Az általam is nagyon kedvelt magyar író A. M. Aranth új regénye, az Oculus április végén fog megjelenni. Ez a regény most nem a Holdárnyék sorozat folytatása, de addig is - míg várunk a következő részre - lesz mit olvasni az írótól. Én nagyon kíváncsi vagyok erre a történetre is. Egy kis ízelítő a könyv világából:
"Az Oculus Avalon utópisztikus világába kaluzolja el az olvasót: a szinte teljesen erőszakmentes, fejlett technológiájú civilizáció békében él. Avalonon tökéletesen megfér egymás mellett a kereszténység és a buddhizmus, a japán és az ír kultúra keveréke határozza meg a világot.
Azonban Avalon beteg.
Negyven és ötven éves koruk között az emberek látása rohamosan romlani kezd, amíg teljesen meg nem vakulnak egy élősködő amőba miatt, amire nincs gyógyszer, nem lehet megelőzni és nem lehet meggyógyítani. És mivel az amőba szinte semmit nem hagy a látáshoz kötődő érzékszervekből, még gépekkel sem sikerült pótolni a szemet.
Ezért az Idősek, a már megvakult tudósok és gazdagok oculust vásárolnak maguknak – olyan fiatalokat, akiket szüleik már kicsi korukban eladnak, hogy majd egykor egy tehetős ember szemévé váljanak, neki lássanak. Az oculus ezzel együtt megszűnik ember lenni, nem tekintik önálló személyiségnek – kevesebb lesz, mint egy rabszolga.
És vannak, akiknek ez nem tetszik."
A fülszöveg pedig: Mit tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?
Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.
A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.
Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?
Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.
A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.
Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?
Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.
A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.
Nyereményjáték
Úgy szerettek volna igényes és mutatós borítót elkészíteni a regényhez, hogy ne egy internetről leszedett sablonképet formázzanak át, hanem teljesen egyedi legyen és magyar modell szerepeljen a képen. Győrben rá is találtak egy ifjú cosplayerre, Vitéz Lucára, akit megkértek, hogy öltse magára Truth Dunnt és szerepeljen a címlapon. Luca el is vállalta, a Szabó Botond által előkészített képeket pedig végül Tóth Zoltán formázta gyönyörű borítóvá, ami még nem végleges.
Az olvasóknak most lehetőségük van megszavazni, hogy melyik borítóval jelenjen meg a regény a fentebb látható két verzió közül.
Neked melyik tetszik jobban, a világos vagy a zöld betűs változat?
Szavazz az alábbi linken és nyerj egy dedikált példányt az április végén megjelenő Oculusból, vagy nyerd meg a meglepetés nyereményt a szerzőtől!
A szavazás vasárnap éjfélig tart, a sorsolásra hétfő délben kerül sor!
__________________________________________________________________________________
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése