2016. május 31., kedd

Dennis Lehane - Viharsziget

Dennis Lehane - Viharsziget 

Miért pont ez? A könyvből készült film annak idején nagy hatással volt rám. Az újra kiadás miatt felfigyeltem a könyvre, épp itt volt az ideje írott formájában is megismerni a történetet.

Fülszöveg: 1954 nyarán Teddy Daniels szövetségi rendőrbíró és újonnan kinevezett társa, Chuck Aule megérkezik a Viharszigetre, melyen egyedül az Ashecliffe Elmegyógyintézet áll. Feladatuk, hogy nyomára bukkanjanak az egyik ápoltnak, aki egykoron szörnyű bűnöket követett el, és most titokzatos módon tűnt el a bezárt cellájából. A szigetre azonban pusztító hurrikán csap le, a rejtélyek és a megválaszolandó kérdések pedig egyre sokasodnak. Hogyan szökhetett meg valaki a zárkájából, és hol rejtőzhetett el a kietlen szigeten? Ki hagyja hátra a titokzatos üzeneteket a nyomozók számára? Mi történik valójában a hírhedt C Részlegben? Miért veszi körül az üresnek tűnő világítótornyot elektromos kerítés, és mit keresnek ott felfegyverzett őrök?
 Minél közelebb kerülnek a nyomozók a titokhoz, annál inkább úgy érzik, a megoldás folyamatosan kicsúszik a kezeik közül. Vajon csak képzelik, vagy tényleg mindenki az őrületbe akarja kergetni őket? Teddy Daniels egyre elszántabban keresi a megoldást, de minduntalan falakba, nyomasztó titkokba és hazugságokba ütközik. A végső igazságért pedig talán mindent fel kell áldoznia. 
  Dennis Lehane regénye 2003-as megjelenését követően szinte azonnal kultikussá vált, számos irodalmi díjra jelölték, és meghatározta a következő évek trendjeit - nem csak az irodalomban. A kötetből 2010-ben Martin Scorsese forgatott felejthetetlen filmet Leonardo DiCaprio főszereplésével.

Vélemény: A Viharsziget az egyik kedvenc filmem lett annak idején, legfőképp a története miatt, de azért Scorsese is sokat adott hozzá, Leonardo DiCaprio pedig meglepően jót alakított benne. Akkor még nem figyeltem fel rá, hogy könyvből készült a film, Lehanet is csak később ismertem és szerettem meg. A film óta eltelt jó pár év és szerencsémre vagy szerencsétlenségemre (szituációtól függ) nem kiváló a memóriám, főleg a történetek terén nem, mert rengeteget olvasok és rengeteg sorozatot, filmet nézek meg, így a sok történet összekavarodik bennem és elfelejtek kulcsmomentumokat. A Viharsziget olvasásánál is így jártam, ugyan a fő csavar megmaradt bennem, de részletekre abszolút nem emlékeztem, így újra az újdonság erejével hatott, a főcsavar ismeretében pedig egészen más élményt nyújtott elolvasni. Érdekesképp a film végét nem értettem annyira, egy kicsit bizonytalanságban hagyott (hajlamos vagyok túlgondolni a dolgokat), de a könyv letisztázta bennem a csavart. A filmnél jobban előjött "az őrületbe akarnak kergetni minket" érzés, a könyvben viszont Teddy belső világa jött elő jobban. Konklúzió: a film és a regény is iszonyatosan jó és nagy kedvenc, mindegyik másképp tartalmaz erősségeket és gyengeségeket, bár utóbbiból elég kevés van. 


Már az első oldalakon beránt a sztori és nem ereszt a végéig. Lehanet nagyon bírom, szerintem tanítani kéne az írói stílusát, minden könyvét nagyon szerettem, de a Viharszigetet tartom a mesterművének. Azzal is előnybe került ez a könyve, hogy ez önálló regény, végre nem sorozat. A felgyorsult világban legtöbbünknek megnőtt az igénye a gyorsan lezáruló, pörgős és ütős sztorikra, a Viharsziget pedig tökéletesen megfelel ennek az igénynek (nekem pl. már nem lenne türelmem egy többszáz részes sorozatot végignézni, vagy egy nagyobb lélegzetvételű sorozatba belekezdeni, míg pár évvel ezelőtt imádtam az ilyeneket.) Nagyon jól összerakott regény, kiegyensúlyozott a tempó, egy percig sem untatja az embert, nincs üresjárat és végig ott motoszkál a háttérben a feszkó. Érezzük, hogy valami nincs rendben, nagyon zavar olvasóként, hogy nem tudom mi okozza a feszültséget, csak azt tudom, hogy minél előbb meg akarom tudni, hogy mi a fene folyik itt. Ez a feszültség kell is a regénybe, mert kellően megágyaz a végső csavarnak. Nagyon nehéz a könyvről spoilermentesen beszélni, annyit viszont elárulhatok, hogy a vége csavar miatt érdemes végig kitartani még annak is, aki esetleg nem elégedett az előzményekkel. 

 Nem csak az írói stílus csúszik nagyon, hanem az érdekfeszítő párbeszédek és a történet is. A kellemes, de mégis feszültséggel teli stílus miatt nagyon olvastatja magát a regény és a karakterei is nagyon szerethetők, leginkább Teddy, de a nyegle társa, Chuck is. Nem egy pörgős sztori, lassan csordogálnak az események, de mégsem ereszt. A hely is nagyon érdekes, a fegyház-elmegyógyintézet, ráadásul egy olyan szigeten, ahol sok a vihar, bőven borzongató. Külön kedvenc részem volt, amikor a rendőrbírók a bentlakókkal is beszélnek. Érdekes volt egy elmegyógyintézet lakóival találkozni, mindamellett, hogy szörnyű állapotban vannak, hogy szörnyű tetteket vittek véghez és betegek, némelyikük szórakoztató is volt. Ahogy halad előre a sztori egyre nagyobb a feszültség, egy kis kódfejtős játék is bekerül, így bejárjuk a szigetet is, a partot, a kis temetőt és eljutunk a fegyveresek őrökkel és elektromos kerítéssel körülvett rejtélyes világítótoronyig is. Már eleve az rejtély, hogy egy olyan épületből és egy olyan szigetről, ahonnan nincs szabadulás, hová tudott elszökni egy beteg, és a rejtély egyre nagyobb lesz, Teddy meg lassan megszállottá válik. Már nemcsak az a kérdés, hogy hol van az eltűnt beteg, hanem, hogy mi a fene folyik valójában a szigeten, mi van a C részleggel és kiderül az is, hogy Teddy elszántan keres egy másik beteget is, aki felelős a felesége elvesztésében. Van itt még összeesküvés-elmélet is. 

A hatásvadász sztereotípiák mellett azért voltak események és mondatok, amik elgondolkodtatták az embert. Valójában a regény egy nagyon megrázó és brutális történetet mesél el, ami túlmutat a nyomozáson és egyéni tragédiákat is felvonultat, gondolok itt a betegekre, akiket a kihallgatások miatt jobban megismerünk. Egy idő után már a személyzetet és az orvosokat is szánni kezdtem. 


Aki már ismeri a csattanót, vagy mert látta már a filmet vagy mert mások lelőtték a poént, annak is élvezetes lehet a sztori, mert a csavar ismeretében is egy zseniális történet, csak egészen más szemmel olvassa az ember. Más dolgokra fókuszáltam, mintha ismeretlenül kezdtem volna bele és még így is azt tudom mondani, hogy tökéletesen kivitelezett sztori. Jobban láttam azokat a lényegi pontokat, ahol bizony megvezettek és minden elismerésem az írónak. Jobban odafókuszáltam az orvosokra is és jobban megértettem, hogy mi van a háttérben. Egy dolog viszont nem változott: sajnáltam Teddy karakterét, mert nagyon szerethető figura. Itt az ideje megint megnézni a filmet. 
__________________________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból
Kedvenc: Teddy
Tetszett: minden
Nem tetszett: -
Fordította: Totth Benedek
Oldalszám: 336 oldal
Kiadó: Agave Könyvek
__________________________________________________________________________________

Ingar Johnsrud - Követők

Ingar Johnsrud - Követők

Miért pont ez? Rákaptam én is a skandináv krimikre és meglepetésemre a General Press Kiadó kínálatában is rábukkantam egyre, ami ígéretesnek tűnt.

Fülszöveg: A testvériség örökké tart. 
  Oslo, napjainkban: Fredrik Beier főfelügyelő egy eltűnési ügyben, egy politikus lánya után nyomoz. Az eset azonban hirtelen fordulatot vesz, amikor az Isten Fénye elnevezésű szekta több tagját is lemészárolják, és a fiatal nő, aki szintén a hívők egyike, nincs a holtak között. Hová tűnhettek a gyülekezet életben maradt tagjai? És vajon milyen munka folyt a szekta rejtett laboratóriumában? 
 Bécs, 1937: megalakul a Bécsi Testvériség, a nemzetközi csoport fajkutatással foglalkozik. A negyvenes években a testvériség feje, Elias Brinch egy norvég hadifogolytáborban folytatja a kísérleteit. Mire bukkanhatott és milyen eredményeket érhetett el, ha kapcsolat látszik felsejleni a mostani gyilkossági ügyek és az évtizedekkel ezelőtti háborús bűnök között?
  Ingar Johnsurd első regénye az izgalmak és a borzongás rajongóinak való olvasmány. A hús-vér figurák, a mesteri történetszövés, az újabb és újabb meghökkentő fordulatok jelentik a biztosítékot arra, hogy aki belekezd, az nem lesz képes megállni a trilógia első darabjánál.

Vélemény: Ezt a könyvet már nagyon vártam, egyrészt mert skandináv krimi és már a fülszöveg megfogott (a borítóról nem is beszélve), másrészt pedig azért, mert meglepetésemre a General Press Kiadó várható megjelenései között láttam, a kiadó ízlésében pedig még nem csalódtam. Mindig örülök neki, ha egy általam szeretett műfajból bőven jön az utánpótlás, ha több kiadó kínálatában is megtalálom, így sose fogyok ki az olvasnivalóból.

A regény témája alapvetően érdekes volt. Egy politikus, Kari Lise Wetre lánya és unokája, akik egy szektához csatlakozva élték az életüket, eltűntek. Fredrik Beier főfelügyelő és társa, Andreas Figueras kapja az eltűnési ügyet, de beletörik a bicskájuk, mert az ügy sokkal nagyobb, mint gondolták. A Solro nevű helyen, ahol az Isten Fénye nevű szekta közössége élt, valaki mészárlást tartott, a gyülekezet fele eltűnt, a másik fele pedig meghalt. A halottak között nem találják meg Anette Wetret és a kis Williamet, így az ügy kétfelé ágazik: az eltűnési ügyben továbbra is nyomozást folytatnak, de elindul egy másik ügy is, a mészárlásé. Találnak egy iszlámistákra utaló nyomot, ezért bevonják a terrorelhárítást is az ügybe, így csatlakozik a csapathoz Kafa Ikbál, a biztonsági szolgálat elemzőosztályának tagja. A gyülekezet párszor már összerúgta a port a helyi iszlám közösségekkel, így azt feltételezik, hogy ez volt az iszlámok válasza a gyülekezet részére. Egyedül az nem illik a képbe, hogy a Solron lévő ház pincéjében találnak egy túlélőt és egy laboratóriumot, aminek a létezését és célját egyelőre nem értik. Az olvasó számára tovább bonyolítja az ügyet, hogy közben egy másik idősíkon a világháború idején végzett fajkutatásokról és embereken végzett kísérletekről olvashatunk, amik összefüggésben vannak a jelenlegi üggyel, de ez a szál a nyomozók számára nem ismeretes és eltelik egy kis idő, mire olvasóként is össze tudjuk egyeztetni a múlt és a jelen eseményeit. Az egyedüli kiindulópont az, hogy a múltbéli nevek visszaköszönnek a jelenben, mert vagy élnek még a kulcsemberek vagy azok leszármazottaival találkozunk csak más körülmények között. 

 Mindeközben szépen, lassan csordogál a magánéleti szál is és egyre több mindent tudunk meg a szereplőkről. A csapatnak is még össze kell szoknia, mert Kafa egy új tag, ráadásul nő, így egy romantikus szál is kilátásban van, bár ez nagyon halványan jelenik meg. A munkájukat a rendőrségen belüli szokásos kakaskodások és hatalmi harcok is nehezítik. Fontos szerepe van a médiának és a közösség véleményének is a rendőrség munkájáról, így a politikai vezetéshez közelebb állók inkább fontosabbnak tartják a közvéleményt, mint az igazságot. A skandináv krimikre annyira jellemző sajátosság is megtalálható a magánéleti szálnál, ez pedig a komor múlt, ami még mindig kihatással van a jelenre és eléggé személyiségromboló módon. Leginkább Fredrik Beier komor múltjával szembesülünk, ami nem a sablonos alkoholista vagy drogos múlt, de legalább annyira tragikus. Ennek ellenére sikerült a karakterét nem egy sopánkodó, lecsúszott figurává tenni, hanem egy kedvelhető alak lett. A stílusa egy kissé nyers és szarkasztikus, talán ezért is lett kedvenc karakterem. Egyébként a regény egészére jellemző ez a nyerseség, néha átment egy kissé vulgárisba, de a sok durvaság és szókimondás mellett csakis ezzel a vulgaritással lehetett érzékeltetni, ha valaki nagyon, de nagyon ki volt akadva. Volt is min, hiszen sokkoló és elborzasztó tettekbe futottak, a gyilkosságok nagyon érzékletesen és minden finomkodást mellőzve, ugyanúgy nyersen a lapokra kerültek. Kaptunk egy elég fura gyilkológépet is, akinek sok rejtély övezte a kilétét és gyakorlatilag sebezhetetlen volt. 



A nyomozás szálnál kimondottan tetszett, hogy a lassú víz partot mos technikát kaptam. Egyszer egy nyomozó mondta nekem, nehogy azt higgyem, hogy a valóságban ilyen pörgősen megy egy nyomozás és hogy ennyire flottul megy minden. A nyomozóknak bizony nagyon sokat kell talpalniuk és rengeteg unalmas óra megy el a kutakodásokra, talpalásra, mire végre találnak valamit, ha egyáltalán találnak és a szerencse sem árt. Gyakran a tévút veszi el a legtöbb időt. A regényekben és filmekben azért van felpörgetve minden, mert amúgy senki se olvasná/nézné ezeket a sztorikat. Azóta egy kicsit hitetlenül állok a "2-3 nap alatt felgöngyölítünk egy ügyet" esetek előtt, és inkább azokat a sztorikat preferálom, ahol nem istenek a rendőrök, hanem esendő emberek és bizony sokat küzdenek és talpalnak a megoldásért. A Követők olyan regény volt, ahol a nyomozás lassú víz partot mos stílusa közelebb állt a valósághoz és hollywoodi happy end sem volt benne, tiszta és nyers, valóságszagú krimi volt, erősen szókimondó stílussal. 

 Izgalmas, pörgős és érdekes volt. Annak oka, hogy mégsem lett kedvenc az egyéni ízlésemben is keresendő, alapvetően nem vonzanak a terrorizmussal és az iszlámmal még érintőlegesen is foglalkozó történetek, ugyanígy a világháború témája sem, bár ez esetben egy elég érdekes (fajkutatás) és számomra kevésbé ismert vonalával foglalkozott. Ez a fajkutatási rész elég hátborzongató volt, egy kissé már a horrorra is hajazott. Az általam hibának vélt momentumokat inkább annak rovom fel, hogy egy trilógia első része, így az írónak van még bővebben ideje kifejteni mindent. Elsőre ez így túl sok, összekuszált és zavaros volt, eléggé egy szövevényes ügy lett belőle és nagyon sok mindenre még nem derült fény. Bár kapunk egyfajta lezárást, de azzal sem a szereplők, sem pedig mi, az olvasók nem vagyunk elégedettek, így várós a folytatás. Túl sok alatt azt értem, hogy egyszerre több szál is futott a regényben, amik közül a többség ugyan csak egy kitekintés volt és nagyobb képet adott az ügyről, de hamar hamvukba holtak, így sosem tudhattam, hogy melyik közbeiktatott jelenetnek mi lesz a jelentősége és hogy az mekkora lesz. 

 A szokásos északi kellékek is a helyükön voltak: burkolt társadalomkritika, komor hangulat, a főhősök defektes élete, ködös-esős idő stb. Szóval minden hangulatfestő elem benne volt, ami hamisítatlan skandináv atmoszférát teremtett. Várom a folytatásokat, mert azért van még mit megmagyaráznia és kifejtenie az írónak. Eléggé felcsigázta az érdeklődésemet ahhoz, hogy most már az ügy végére akarjak járni én is, na meg van benne egy halványka kis romantikus szál, aminél szurkolok a párosnak. 
__________________________________________________________________________________
Történet: 4/5 pontból
Kedvenc: Kafa, Fredrik Beier
Tetszett: a nyerseség
Nem tetszett: túl sok szál futott egyszerre
Fordította: Vaskó Ilidkó
Oldalszám: 428 oldal
Kiadó: General Press Kiadó
__________________________________________________________________________________