt, hogy megvakult. Ezzel nem árultam el titkot, mert a fülszöveg már lelövi a "poént", pedig nem kellett volna, mert ezzel kb. az egész cselekményt tudjuk elolvasás nélkül. Mindvégig szimpatizáltam Hans-szal és ha élő alak lenne, legszívesebben megöleltem volna, hogy nem lesz semmi baj, egyszer minden jóra fordul. Szóval ő lett a kedvenc a könyvben.

  A karakterekről ennyi pozitív, mert sajnos a másik két főszereplőről nem tudok jót mondani. Marie vonala nem is értem, hogy mit keres a könyvben, értem én, hogy a történet végén kulcsfontosságú szerepe lesz, de ehhez nem kellett volna végigolvasni huszonvalahány oldalakon, hogy mi történik vele, mert mindvégig logikátlan és unalmas volt. A könyv egyharmada arról szól, hogy Franciaországból hogy tud hazajutni Németországba. Ezzel még nem is lett volna baj, mert nagyon jó eszköz lehetett volna arra, hogy a szerző bemutassa a háborús helyzetet és azt, hogy milyen nehéz volt akkor átjutni a határon és igazolni a származást, ha jól lett volna megírva, de sajnos nem így volt. Ugyan volt benne egy kis kaland, de azon sem izgultam egy percig sem, mert olyan semmitmondón és egyszerűen volt leírva, hogy azt se bántam volna, ha kiírja a könyvből a szerző. Nem tudtam vele szimpatizálni, nem tudtam őt hova tenni, mert azon kívül, hogy ő egy fiatal nő, aki zeneiskolába jár és félti őt a bátyja, nem tudunk meg róla semmit, tehát teljesen érdektelen karakter. Azt se tudom eldönteni, hogy hány éves lehet, mert bár ugyan a gondolatai jók, de olyan éretlenül és bután viselkedik nem is egyszer, mintha egy kislány lenne. 

  Kedvenc jelenetem vele, amikor barangolása során betéved egy házba és ott talál egy kislányt, akinek az anyja a másik szobában haldoklik, de a kislány azt hiszi, hogy csak alszik.SPOILER! Marie persze tudja, hogy az anya halott, végül magával viszi a kislányt. Nagyon jó kis epizód lett volna, DE! De félig komolyan és félig gúnyosan írtam, hogy a jelenet kedvenc, ugyanis olyan viselkedésbeli logikátlanság volt a jelenetben, hogy mérgesen elhúztam a számat. Könyörgöm! Ha a háború közepén találok egy házat és mivel látom, hogy nincs bent senki, bemegyek, hogy meghúzzam magam éjszakára, de találok egy hullát és egy árva gyereket, akkor nem fekszek le aludni és másnap nem ülök le reggelizni! Marie ezt csinálja. Bemegy, megkérdezi a gyereket, hogy hol az anyja, az megmutatja, Marie észreveszi, hogy meghalt, de kb. egy vállrándítással rácsukja az ajtót, megágyaz, lefekszik aludni, másnap reggelit csinál a gyereknek, megfürdeti, majd pedig ott akarja hagyni, mondván, hogy apuka majd érted jön biztos, vagy lehet, hogy már rég elhagyott titeket.  Na most, ha háború van, akkor apuka nem jön a gyerekért, mert a fronton harcol. Marie ugyan imádkozik egyet másnap a nő halálos ágyánál és magával viszi a gyereket, de már ezt abban a pillanatban meg kellett volna tennie, ahogy észrevette, hogy mi a helyzet. Legalábbis szerintem egy normális embernek ez lenne a reakciója, számomra hihetetlen volt. SPOILER VÉGE!

  Most pedig elérkeztem a gyöngyszemhez, Babette-hez, a boszorkányhoz. Ő piszkálja legjobban a csőrömet. Nem csak felesleges volt a történetben, hanem egyenesen irritált és ha mást nem is, de az utálatomat elég rendesen kivívta. Persze, nem kell mindig nagyon kedves, nagyon jóindulatú és szerethető karaktert megtenni főszereplőnek, de azt is meg lehet jobban oldani. Leginkább a reklám- és fülszöveg miatt vagyok bosszús. Azzal adják el a könyvet, hogy ebben egy boszorkány, háború és szerelem van. Nem fantasy, hanem szépirodalom, ez nem is kérdés. Én, aki szépirodalmon nőttem fel és rajongok a háborús könyvekért is, mostanában már egyre több YA fantasy-t olvasok, mert lazák, viccesek, izgalmasak és nagyon jól kikapcsolnak. Ezért kíváncsi voltam, hogy miként oldja meg a szerző a fantasy elemet egy háborús, szépirodalmi műben. Én egy boszorkányüldözéses, középkorra emlékeztető hangulatot vártam, azt hittem, hogy boszorkányok fognak mindenhol, még a fronton is lebzselni. Odáig rendben is volt a dolog, hogy egy boszink van (plusz egy mellékszereplő), a könyv elején még érdekelt is, a karakter nem az a tipikus butácska, vagy szende nő, hanem öntörvényű, magabiztos, határozott, vérbeli csábító nő, aztán minden elromlott. A BOSZORKÁNYSÁGHOZ SEM A FŐHŐSNEK, SEM A KÖNYVNEK NINCS SEMMI KÖZE!

  Azon kívül, hogy a szerző kijelenti a könyv elején, hogy Babette egy 20 éves testbe zárt, de 60 éves boszorkány, aki akkor öregszik, ha akar, galambbá tud változni, meg a katonák kárán nevetve hókusz-pókuszolni, semmi mást nem csinál az égvilágon, semmi boszis nincs benne. Fantasy meg pláne nincs. Ezt a szálat nagyon jól meg lehetett volna oldani, az alapötlet nagyon jó, de a kivitelezés nagyon nem. Tele volt logikai bakival és eleve azt nem értettem, hogy miért kellett a főhősnőből boszorkányt csinálni, mert semmi jelentősége nem volt számomra. Az egész könyv kárára ment, hogy ő boszi. Százszorta jobb lett volna a történet, ha Babette csak simán ember és így írja le a Hans-szal való kapcsolatát a szerző. SPOILER! Még annak magyarázatára sem szolgált számomra a boszorkányok halhatatlansága és az emberek halandóságának kérdése, hogy miért is hagyja el Babette Hans-szot. Mivel a szerző Babette-n át azzal magyarázza az egészet, hogy a nőnek ilyen nyughatatlan természete van. Ehhez felesleges volt boszorkányt csinálni belőle, mert vannak ilyen emberek, nem is kevesen. Ráadásul az, hogy elhagyta szintén logikátlan volt. Akkor minek kellett annyit kínlódni a kapcsolatukért? Felesleges volt. Ezzel teljesen elvesztette számomra a romantikus hangulatot, hiszen nem is volt meg köztük az a nagy beharangozott szerelem. Kedvenc: Azért akarja elhagyni, mert nem akar vele öregedni, fiatal szeretne maradni. Hú, de nagy szerelem volt! SPOILER VÉGE! Abszolút nem éreztem a nagy szerelmet a két főszereplő között, csak azt, hogy Hans szerelmes, de Babette jéghideg volt.

  Az összes logikai baki (lentebb egy kis vidám lista) a főszereplő boszorkányléte miatt volt a könyvben és ezt én inkább kihagytam volna a szerző helyében, vagy jobban átdolgoztam volna, mielőtt kiadásra kerül a könyv. Annyira nem éreztem a boszorkánylét jelentőségét, hogy simán elfelejtkeztem róla és némelyik részt már kezdtem nagyon élvezni, de aztán huszadjára is oda lett biggyesztve a boszorkány szó, ami teljesen elvette még a szép jelenetek varázsát is és kimondottan zavart. Jóformán még előnyt sem tudott kovácsolni a főszereplő a boszorkánylétéből, hiszen magát megmenti ugyan, de a másik főszereplőnket nem, pedig meg tudná.  A másik bajom még az volt, hogy Babette inkább 16 éves volt, nem pedig 20 vagy 60 éves. Nagyon sokan egyetértenek abban, hogyha valamiről fogalmunk sincs, akkor arról ne írjunk, mert nem lesz hiteles!!!! Ennek a mondatnak szerepelnie kéne az írók tízparancsolatában, ha lenne ilyen. A húszas éveim közepén vagyok és még én sem tudok 60 éves fejjel gondolkodni, érezni, akkor egy 16 éves hogy tud? Nincs meg hozzá a tapasztalat, hiteltelen lesz. Még elképzelni sem tudom, hogy milyen 60 évesnek lenni, de azt éreztem, hogy még az én korosztályom gondolkodásmódját sem éri el Babette.

  A végtelenségig tudnám még folytatni a negatív élményeimet, de nem teszem. Egyedül még az írásmódra térnék ki. Az első fejezeteknél még tátott szájjal csodálkoztam, hogy egy 16 éves, hogy képes ilyen szép és klassz mondatokat leírni! Oda meg vissza voltam tőle. Aztán néha meg nagyon akadozott az egész és akkor már azon csodálkoztam, hogy egy MÁR 16 éves hogy írhat le olyan mondatokat, mint egy írni tanuló gyerek. Ez főképp a párbeszédeknél volt, a borzasztóan irritáló, semmitmondó, sehová nem vezető párbeszédeknél, amik ugyan növelték a szószámot, de nevetségessé tették az egészet és nem haladt tőlük a cselekmény. Pl.

  - Értem.

  - Rendben.

  - Köszönöm.

  - Én is köszönöm.

  - Viszlát.

  - Viszlát.

  Nem is egy ilyen párbeszéd volt a könyvben, ezt még jóindulatból se tudnám megfelelő írói technikának nevezni. Nem vagyok író, de már több száz könyvet elolvastam életemben és sehol nem találkoztam ilyen megoldással, egyedül Ráth-Végh István - A könyv komédiája művében, aminek a címe már magáért beszél, hogy miről szólhat. Egyébként a "köszönöm" szó legalább olyan tömegesen szerepel a könyvben, mint a "boszorkány" szó. Mindenki fűt-fát megköszön, ha kell, ha nem. A párbeszédek elejéből már eleve lehet érezni a tiszteletet, mert jól megírta őket, de utána töltelékként még megtoldja az ilyenekkel, ezáltal Hans már nem huszonévesnek, a felettese sem középkorúnak tűnik, hanem két katonásdit játszó gyermeknek.

  Összességében a könyvet nagyon szerettem, amikor Hans jeleneteit olvastam, az alapötlet nagyon jó volt, a háború leírása is szuper, de az összes többi nem, ami körülbelül a könyv háromnegyedét érinti és ezért keserű íz maradt bennem. Az írásmód pedig legalább olyan zavaros és összeszedetlen volt, mint maga a történet. Ez a könyv olyan volt, mintha a nyers vázlatát adták volna ki, mielőtt alapos átdolgozásra és átolvasásra került volna. Nagyon sajnálom egyébként, hogy nem felelt meg az elvárásaimnak és a beharangozásnak, mert Pataki Tamara nagyon jól tudna írni, ha a klisés, semmitmondó párbeszédeket hanyagolná. Persze, még fiatal és jó érzés lehet, ilyen fiatalon írónak lenni, de még igencsak fejlődnie kell. Találkoztam már sokkal jobb kiadatlan művekkel, ezért nem értem, hogy miért pont ezt a könyvet választotta a kiadó, de ízlések és pofonok.....

Miért olvasd el?  Ha szereted a háborús történeteket, romantikával fűszerezve, akkor tetszeni fog. A könyv végső lezárása nem szokványos, ezért sokak számára vonzó lehet. Ha pedig kezdő író vagy, akkor feltétlenül olvasd el, mind a nagyon szép mondatokért, mind pedig a semmitmondó párbeszédekért, mert lehet belőle tanulni.

Miért ne olvasd el? Ha fantasy-ra és hatalmas nagy szerelemre, meg izgalomra vágysz, akkor inkább mást válassz. Ha az idősebb korosztályhoz (16 fölött) tartozol, akkor nem ajánlom, mert feltételezhetően unni fogod. Ha a reklámszöveg is hasonló érzéseket keltett benned, mint bennem, akkor inkább hagyd ki, mert csalódni fogsz.

BAKILISTA

- A boszorkányunknak kényes gyomra van, ezért nem tudja megemészteni a főtt emberi ételeket, még a puhára főtt zöldséget sem, de minden gond nélkül megemészti a nyers nyúl- és tyúkhúst, szőröstül-bőröstül. (Kényes gyomorral inkább élő vadat egyek?)

-  A történet elején háromszor is galambbá változik, majd mikor boszorkánnyá vedlik vissza nála van a ruhája és a bőröndje. (Először azt gondoltam, hogy bűbájjal oldotta meg, csak az író nem írta le.) Később viszont inkább nem változik galambbá, hanem vonatozik, hogy a cuccait magával tudja vinni. Akkor, az első három alkalommal hogyhogy megoldotta? Vagy meztelenül és cuccok nélkül rohangált? 

  - Magára tud bűbájt varázsolni, hogy a klórgáztól ne pusztuljon el, de Hans köré már nem képes egy ilyen falat húzni, csak akkor, ha a fegyverlövésektől kell megmenteni? Ha a lövésektől védőburkot tud egyszerre két emberre varázsolni, akkor miért nem teszi meg a gáznál? 

  - Az nem cselekményelem, ha az motiválja a főszereplőnket, hogy megismerje az embereket. Egyébként hatvan év nem volt rá elég? Nem értem. 

  - Galambként kirepül a frontra, hogy megkeresse Hans-t, de aztán odaérve rájön, hogy nem vehet fel emberi alakot, mert lelepleződik. Akkor mit várt galambként? Felrepül az égbe, Hans testével a karmai között? (Oké, frappánsan megoldotta a jelenetet, de értelmetlen lett.)

  - Ha sárga szemed van, hogyhogy nem tűnik fel senkinek az 1900-as évek elején? 

  - Egyáltalán azt nem értem, hogy Babette minek van a regényben, mert nem szerelmes, nem akar Hans mellett maradni, tudja, hogy le fog lépni, hiszen nem maradhatnak együtt. Maga a boszorkányság volt a baki.

________________________________________________________________________
Történet:  3/5 pontból (Hans, a háborús jelenetek és a szomorkás vég mentették meg a 2 ponttól)

Karakterek: 2/5 pontból (kivéve Hans, ő 5/5 pontból)

Párbeszédek: 2/5 pontból

Leírások: 4/5 pontból

Tetszett: A háborús jelenetek és Hans későbbi jelenetei is.

Nem tetszett: A könyv háromnegyede, meg a rengeteg hiba.

Kedvenc: Hans, a megtalált kislány (Ida)

Kiadás: Alexandra Kiadó, 2011.

Oldalszám: 224 o. 
________________________________________________________________________