Catherine Fisher - Incarceron

Miért pont ez? A borító és a fülszöveg párosának estem megint áldozatul.

Történet: Az Incarceron világában visszaforgatták az idő kerekét és a társadalmat 17. századi körülmények közé kényszerítették. Persze a gazdagoknak továbbra is van lehetősége, hogy a technika vívmányait használják, de ezt igyekeznek titokban tartani. Ha mindez nem lenne elég, létrehoztak egy börtönt, az Incarceront, ahol több ezer ember él nyomorban és uralkodó nélkül a saját farkastörvényeikkel. A Börtön egy kísérletnek indult, az édenkertet akarták megteremteni benne, legalábbis a kint élők ezt hiszik. Finn a börtönben van és szabadulni akar, Claudia, a börtönigazgató lánya pedig odakint meg akarja hiúsítani saját esküvőjét, mert nem akar érdekházasságot kötni. Mindketten "börtönben" vannak és a kiutat keresik.

Vélemény: Hű, alig találok szavakat. Életem egyik legjobb könyve volt. Már régebb óta szemeztem a Pongrác Kiadó könyveivel, csak mindig visszatartott az, hogy az ízlésemhez túl gyerekesnek gondoltam az általuk kiadott könyveket, de az Incarceron mellett már nem tudtam elmenni és milyen jól tettem. Gyönyörű a borító, maga az egész könyv, a sztori pedig ugyanannyira minőségi, mint maga a kivitelezés. 

SPOILERES ÖVEZET!

  Volt itt minden, ami egy könyvínyencnek kell: izgalom, mese, kaland, összeesküvés, misztikum, rejtély, még egy mindenki által keresett és üldözött értékes tárgy is volt benne. Az Incarceron egy fantasy-Disney-mese. Amellett, hogy tényleg egy mesének tűnik, elég horrorisztikusra sikerült alkotás. Ötvözi a gyermekmeséket, a 17. századi stílust és a modern kor technikai vívmányait, ami még nekünk sem átlagos. A nanotechnológia ugyan kezd már elterjedni a tudósok körében, de azért a mindennapjainkban még nem terjedt el annyira. 

  Sokszor hallani, hogy nincs új a nap alatt és ez így is van. Az Incarceront is, ha ízekre szedem, nem mondhatnám újnak. Ahhoz viszont, hogy a régi újnak tűnjön és az író sikeres legyen az alkotásával, kell egy stílus és az a képesség, hogy a régieket összegyúrja és új megvilágításba helyezze. Ahogy egyre több könyv jelenik meg, egyre nehezebb újat mutatni, pedig kell, mert nekünk fogyasztóknak, olvasóknak mindig az új kell. Catherine Fishernek ez pedig mesterien sikerült. 

  A történetben nem vacakoltunk azzal, hogy mi az előzmény, elfogadott tényként kellett kezelnünk az idő visszaforgatását és a börtön meglétét. Lépésről lépésre kell gondolkodnunk, hogy az írónő hol rejtett el még egy rejtélyt vagy csapdát és hogy mi sülhet ki belőle. Claudia és Finn szála is érdekes volt, sőt, bosszantott, amikor nézőpont váltás történt, mert az írónő mindig akkor vágta el a történetüket, amikor nagyon izgalmassá vált a helyzet, így egy csomószor csaltam és odébb lapoztam, mert nem bírtam megállni, hogy ne tudjam meg, mi történt. Az írónő végig fenntartotta az érdeklődést és az izgalmat, szinte egyvégtében olvastam végig a könyvet, mert nem lehetett letenni.

  Claudia, a börtönigazgató lánya eleinte úgy tűnt, hogy gőgös és hisztis lány lesz, de meglepő módon mégsem éreztem annak, sőt megszerettem az alakját. Ha volt is benne önzőség, azt meg lehetett érteni. Senki sem szeretné, főleg a modern kor felfogásával, hogy egy érdekházasságba kényszerítsék. A kiszemelt vőlegény, Caspar, az uralkodó fia ráadásul egy komplett degenerált idióta. Így érthető, hogy Claudia minden követ meg akar mozgatni, hogy meghiúsuljon az esküvő még akkor is, ha apjának ez fájdalmat okoz. Szerencsére segítségére van egy Sapient, Jared, aki a tanítója gyermekkora óta. A Sapientek voltak azok a tudósok, akik létrehozták a börtönt. Ők az a kiváltságos réteg, akik nagy tiszteletnek örvendenek a társadalomban és náluk is szemet hunynak afelett, ha modern technikai eszközöket használnak. Jared tudása és Claudia elszántsága halálos fegyver, ha ők el akarnak érni valamit.

  Finn, a börtönlakó fiú érzi, hogy ő Odakintről jött, nem a börtön szülötte, amit bezártak már legalább egy évszázada. Látomások gyötrik egy kinti életről, így ez meggyőzi őt arról, hogy hiába nem mehet senki se ki, se be, ő akkor sem itt született. Az ő oldalán is ott van egy Sapient, Gildas, akinek szintén az a meggyőződése, hogy a kinti világ nem csak legenda, hanem létezik, hiszen történetek keringenek a börtönben arról, hogy valakinek sikerült kijutnia. Fontolgatják, hogy megteszik azt az utat, amit a legenda ír le és megtalálják a kiutat, de akadályozza őket az, hogy egy meglehetősen kegyetlen vezér uralkodása alatt élnek, akinek szüksége van a Látó fiúra és a Sapientre. Finn vértestvére, Keiro sem díjazza annyira az ötletet. Kalandok árán útnak indulnak, de abban az útban nincsen köszönet.

  A sztori többi részéhez el kell olvasni a könyvet, mert annyi csavar és meglepő dolog van benne, hogy az hihetetlen. Persze, egy-kettő kiszámítható, a nagy csavarra már a könyv közepén rá lehet jönni, de ha Fisher a második részre megtartotta jó szokását, akkor úgy átvert, ahogy csak lehet. Remélem, hogy így tett és akkor minden tiszteletem az övé. 

  Az újdonságot ebben az esetben is az jelentette, hogy a régit úgy gyúrta össze az írónő, hogy újnak tűnjön. Az eltűnt herceg, az érdekházasság, az uralkodói harcok és az összeesküvések már ismerős momentumok a mesék és történelmi művek világából. A nanotechnológia, a furcsa szerkezetek a sci-fi világából. Sőt, mini világokkal már Swift Gulliverjében és a Horton című mesében is találkozhattunk. A börtönkísérlet, egy új sajátos társadalom létrejötte sem újdonság. Az sem, hogy egy építménynek mesterséges intelligenciája van, ami valamitől meggajdul és teljesen emberi lesz. A folyosókon lévő csapdákat és főleg a vége felé a falat és benne a réseket biztos, hogy a Kocka című horror filmekből vette át az írónő. Mégis, ahogy mindezt, a látszólag eltérő dolgokat összekeverte, na az volt a nagy munka. Minden szálat, a karaktereket és a világot is olyan alaposan kidolgozta, hogy szívesen belenéznék az írónő fejébe, hogy mi is lehet ott. 

  Még a történeten belül is kitalált egy másik történetet, Sapphique legendáját. Az írásos legenda egyes részeiből idéz a fejezetek előtt, amik külön fokozzák a rejtélyeket és az izgalmakat. A második kötet címe is a Sapphique lesz, amiben remélem, hogy találkozhatunk még a legendával. Alig várom, hogy elolvashassam a második részt és végre megtudjam, hogy mi a fene is történik az Incarceron világában, mert válaszokat ugyan kapunk, de az kevés és pár elvarratlan szál még maradt. Hamarosan film is készül belőle és biztos vagyok benne, hogy nagyon látványos lesz.

Miért olvasd el? Ha szereted a kalandos, rejtélyes, furcsa és izgalmas történeteket, akkor imádni fogod az Incarceront. Minden korosztálynak lenyűgöző olvasmány.

Miért ne olvasd el? Ha nem szereted a sci-fi és a fantasy világát, akkor nem fog érdekelni a könyv.

_____________________________________________________________________

Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 5/5 pontból

Kedvenc: Jared (Claudia tanítója)

Tetszett: a sok rejtély és izgalom, a varázslat, ami a lapokból árad

Nem tetszett: ha a herceg kiléte nem változik, akkor nagyon gyengére sikerült az a szál, mert nagyon hamar kitalálható volt.

Kiadás: Pongrác Kiadó, 2011

Oldalszám: 537 oldal

____________________________________________________________________