2015. szeptember 21., hétfő

A témázásokkal mindig lemaradok, de most olyan téma lett feldobva és annyira jókat írtak a többiek (lentebb a linkek - érdemes elolvasni, tényleg), hogy engem is megihlettek, így csatlakozom a szeptemberi megmozduláshoz. Melyik ajtón menjek be? 


  Mint ahogy Michael Ende A végtelen történet című könyvében a kisfiú, én is minden olyan pillanatot, amikor olvasok úgy élek meg, mintha belépnék egy másik világba, a könyv világába, amit valahol, valaki, valamikor létrehozott, mint egy isten. A saját világának istene. Zseniálisnak tartom azt az emberi képességet, hogy történeteket, világokat tudunk létrehozni és képesek vagyunk ezt megosztani. Lenyűgözőnek tartom gyerekkorom óta, hogy a könyvek miként képesek kommunikálni. Régen halott emberek gondolatait közvetítik, ismeretlen emberek osztják meg a fantáziájukat, elméjüket velem, az olvasóval. Maradandót alkotnak és megváltoztatnak bennem valamit, hozzám adnak. Történeteket, érzéseket, ötleteket és élményeket kapok. Minden egyes könyv számomra egy kapu egy másik világba, egy másik dimenzióba. Az olvasás hatalom, mindig az lehetek, aki éppen lenni akarok és aki nem vagyok, vagy nem lehetek a valóságban, mert vagy súlyos következményei lennének vagy egyszerűen csak nem tehetem meg. Pénzügyesből nem válhatok holnap reggelre nyomozóvá, de ha este leveszek a polcról egy krimit, akkor belépek egy másik világba, ahol viszont megkaphatom ezt az élményt, én is nyomozóvá válok vagy egy nyomozó társává és "együtt" oldjuk meg az ügyet. Minden egyes könyv ajtó, ami egy másik világba nyílik és elviszi az elmémet egy utazásra, ahol bár az író irányít, én képzelem el és látom magam előtt a világokat, lényeket és történéseket. Megszűnik körülöttem a valóság és egy kalandos útra indulok.

  Szeretem az olvasó embereket, mert ők tudják milyen érzés ez. Nem csak azt tudják, hogy milyen felemelő  érzés végigsétálni egy könyvesboltban és elveszni a borítók színes kavalkádjában, hogy milyen elmerülni egy fülszövegben, nem csak azt tudják, hogy mennyire megnyugtató egy könyv illata, hanem azt is, hogy mennyire más tud lenni a világ. Az olvasó ember érti, hogy máshogy látom a világot. Nekem az a csupasz és göcsörtös fa, ami a munkahely udvarán van, nem csak egy fa. Az egy elátkozott fa, amin fekete füstszerű démonok sutyorognak, kacarásznak és siklanak az ágai között. Az a rigópár amelyik fészket rakott rajta, nem csak két madár. Ők valójában egy kapu őrzői, ami ha kinyílik, akkor elszabadul a pokol. Az olvasó ember nem néz rám furán, ha mondjuk a munkahelyen a liftben ácsorogva hangosan felvázolom egy hipotetikus zombitámadás esetén a lehetséges menekülő útvonalakat és latolgatom, hogy melyik irodai eszközből lehetne fegyver, hanem szemrebbenés nélkül csatlakozik a gondolatmenetemhez és együtt dolgozza ki velem a tervet. Az olvasó ember nem rökönyödik meg azon, ha közlöm vele, hogy: "Bocs, de sose ülök le az ajtónak háttal, mert akkor nem látom a lehetséges veszélyforrást időben. Ja, ezt Anita Blake, vámpírvadásztól tanultam, és ő tudja mit beszél." De nagyon elkanyarodtam a témától. Szóval, melyik ajtón menjek be?

Ha akarom, lehetek Hamupipőke, aki megtépi a két mostohatesót, a felmosóvizet a mostohára önti, elpattan a kastélyba a buliba, ahol beint a hercegnek, hogy vigye a fele királyságot ahova akarja, a bárgyú tekintetével együtt. Lehetek Csipkerózsika, akit, ha felébreszt a herceg felhorkan: Minek keltettél fel? Végre aludtam egy jót! Majd ránéznék az órámra, hogy: úristen ennyit aludtam? Majd megkocogtatva az óra üveglapját átruccannék Kerstin Gier világába, ahol lehetséges az időutazás, így vissza tudnám nyerni azt, ami elveszett. Ott örökbe fogadnék egy vízköpőt, aminek szívalakú farkincája van és ördögien bájos, a neve mondjuk Poe lenne, az író utáni tiszteletből. Átvinném magammal H. G. Wells világába, ahol kölcsönkérném az időgépet, megmutatva a kis vízköpőnek, hogy ezt a dolgot gépekkel is lehet, majd meghúznám a kart, beállítanám a pontos koordinátákat és bemutatnám őt a névadó gazdájának. Poe-nál átváltoznék hollóvá és repülnék egy Soha már kört. Az emberek vállára szállnék és belekárognám a fülükbe az elhíresült mondatot, majd kacagnék egy jót azokon a fejeken, amit vágnak. Ezt elunva bebucskáznék egy csatornába, ahonnan ijesztő hangon cukkolnám Christopher Moore Charlie Asherjét, a bétahímet. Ha már itt vagyok, kipróbálnám, hogy milyen Halálnak lenni, aki természetesen bénán csinálja azt a Mocskos melót. 

  Ha akarom, elugrok Neil Gaiman és Terry Pratchett világába, hogy a dadustól megtanuljam ezt a mondókát: 

"Ez elment a Hádészba
Ez otthonmaradt
Ez nyers, sercegő emberhúst evett
Ez szüzeket rontott meg
És ez az icike-picike holttestek halmán mászott föl a csúcsra."
/Neil Gaiman, Terry Pratchett: Elveszett próféciák, 59. old./

 A mondókát dúdolgatva szellemmé változnék, aki vérfoltos fehér menyasszonyi ruhát visel és megmondanám Senki Owensnek a temetőben, hogy ne felejtsen el, amikor felnő és elhagy minket, a szellemeket, akik felneveltük őt. Senki Owens után én is elhagynám a temetőt, hogy segítsek Miéville világában kinyírni a Patkányfogót. Kimenekíteném a kis patkányokat (tapasztalatból mondom, hogy a patkányok marha jó fejek tudnak lenni) és átvinném őket Soseholba, ahol biztonságban élhetnének tovább. Ha már Londonban vagyok megkeresném a kilenc és háromnegyedik vágányt, hogy vonatra szállva meglátogassam a Roxfortot és Harryéket. Beiratkoznék a suliba és olyan klassz tárgyakat vennék fel, mint a bűbájtan vagy a Legendás állatok és megfigyelésük. Természetesen boszorkány lennék, annak ellenére, hogy nem kaptam meg a levelet. Szerintem tartanék egy baglyot is. 

A sok tanulás után legurítanék egy sört Barrons-szal és Mackel valamelyik ír kocsmában és eldiskurálnék a tündérek helyzetéről, majd mivel a pubban nincs abszint, átugranék Toulouse Lautrechez a Moulin Rouge-ba és a festészetről diskurálnék, meg arról, hogy a művészetére milyen hatással volt az ópium. A sötétséget és a lehangoló, de valahol izgalmas világokat elunva átruccannék Magnus Bane-hez, hogy divattanácsokat adjon, ugyanis a következő utamon egy párválasztóra megyek interjút készíteni a kiválasztottal. Ő a Kiválasztott, mégse mehetek oda ópiummal és dohányfüsttel átitatott minimalista cuccban. A csillogásból és gazdagságból kilépve - na meg a hosszú és fárasztó interjú után - leugranék Jean Claude klubbjába, hogy táncoljak egyet Anita Blake-kel és a vérsrácokkal. Eldumálgatnék velük a szexről, majd elfogadnék Anitával egy megbízást. Felkeltenénk egy halottat, hogy kézre kerítsük a gyilkosát. A nyomozásban segítségül hívnám Temperance Brennant és Richard Castlet is. Ha már belejöttem a nyomozásba, elugranék Svédországba, mondjuk Gotland szigetére, hogy besegítsek a helyi erőknek. Hogy a sok mocskot lemossam magamról, vidámabb és könnyedebb vizekre eveznék. Elmennék mondjuk Cynthia Hand világába, hogy félvér angyal lehessek, aki bukdácsolva tanul meg repülni. A szárnyam fehér lenne feketéskék foltokkal tarkítva. Megmutatnám a repülőtudományom Foltnak és Noranak, majd földre szállva a senki földjén, ledobnám magamról a szárnyaimat és belépnék egy sátorba, amiben hívogató zene hangjai pulzálnak. 

Hol vagyok most? Éppen beléptem a cirkuszi sátorba, csupa csipke fűzőben, bőr rövidnadrágban, rózsamintás fekete csipkeharisnyában, térdig érő fűzős csizmában és bársonymasnival a nyakamban. Szőke hajam, lila csíkokkal loknikban. A kidobóember fekete maszkot adott nekem, ami elvileg jó, mert azt csiripelték a madarak, ha fehéret kapok, akkor húzzak el onnan. Naná, hogy az lesz az első dolgom, hogy levadásszak egy fehér álarcot. Tudni akarom, hogy mi lesz akkor, ha fehéret viselek. Vajon megszívom? Kaja leszek vagy ragadozó? 


Annyi már megírt és még meg nem írt történet van bennem, hogy néha azzal viccelek, egy percet sem unatkoznék, ha életfogytot kapnék vagy egy lakatlan szigetre keverednék. A börtönből megszöknék az A remény rabjai főhőseivel és egy szigetre menekülnék a megszerzett pénzből, majd mást se csinálnék csak úsznék a delfinekkel és eldiskurálnék velük, mint ahogy a tudósok Merle Állati elmék könyvében. A lakatlan szigetet pedig benépesíteném a már megismert regényhősökkel és lényekkel. Az a mondat, hogy unatkozom, nagyon ritkán hagyja el a számat.

__________________________________________________________________________________

A poszban megemlített alkotók és műve(i)k:

Michael Ende - A végtelen történet
Neil Gaiman és Terry Pratchett - Elveszett próféciák
Neil Gaiman - Sosehol
Neil Gaiman - A temető könyve
Laurell K. Hamilton - Anita Blake sorozata
Karen Marie Moning tündéres sorozata
H. G. Wells - Az időgép
Kerstin Gier - Rubinvörös, Zafírkék, Smaragdzöld
Cassandra Clare - A végzet ereklyéi sorozat
Robert Merle - Állati elmék
Stephen King - A remény rabjai
Mari Jungstedt - Észrevétlen
Becca Fitzpatrick angyalos sorozata
Cynthia Hand angyalos sorozata
Kiera Cass Párválasztó sorozata
China Miéville - A patkánykirály
Christopher Moore - Mocskos meló
A. R. Kahler - The Immortal Circus
Pierre la Mure - Moulin Rouge 
J. K. Rowling - Harry Potter sorozat
Edgar Allan Poe, Richard Castle, Kathy Reichs
 __________________________________________________________________________________
A többiek

____________________________________________________________________________________ 


2015. szeptember 13., vasárnap

Rachel van Dyken - Egyetlen méreg

  A hazánkban is nagy sikert aratott Egyetlen sorozat második része jelenik meg 2015. szeptember 14-én az Athenaeum Kiadó gondozásában, Egyetlen méreg címmel, Rachel Van Dyken tollából. A Blogturnésok tíz bloggere pedig válallkozott arra, hogy Wes legjobb barátja, a balhés Gabe történetét véleményezze nektek. 
  Érdemes követni a turnét, mert a különböző értékelések és érdekességek mellett a kedves olvasóknak a játék helyes megfejtéséért cserébe esélyük nyílik megnyerni a könyv egy példányát a kiadó felajánlásában.

Rachel Van Dyken: Egyetlen méreg 

Miért pont ez? A fülszöveg megragadta a figyelmem, olvasása közben épp olyan hangulatban voltam, hogy elcsábultam.

Fülszöveg: Wes és Kiersten legjobb barátja, Gabe igazi balhés srác: egyik lányt fogyasztja a másik után, sötét haja és tetovált karja sem riaszt el senkit. Sőt. 
  Saylor igazi mintadiák: nagyszerű eredményei vannak, ösztöndíjat kap, kiválóan zongorázik, de valami mégis hiányzik az életéből – és a játékából. A szenvedély. Ők ketten egy zaklatott délutánon egy gyakorlóterembe futnak össze – szó szerint –, és bár elsőre taszítják egymást, hamar kiderül, hogy valami furcsa módon egy húron pendülnek.      
 Aztán egy napon Saylor önkéntes munkát vállal egy rehabilitációs intézetben. Az ápoltak közül kiragyog Hercegnő, a nyaktól lefelé bénult lány. De mit keres ott Gabe minden nap? Mire Saylor választ talál a kérdésre, menthetetlenül belegabalyodik Gabe életébe. Vajon együtt sikerül megküzdeniük a múlt döntéseinek következményeivel? 

Vélemény: Amikor kiválasztottam a könyvet olvasásra, elkerülte a figyelmem, hogy ez egy sorozat második része, de a többiek megnyugtattak, hogy önálló regényként is megállja a helyét, ez egy másik páros kapcsolatát dolgozza fel. Ugyan tényleg élvezhető volt a regény az Egyetlen olvasása nélkül is, mégiscsak nagyobb élmény lett volna, ha már eleve ismerem a mellékszereplőket és ha értettem volna a különböző utalásokat. Főként akkor lett volna hasznos, mikor Gabe utalásokat tett Kirstenre, amikből azt vettem le, hogy volt közöttük valami, de a lány mégis Wes mellett kötött ki. Szóval a teljes élvezhetőség érdekében tanácsos elolvasni az előző részt annak ellenére, hogy az Egyetlen méreg sztorija teljesen érthető nélküle.

  Furcsa kapcsolatom lett a könyvvel, mert szerettem is, de közben találtam benne bosszantó hibákat is, amik rontottak az élményen. Mivel az előző részt nem olvastam, nem tudom megmondani, hogy ez a jobb vagy a másik, illetve azt sem, hogy Rachel van Dyken írói hangja változatos vagy ugyanannyira mély és depresszív. Nekem borzasztóan depresszív volt a regény, mert nagyon sok tragikum lett belesűrítve és túlságosan sok volt benne a drámai pillanat, a szenvedés és a tehetetlenség. Nem számítottam rá, hogy ennyire mélyen fog megérinteni a történet és arra sem, hogy egy mellékszereplőé, nem pedig a főhősöké. 

  Nagyon nehéz spoliermentesen írni a regényről, mert pont az a szála fogott meg igazán, ami a főhősök szempontjából egy lényeges pont, ami akadályozza az ő boldogságukat. Gabe múltjában történt valami egy szerettével, a fülszövegbeli Hercegnővel, aki most egy rehabilitációs intézetben tölti napjait nyaktól lefelé lebénulva és a szellemi képességei is jelentősen megromlottak. Gabe felelősnek érzi magát a múltban történtekért és nem tudja megemészteni ezt a tragédiát, egyszerűen nem tud túllépni rajta. Ez az ő saját pokla, ahonnan úgy érzi, hogy nincs kiút. Próbálkozott már mindennel, az őrült és felelőtlen viselkedéssel, a józan és megfontolt viselkedéssel is, de képtelen szabadulni ettől a lelki tehertől. Az ő és Hercegnő története fogott meg a legjobban és szívem szerint mindenki mást kihagytam volna a történetből. Egyedül talán a barátokat hagytam volna benne, mert ha az ember padlón van, a barátok azok, akik részben felvakarják onnan, de nem tettem volna bele egy új szerelmet, sem Gabe apjának a dolgait. Ettől lett számomra túlzás az egész történet, egyszerűen túl sok lett és borzasztóan nyomasztó. Nem számítottam ilyen sok drámára. Mindenesetre nagyon jó benne az írónő, meghatóan és nagyon mély érzéseket keltve tud írni, de egy kicsit kevesebb is elég lett volna szerintem.

  Hercegnő karaktere nagyon szerethető volt, pedig azt hittem, hogy utálni fogom, hiszen őmiatta nem ép lelkileg a főhős és ő az akadálya annak, hogy a párosunk nem tud egy egészséges, normális párkapcsolatot kialakítani, de nem így lett. Hercegnő egy kisgyerek szintjén van, nem tehet az állapotáról, borzasztóan szeretetéhes és akármekkora teher is Gabe számára, ő ad neki szeretetet. A srácot emiatt kedveltem meg nagyon, hogy le is léphetett volna, mégis maradt és maximálisan mindent megtett a lányért, még annál is többet, mint amennyit az emberek el tudnak viselni. Azt a Gabet viszont, aki Saylorral találkozott, nem kedveltem. Persze, kiderül, hogy azért ilyen nyomulós és nagyszájú, mert másképp nem tudja lekezelni a Hercegnővel történteket és az édesapja tetteit, éppen olyan stádiumban van, hogy megőrül attól a tehertől, ami a vállán van.

"[...], de amikor valaki olyan mélyen van a saját sötét vermében - akkor pokolian fáj, ha valaki rá irányítja az elemlámpa fényét. [...] A fenébe is, olyan régóta éltem már a saját, fekete vermemben, hogy letáboroztam, képeket aggattam a falra és berendeltem a kábeltévét." Gabe

  Gabe nagyon sokat szenvedett a regényben és borzasztóan sajnáltam. Szurkoltam neki, hogy valahogy megoldódjanak a dolgai, de egy idő után dühíteni kezdett, hogy túl sok az, amin keresztülmegy. Nem értettem, hogy egy ponton túl miért nem lép tovább és miért nem törődik egy kicsit már magával is? Miért nem lázad fel a sorsa ellen? Ahelyett, hogy ennyit szenved, inkább cselekedjen. Bejött a képbe Saylor és talán egy új szerelem ad neki annyi erőt, hogy kimásszon a saját poklából, de ez a szerelem is elég döcögősen indult. Saylort egyenesen utáltam az elején, mert egy sablonos, szürke kisegér volt, akinek hirtelen nagy szája lett, mert egy jó pasi végre észrevette és megcsókolta. Nem szerettem, mert nagyon előítéletes volt Gabe-bel és meggondolatlanul vágott a fejéhez dolgokat. Elég későn vette észre, hogy az undok, durcás cicus stílus nem éppen a megfelelő a sráccal szemben. Ez nem az a szitu, ahol csak Saylor van a középpontban és a kapcsolatuk, hanem sokkal durvább dolgok vannak a háttérben. 

"Az emberi lélek egyfajta fertőzés. Önző módon azon a véleményen vagyunk, hogy a testünk - a gondolataink, a cselekedeteink - a miénk. Minden a saját döntésünkről szól, a saját jogunkról, arról, hogy azt tehetünk, amit csak akarunk és teszünk a következményekre. [...] - Amíg aztán - folytatta, láthatóan erőt merítve az érintésemből - valami borzalmas dolog nem történik velünk, vagy valakivel, akit szeretünk, és hirtelen minden eddigi cselekedetünknek és döntésünknek meglátjuk a gyűrűző hatását. Persze, a testem az enyém, azt teszek vele, amit akarok, de az a döntés, amit meghozok róla, még mindig kihat másokra." Gabe

  A rehabilitációs intézetbeli közös munkálkodás - a lány önkéntes zenetanári munkát vállal ott, ahol Hercegnő is lakik - viszont javít a helyzeten, mert Saylor egy kicsit visszafogja magát és észreveszi, hogy Gabe nagyon nem az a pökhendi srác, akinek gondolta. Egy idő után szurkolni kezdtem a párosnak és megmondom őszintén, semmiféle jó megoldást vagy kiutat nem láttam kettőjük kapcsolatában, esélyt se láttam rá, hogy ők ketten valaha normálisan együtt lehetnek. Gabe-ben túl sok fájdalom és düh gyűlt össze, egyszerűen képtelenségnek tartottam, hogy ezen a pasin bármi is segíthet és valaha egészséges kapcsolatot tud kialakítani. De ott volt a zene és a sok szeretet, barátoktól és Saylortól, ami miatt úgy gondoltam, hogy mégis sikerülhet, lassan, de biztosan felépülnie lelkileg. 

"A zenében az ember olyan könnyen elveszíti személyisége lényegét. A zenészek a mai kor szirénjei, tehetségükkel gyakorolják a meggyőzés hatalmát. És az emberi populáció maradéka nem tehet mást, mint besétál a csapdába. Egy zenésztársnak ez még rosszabb, mert ő képes értékelni a nyers tehetséget és tudást. Nem egyszerűen arról van szó, hogy valami szépen szól - hanem arról, hogy pár másodpercre, amíg bizonyos hangok elkeverednek, az életnek értelme van." Saylor

  Megrázó élmény volt a regény, mert a könnyed és humoros szócsaták helyett, a vicces és szórakoztató szerelmes történet helyett egy nagyon mély érzéseket kiváltó és szomorú regényt kaptam. Hercegnő története, a rengeteg jó és szép gondolat, illetve Gabe karaktere miatt érdemes volt elolvasni a regényt, de a párosunk nem lett a kedvencem. Az írónő sokat foglalkozott az érzelmi szállal, a tragédiával és Gabe karakterével, de közben a főhősök közti szerelem indokolatlanul gyors volt és Saylor karaktere olyan semmilyen, olyan, mintha rá már nem áldozott volna annyi időt az írónő és így nekem sokkal inkább mellékszereplővé vált, mint főhőssé. 

  Az első rész már itt csücsül a polcomon, mert sokan dicsérték, a folytatásra pedig azért vagyok kíváncsi, mert Lisa történetét fogja feldolgozni, aki az egyik kedvenc mellékszereplőm lett. Remélem, hogy az ő sorsa már nem lesz ennyire tragikus. 
____________________________________________________________________________________
Történet: 4/5 pontból
Kedvenc: Gabe, Hercegnő
Tetszett: a szép írásmód, a stílus
Nem tetszett: túl sok drámai elem lett belezsúfolva a regénybe és kidolgozottabb vagy szerethetőbb hősnőt vártam volna
Fordította: Szilágyiné Márton Andrea
Oldalszám: 328 oldal
Kiadó: Athenaeum
Megjelenés: 2015.09.14.
___________________________________________________________________________________
Nyereményjáték 

  Minden állomáson találtok egy YouTube videót, egy-egy fülbemászó zongorajátékkal. Írjátok be a Rafflecopter doboz megfelelő sorába a videókon szereplő művek SZERZŐinek nevét.

A kisorsolt nyertesnek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az értesítő levélre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz, ezt kérjük vegyétek figyelembe.



 a Rafflecopter giveaway

____________________________________________________________________________________
További állomások 

09/06 Angelika blogja 
09/07 Kristina blogja
09/08 Szembetűnő 
09/09 Dreamworld 
09/10 Kelly és Lupi olvas 
09/11 CBooks 
09/12 Deszy könyvajánlója 
09/13 Könyvszeretet
09/14 MFKata gondolatai
09/15 Zakkant olvas
____________________________________________________________________________________

2015. szeptember 10., csütörtök

Chanda Hahn - Tükröm, tükröm

   A Maxim Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Chanda Hahn - Tükröm, tükröm... című regénye, a Balszerencsés tündérmesék sorozat második része. Ennek apropóján, meghívunk kedves Olvasó, hogy tarts velünk, és fedezzük fel együtt az újabb tündérmeséket. Az út ezúttal is rögös lesz, telve bonyodalmakkal, ám azt azért megígérhetjük, hogy rosszfiúkból, tündérekből, piros almákból és varázslatokból sem lesz hiány. 
  Az utazás első napjára 2015. szeptember 6-án kerül sor, majd ezt követően minden másnap, más és más idegenvezetővel kiegészülve barangolhatjátok be a legszebb és legrémisztőbb Grimm mesék helyszíneit. Eközben persze rengeteg érdekességgel is találkozhattok, illetve részt vehettek a nyereményjátékon is, melynek fődíja - a kiadó jóvoltából - három példány a Tükröm, tükröm... című könyvből. 

Chanda Hahn - Tükröm, tükröm 

Miért pont ez? Nagyon szerettem az első részt a mesés és varázslatos hangulata miatt, na meg Grimm-fan vagyok. 

Fülszöveg: Mina Grime eddig sikeresen túl van már pár küldetésen, és úgy tűnik, egyre leleményesebben talál megoldást a mesékhez. De ahogy a lány egyre ügyesebb, a Történet is egyre nehezebb kihívások elé állítja. Mina érzi, hogy sokkal nehezebb és félelmetesebb dolgokkal kell megbirkóznia, mint korábban. Úgy tűnik, Jared mindent megtesz, hogy elnyerje Mina bizalmát, ennek ellenére az őt körüllengő titokzatosság éberségre kényszeríti a lányt. Legújabb küldetésében a barátai játsszák a főszerepet, de korántsem olyan leosztásban, ahogy azt Mina először gondolta. Közben emberek tűnnek el titokzatos módon, köztük Jared is. És míg Mina próbál szembeszállni a Történettel, elveszíti legerősebb fegyverét, a Gimoire-t. A lány kénytelen teljesen egyedül szembenézni a fenyegetéssel, és úgy tűnik, a mese megoldása csak olyan áron valósulhat meg, ha Mina megbirkózik vele, hogy szerelme, Brody a legjobb barátnője karjaiba fut. Amikor már minden veszni látszik, Mina szerettei veszélybe kerülnek, és a lány már abban is kételkedik, hogy ő túléli-e a próbát. Végső elkeseredésében felteszi a jól ismert kérdést: Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken? 

Vélemény: Éppen akkor jelent meg a sorozat első része nálunk, amikor rákattantam a Grimm filmsorozatra, ami teljesen magába szippantott, így keresni kezdtem a hasonló történeteket. Nagyon nagy volt az örömöm, amikor rátaláltam Chanda Hahn sorozatára. Bár a filmsorozat a felnőtt közönségnek készült, míg az írónő regényei inkább a tiniknek és/vagy kisgyerekeknek, ugyanúgy elvarázsolt a Bűbájtalan világa is. Olvastam egy interjút az írónővel, amiben rá is kérdeztek, hogy mennyire ihlette a regénysorozatot a filmsorozat (ezek szerint nem csak nekem fordult meg a fejemben a kérdés), mire a válasz az volt, hogy semennyire. Az írónő már a filmsorozat előtt belekezdett a regényfolyamba, az első kötet a 2010-es NaNoWriMo során íródott. (National Novel Writing Month - amatőr írók versenye, minden évben egy adott hónapban meg kell, hogy írjanak egy regényt egy hónap alatt. Az elkészült regényekre akár kiadók is felfigyelhetnek.) Örülök, hogy az írónő végigcsinálta a versenyt, hogy felfigyeltek a könyvére és, hogy azóta is töretlenül írja az újabb részeket (idén júniusban jelent meg az ötödik kötet külföldön Forever címmel), mert teljesen elvarázsolt a karaktereivel, a mesék sajátos feldolgozásaival, a történettel, a humoros és bájos hangulattal. A második kötet után kijelentem, hogy az egyik kedvenc könyvsorozatom lett. 

Forrás
 
  Egyedüli bajom, hogy rövidek a részek és várni kell az újabbakra, nem tudom egyben ledarálni a sorozatot, de ez csak az én telhetetlenségem. Az első rész óta már egy éve itt motoszkál bennem, hogy jó lenne már olvasni a másodikat, mert annyira klassz hangulata volt az elsőnek, hogy vissza szeretnék menni abba a világba. A hideg idő közeledtével meg egyenesen vágyakoztam egy ilyen mesés, szórakoztató és laza könyvre, ami totálisan kikapcsol. A gyerekkori esték hangulatát hozta vissza a Tükröm, tükröm..., amikor annyira megnyugtató és kényelmes érzés volt bebújni a meleg ágyba vacsi és fürdés után, meginni az esti kakaót és meghallgatni egy mesét a szülőktől. 

  A Tükröm, tükröm... a Hófehérke mesét dolgozta át, amit már a címből is sejteni lehet, de elég egyedi módon, meglepő csavarokkal. Bár a regény utolsó egyharmada érinti igazán a mese feldolgozását, a háromnegyede inkább a háttérbeli szálakat helyezi előtérbe, abszolút nem okozott csalódást a regény. Sőt! Még ha nem is lett volna benne mesefeldolgozás, akkor is élveztem volna az olvasást, mert a háttérben futó szálak sokkal érdekesebben alakultak és a karakterek is elszórakoztattak. 

Forrás
  Mina folytatja a küldetéseket, bár megpróbál kibújni a nagyobbak elől, de mindig rájön, hogy nem adhatja fel, mert akkor a kisöccsének, Charlie-nak kell továbbvinnie a családi hagyományt. Charlie pedig még csak nyolc éves, nem is beszél egy trauma miatt, nem is tudja, hogy mi történik a családban és hogy mivel foglalkozik a nővére. Minán újra és újra felülkerekedik a védelmező ösztön és az elhatározás, hogy megtöri azt a nyamvadt átkot, igenis végigjátssza az összes mesét a Történettel és a Grimoire-ral. A regény háromnegyede erről a vívódásról szól, illetve arról, hogy Mina az istenért sem akarja elvállalni azt a nagy küldetést, ami közeledik, de a Történet mindig keresztbe tesz és minduntalan a következő nagy mese felé tereli Minát, ami végül a regény utolsó egyharmadában teljesedik ki. 

  Mindeközben Mina kisebb-nagyobb kalandokba keveredik annak az idegesítő Jarednek köszönhetően, aki még mindig csak titokzatoskodik, nem hajlandó elmondani, hogy mit tud a Grimmekről, a mese világáról, a Grimoire-ról, a Történetről és nem hajlandó azt sem elárulni, hogy ő kicsoda. Mindig csak ott legyeskedik Mina körül és bosszantja őt, miközben a lány Brody után ácsingózik. Mina szeretné rendbe hozni szerelmi életét, de egyszerűen a sors nem engedi, hogy Brodyhoz közel kerüljön. Ellenben Jareddel több időt kénytelen együtt tölteni, ezáltal egy kicsit jobban nyit a fiú felé is. Rengeteg minden kiderült Jaredről, a mesevilágról, a Történetről, a Grimmekről, miközben szórakoztató kalandokon bukdácsolt át a főhősnőnk. Imádtam azokat a részeket, ahol Jared végre többet szerepelt, ami által jobban megismerhettem. Sok kérdésre választ kaptam, de ettől csak még kíváncsibb lettem a háttérben húzódó nagy összefogó történetre, mert rengeteg újabb kérdés felvetődött.

   A szerelmi háromszögekkel tele van a padlás és már inkább bosszantó, mint izgalmas vagy érdekes, de ebben a sorozatban olyan bájosan van megírva, hogy egyáltalán nem zavart. Eddig is Team Jared voltam, de a második rész után már elvakult Team Jaredes lettem. Minek ide Brody? A szőke, kékszemű, tejfelesszájú, puhány, tedd ide-tedd oda, kis szerencsétlen srác? Persze, ő a szőke herceg, valaki még abban hisz és annak szurkol, de szerintem Jared karaktere sokkal szórakoztatóbb, összetettebb és izgalmasabb. Sosem tudom eldönteni, hogy Mina éppen kinek a pártján áll inkább, de nagyon remélem, hogy végül Jaredet fogja választani. Úgy izgulok értük, mintha a barátaim lennének. :D Jared sokkal jobban megnyílt ebben a részben és nemcsak Minához, hanem hozzám, az olvasóhoz is közelebb került. Brodyt meg végleg leírtam, csak legyintettem rá a jeleneteinél.  

  Mina kisöccse, a család, a barátnő, Nan és az új szereplők is mind szórakoztatók és bájosak voltak, Mrs. Wong (a ház, amiben Mináék laknak, és az alatta lévő kínai étterem tulajdonosa) pedig megint nagyot alkotott. Nagyon gyanússá vált a nő, szerintem tud valamit és fontos szerepe lesz még a későbbiekben. Új szereplők is megjelentek, illetve újabb mesebeli alakok, akik egytől-egyig megfogtak valamivel. Vagy valamilyen tettükkel vagy valamilyen tulajdonságukkal, de kitűntek a háttérből, ez pedig elég ritka, hogy az összes mellékszereplő emlékezetes maradjon.

A képek forrása
  A nyelvezet és a stílus továbbra is könnyen emészthető, kellemes, bájos és vicces, a történet követhető, a karakterek elbájolnak, a varázsos hangulat nagyon erős, egyszerűen nem tudok rosszat mondani. Tényleg. Imádom ezt a sorozatot és izgatottan várom a harmadik részt. Addig is újra fogom olvasni télen az első két részt, beburkolózva a meleg takaróba, teával vagy kakaóval és fahéjas sütivel, kivonom magam a forgalomból és a valóságból. Ez lesz a karácsonyi olvasmányom.

____________________________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból
Kedvenc: Jared, Mina
Tetszett: az egész
Nem tetszett: rövid a könyv
Fordította: Stier Ágnes
Oldalszám: 272 oldal
Kiadó: Maxim Könyvkiadó 
Megjelenés: 2015. ősz
___________________________________________________________________________________
Blogturné extra 
Mount Adams National Park 

A Mount Adams vulkáni hegy lába előtt fekvő erdőben játszódik a könyv egyik legemlékezetesebb és számomra legszórakoztatóbb jelenete. A videóban képeket nézhettek meg a helyről, hangulatos zene kíséretében. 


___________________________________________________________________________________
 Nyereményjáték 

Ahogyan a regény címe is jelzi, ezúttal Hófehérke meséje kerül előtérbe, így mostani turnénk során ebbéli tudásotokat teszteljük. Ráadásul rögtön két játékkal! 

Feladat: 
1.) Minden állomáson találtok egy kérdést mellyel nincs más dolgotok, mint válaszolni rá, a megoldást pedig beírni a rafflecopter megfelelő mezőjébe. Ezt ismételjétek meg minden állomáson. 
2.) A kérdések mellett láthattok egy-egy képet is, rajta a Gonosz királynő és Hófehérke fotóival. Csakhogy történt egy kis gubanc. A tündérek viccből összecserélték a film-, és sorozatfeldolgozások párosait, így a ti dolgotok megtalálni, melyik Hófehérke, melyik mostohához tartozik. A képek alatti betűk és számok segítségével párosítsátok össze őket, majd a helyes megoldást írjátok be a rafflecopter erre kijelölt sorába (mindegy melyik helyre). 
3.) Ha megválaszoltátok mind a 5 kérdést, és megtaláltátok az 5 párost, esélyetek nyílik megnyerni a Maxim kiadó által felajánlott regény három példányának egyikét, vagy az írónő által biztosított ajándékcsomagot. 
4.) Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk. 


3.) állomás: 
Hányszor kereste fel a Gonosz mostoha Hófehérkét álruhában? 

 a Rafflecopter giveaway

___________________________________________________________________________________
 További állomások 

09/06 Deszy könyvajánlója
09/08 Dreamworld 
09/10 Könyvszeretet
09/12 Kelly és Lupi olvas
09/14 MFKata gondolatai
____________________________________________________________________________________

2015. szeptember 9., szerda

  Egy év türelmetlen várakozás után végre elhozza a Maxim Kiadó az olvasóknak a Cseresznyepiros nyár folytatását, mely a Türkizzöld tél címet viseli. Ennek örömére a Blogturné Klub hat bloggere is egy turnéra invitál benneteket, melyben megismerhetitek a véleményüket a könyvről, illetve sok érdekességet megtudhattok a Türkizzöld tél történetével kapcsolatban. A blogturné 2015. szeptember 5-én indul és minden nap szeretettel várja az olvasókat és ne feledjétek, hogy a Maxim Kiadó felajánlott 3 könyvet is, melyet megszerezhettek a turnéjáték során. 

Carina Bartsch - Türkizzöld tél

Miért pont ez? Egyszerűen imádtam az első részt, így már alig vártam a folytatást. Az előző kötet függővége is elég rendesen felkeltette a kíváncsiságom. 

Fülszöveg: A helyes, vonzó, de egy csöppnyit arrogáns Elyas Emely idegeire megy. Halloweenkor meg mintha nem is lenne beszámítható. Emelynek nem hagy nyugtot a kérdés, hogy a fiú vajon miért lett hirtelen ilyen távolságtartó, és az egyre csak halogatott találkozó Lucával szintén rossz előérzetet kelt benne. Fellebben a türkizzöld szemű fiút körüllengő titok fátyla is, ám a valóság még rémisztőbb lehet, mint ahogyan azt Emely gondolná. Milyen mélyek valójában a múlt szakadékai? Emelynek pedig be kell látnia, hogy talán tévedett a fiú és a saját érzéseivel kapcsolatban. Az első nagy szerelem örökre összeköti őket, nem tudnak egymástól szabadulni: a szív és az ész harca örökös. Vajon melyik fog végül felülkerekedni? S mi lesz, ha a döntése áraként soha többé nem látja azokat a gyönyörű, türkizzöld szemeket? 

Vélemény: Annak, aki olvasta az első részt, szerintem nem mondok újat azzal, hogy iszonyatosan vártam a folytatást a gyilkos függővég után. Meglepő volt a rajongásom, mert fránya előítéleteim vannak a német irodalommal és a new adult műfajjal szemben is, de a Cseresznyepiros nyár után újraértékeltem magamban a dolgokat. Hosszú idők óta az volt az egyik legjobb szerelmi témájú könyv, ami a kezembe került, a legviccesebb (imádom a szarkazmust) és ebben volt az egyik legjobb hadakozó páros. Egyszerűen imádtam Emely és Elyas kapcsolatát. Úgy ért véget a regény, hogy azt hittem leszaggatom a tapétát kínomban és dühömben, mert nem olvashattam tovább. Nagyon rég váltott ki könyv ilyen érzéseket bennem, hogy azonnal folytatni akarjam. De egyszer minden kínlódás véget ér, végre kezembe vehettem a folytatást.

  A második rész után rájöttem, hogy a nagyon ütős első köteteknek az a hátránya, hogy utána nagyon nehéz fenntartani a szintet, felülmúlni meg szinte lehetetlenség. Egy kicsit úgy éreztem, hogy az írónő az első részbe mindent beleadott, sokat dolgozott rajta, de szinten az összes ütőkártyáját eljátszotta. A második kötetre mintha kifogyott volna belőle a szufla. Ne értsetek félre, jó volt a második rész, csak máshogy volt jó, mint az első, nem hozta az elvártat, viszont adott egy másfajta élményt. Változatlanul a kedvenc párosom marad Emely és Elyas, így meg, hogy most már szinte a teljes történetüket ismerem és én is együtt szenvedtem meg velük a dolgokat, a szívemhez nőttek. Újraolvasós lett a két könyv, az első rész meg kedvenc marad életem hátralévő részében is, a második már kevésbé.

  Az első kötet függővégét okozó esemény "labdája" elég gyengén lett lecsapva, hogy utána teljesen más irányba menjen az egész történet és a stílus. Talán ezért haragudtam egy kicsit az írónőre és ezért éreztem csalódásnak a továbbiakat. Hiányoltam azt a gördülékeny történetvezetést, a sziporkázó szócsatákat, a humort, a vicces jeleneteket, a pörgést, ami az első részre volt jellemző. A második kötetben is megvoltak ezek, de kisebb mértékben, mert ezúttal az írónő belassított és befejezte a szereplők közti játszadozást, komolyabbra vette a szót. Mélyebb érzelmek, egy kicsit komorabb hangulat, lassú őrlődés, a kapcsolatért és a boldogságért való megszenvedés jellemezte a Türkizzöld telet. Miután félretettem az igényeimet, hogy ugyanolyan élményt kapjak, mint az első rész, elkezdtem máshogy értékelni a történetet, és én is jobban belemélyedtem Emely és Elyas kapcsolatába. Míg az első kötet a pörgésével és a szarkasztikus humorával, valamint a szócsatákkal fogott meg, a második kötet a komorságával, komolyságával és a mélyebb érzelmeivel. Egyszerűen nem tudtam nem szurkolni a párosunknak, főleg hogy annyira ismerős volt a szerencsétlenkedésük. Ez a sztori a félreértések vígjátéka volt, mindkét fél szinte minden olyan hibát elkövetett, amit csak lehet egy amúgy is gyenge lábakon álló kapcsolatban. Nagyon kíváncsi voltam, hogy meddig küzdenek, meddig bírják, feladják-e ezt a szerelmet vagy sem.

  Emely és Elyas kapcsolata azért volt számomra reálisabb, mert megmutatta, hogy mennyire fontos az egymásra odafigyelés, a másik megértése és a kommunikáció. Megmutatta azt is, hogy a szerelemért és a kapcsolatokért is bizony meg kell dolgozni, az nem jön csak úgy magától. Persze, az ember hirtelen lesz szerelmes és váratlanul, de ez nem jelenti azt, hogy a felismeréstől számítva minden úgy alakul, ahogy a nagykönyvben meg van írva és nem feltétlenül tart örökké. Az embernek meg kell érte szenvednie és ezért is meg kell dolgoznia. Azoknak, akik ezt végigviszik, sokkal értékelhetőbb lesz az a kapcsolat, mert megküzdöttek érte. Emely és Elyas nagyon is sokat, mondhatom azt, hogy éveket áldoztak erre a kapcsolatra. Ha a kis buták előbb beszélnek, mint cselekszenek, akkor ez nem tartott volna nekik évekig, de nagyon sok volt a félreértés, a tapasztalatlanság is súlyosbította a helyzetet, illetve a makacsság. Nagyon sokáig haragudtam Elyasra a hülyeségei és a makacssága miatt, de volt egy pont, ahol rájöttem, hogy azért Emelyt se kell félteni, ő is tud olyan makacs lenni, mint Elyas és ő is tudja a hülyeséget hülyeségre halmozni. Már Emelyre is haragudtam, hogy önsorsrontó viselkedést folytat és fetreng az önsajnálatban. De ettől voltak nagyon emberiek. Egy szakítás megviseli az embert, a fájdalom nem múlik el egy nap alatt, a lelki sérelmekre nincs fájdalomcsillapító, bizony ezt ki kell bekkelni, tartson akár hetekig, hónapokig.

  Új oldaláról ismertem meg a szereplőket, legfőképpen Elyast. Az első részben is imádtam, mert tetszett a vicces, határozott, vagány stílusa, miközben bőven volt benne rosszfiúság is, de a második kötetben kedveltem meg istenigazából, mert megismerhettem a közelebbi, emberibb, érzelmesebb és kevésbé magabiztos oldalát is. Emely fejében lenni változatlanul szórakoztató volt, mert humoros és energikus lány, bár nem volt helyes minden ítélete és néha a gondolkodásával sem értettem egyet. A mellékszereplők közül Alex, a legjobb barátnő egy kicsit idegesített, mint ahogy Emelyt is idegesítette. Az tény, hogy Alex és a párja, Sebastian voltak azok, akik kiálltak Emelyék szerelme mellett és próbálták az útjukat egyengetni, de Alex néha nagyon tolakodó, erőszakos és sok volt. Emely is többször kijött a sodrából és odamondogatott Alexnek, de az idegesítő stílusa volt az egyik olyan dolog, ami végre tettekre késztette Emelyt.

  A kezdeti Halloween parti jeleneteit nagyon szerettem, ott Emely és Elyas hozták a régi formájukat, ezt az "akarlak is, meg nem is, gyere ide, hagyj békén" harcot, illetve nagyon szerettem a közös karácsonyozást. El is döntöttem magamban, hogyha az egész sorozatot nem is lesz újra időm elolvasni, legalább a karácsonyi jelenetet újra fogom olvasni télen, annyira jó hangulata volt azoknak a fejezeteknek. Külön kiemelném még azt a jelenetet, amikor Emely az édesapjával kettesben beszélget. Sablon ide vagy oda, az a beszélgetés nagyon gondolatébresztő, tanulságos és meghitt volt.

Mindent egybevetve a második kötet nem hozta ugyanazt az élményt, mint az első, de másmilyent igen és már ezért megérte elolvasni, annak ellenére, hogy egy kicsit túlírt volt számomra. Kevés jelenet és történés volt, de azok nagyon részletesen és hosszan megírva, sok volt a körbe-körbe futás és az ismétlődő gondolatok, de mindezt el lehet nézni, mert mi magunk is a saját gondolatköreinket futjuk nap mint nap. Ez a valóság. A sok szenvedés mellett viszont a páros közti szenvedélyesség (mind a testi, mind a szellemi) nagyon ütött. 
____________________________________________________________________________________  
Történet: 4/5 pontból
Kedvenc: Ligeia, Emely, Elyas
Tetszett: a karácsonyi jelenet
Nem tetszett: a túl sok nyújtás
Fordította: Hajdúné Vörös Eszter 
Oldalszám: 424 oldal 
Megjelenés: 2015. ősz 
____________________________________________________________________________________
Blogturné extra 
Idézetek

 "[...] A bátorságom, amely épp kimenőt kért, hogy karúszóval meg sípoló kacsával meztelenül végigrohanjon Berlinen, lassacskán visszatért."

"- Hogyhogy nem tiltakozol? - suttogta. A lehelete az enyhén nyitott ajkaimat simogatta.
  - Alkohol - hápogtam magas hangon.
  Elyas felhúzta az egyik szájszegletét, miközben az ujja visszasiklott a nyaki ütőeremhez. Libabőrös lettem.
 - És hogyhogy ugyanolyan gyorsan ver a szíved, mint az enyém?
 Pulzust mérni, ez meg miféle közönséges dolog?
 - Magas vérnyomás - mondtam rekedten, mire a mosolya még vidámabbá vált."

"Előretolta az alsó ajkát. - De én csak jót akartam.
Lehunytam a szemem. - Hogyan is mondta Kurt Tucholsky? >A jó ellentéte nem a rossz, hanem a jót akartam.<"

"Ha a szerelem kicsúszik az ember ujjai közül, soha nem kaphatja vissza. Örökre elveszett. Az ember találhat új szerelmet, de soha nem ugyanazt. Én nem akartam új szerelmet találni, én a régit akartam visszakapni."

"- [...] De ennél a történetnél, amelyet te meséltél, Emely, nem tudom megkerülni, hogy egy másik szemszögből is szemügyre ne vegyem. A férfi szemszögéből. Van egy dolog, amelyhez nem nőttünk fel: a nők. Amikor a férfiak szerelmesek lesznek, a föld leggyámoltalanabb teremtményeivé válnak."

"- [...] Ez nagyon elcsépelten hangzik, de ez az igazság: zsák a foltját, Emely.
- Akkor én egy rongyos zsák vagyok..."
____________________________________________________________________________________
 Nyereményjáték 

  Az írónő címadására jellemző, hogy színeket használ, de nemcsak ő alkalmazza ezt a módszert, hanem mások is előszeretettel adnak vagy adtak színekkel kapcsolatos címet. Összegyűjtöttünk párat, az lesz a feladatotok, hogy kitaláljátok ezeket a “színes” könyvcímeket. Segítségül elrejtettük a betűket a bejegyzésekben, ha kitaláltátok, írjátok be a Rafflecopter megfelelő mezőjébe az oldalak lájkolása mellett. 

 Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Stendhal leghíresebb regénye. Sok középiskolában kötelező olvasmány.

a Rafflecopter giveaway
____________________________________________________________________________________
                                   További állomások 

09/05 Deszy könyvajánlója
09/06 CBooks
09/07 Kelly és Lupi olvas
09/08 MFKata gondolatai
09/09 Könyvszeretet
09/10 Dreamworld
____________________________________________________________________________________  

2015. szeptember 8., kedd

  Rendhagyó retró turnéval jelentkezünk. Észrevettük, szegény Ann Agiurre mennyire elhanyagolt, ezért szeretnénk felhívni rá a figyelmet. Augusztus 27 és szeptember 8 között öt blogger népszerűsíti a Razorland-trilógiát. Érdemes lesz minket követni, mert a sok meglepetés extra mellett nyerhettek is a Fumax kiadó jóvoltából. 

Ann Aguirre - Helyőrség (Razorland-trilógia #2)

Miért pont ez? Az első rész nagyon tetszett. Kíváncsi voltam a folytatásra és a szereplők új életére a felszínen.

Fülszöveg: Sötét színek, hátborzongató történet… Ann Aguirre könyvét nem lehet letenni! – Gena Showalter, a New York Times sikerszerzője 
  Pikk egy új világban találja magát. Míg odalent a társai felnőttként, a közösség teljes jogú tagjaként kezelték, a városkában csak egy gyerek a sok közül, akinek az iskolapadban a helye. Pikk képtelen megtagadni magát, hiába igyekszik beilleszkedni a kisváros életébe, makacssága újabb és újabb konfliktusokba sodorja. 
  Ráadásul Fakó is hűvösen és távolságtartóan viselkedik vele, míg Kósza többet akar a puszta barátságnál. Az új környezetben a barátok egyre jobban eltávolodnak egymástól. Pikk nem tehet mást: a maga útját kell járnia, bármilyen fájdalmas és magányos legyen is az. 
  A tanév végén Pikk őrszolgálatra jelentkezik, hogy a kiválasztottakkal együtt megvédhesse a földműveseket a korcsok egyre hevesebb és kegyetlenebb támadásaitól. Az eseménytelenül induló küldetés azonban váratlan fordulatot vesz. A városlakók által alábecsült korcsok figyelik az embereket. Terveket szőnek és várnak. El akarják pusztítani Megváltás városát, és a végső katasztrófát csak Pikk látja előre… 

Figyelem! Az első részre spoilert tartalmazhat!

Vélemény: Ez a kötet is nagyon klassz lett, de egy kicsit másként. Bár az első résznek nem volt függővége, mégis úgy alakultak az események, hogy alig vártam a folytatást. A kis csapat elérte azt a bizonyos északi várost, ahol nagyobb a biztonság, az emberek önmaguknak termelik az élelmet, tenyésztik az állatokat, tehát az elképzelt idilli kisváros létezik. Ez a város a Megváltás nevet viseli, ide fogadják be a túlélők Fakóékat. A főhősök, leginkább Pikk, azonban nem számítanak arra, hogy itt sem minden fenékig tejfel. Pikk számára, aki eddig a föld alatt élt és akinek minden homályos és töredékes tudása az Egyetem enklávé időseitől származott, szinte minden újdonság és egyfajta kultúrsokkot is átél. 

  Míg a földalatti világban Pikk egy nagy becsben tartott réteghez, a vadászokhoz tartozott és felnőttként úgymond munkába állt, itt csak egy kislánynak számít, akinek szoknyát kell hordania, a háztartásban kell foglalatoskodnia és iskolába kell járnia. Hirtelen nevelőszülőket is kap, az Oaks családhoz kerül, ahol az anyuka mindig is vágyott egy lánygyermekre, de csak fiai lettek. Pikk tudja, hogy alkalmazkodnia kell az itteni élethez, hiszen megmentették őt, sokkal jobb körülmények közé került, nem kell nélkülöznie, éheznie és rettegnie. A barátaitól sem szakították el, az emberek, akik befogadták, rendesek vele. Még külön szobája is van, mégis valami nem stimmel. Pikk néha-néha végiggondolja, hogy mennyire szerencsés helyzetbe került, de a zsigeriben lévő vadászösztön és az eddigi neveltetése újra és újra mozgásra és nyughatatlanságra kényszeríti. Folyamatosan keresi a lehetőségeket, hogy mikor és hol tud hasznos lenni, azaz mikor tud harcolni, a többi elfoglaltság mind haszontalan. Amikor csak teheti, a várost körülvevő falon posztoló "katonákhoz", elsősorban Hosszúpuskához csatlakozik, hogy első kézből értesüljön a városfalon túli helyzetről és legalább lássa a korcsok vesztét, ha már ő nem tudja őket levadászni. 

  A kötet első része leginkább Pikk kettős érzéseiről és életéről szól, illetve az alkalmazkodásról és a berendezkedésről. Fakó a lovászmesterhez kerül, ott dolgozik és ott kap szállást. Kósza a kovácshoz kerül, Tegan pedig az orvoshoz, ahol gyógyászatot tanul. Úgy tűnik, hogy mindenki jó helyre került, együtt járnak iskolába, mégis Pikk magányosnak érzi magát. Eleinte azt hiszi, hogy mindenkit lefoglal az új élethelyzet, de hamarosan rádöbben, hogy Kósza kivételével mindenki kerüli őt. Kósza viszont ezerrel udvarol, amitől Pikk egyre kényelmetlenebbül érzi magát. Érdekes volt megfigyelni, hogy ebben a társadalomban hogyan fogadták a főhőseinket és a kis csapat hogyan tud beilleszkedni a közösség életébe. Pikk számára úgy tűnt, hogy Fakó és Tegan tud a legsikeresebben alkalmazkodni, Tegan már barátokat is szerzett az iskolában és itt tervezi a jövőt. Kósza is beilleszkedett a felszínen, de benne is ugyanúgy tombol a mehetnék és a harcolási vágy. Pikk viszont akármennyire is próbálkozik, nem tud beilleszkedni. Egy ilyen társadalomban ez számára szinte lehetetlen is. 

Megváltásban sok az idős ember, annyira idősek, hogy Pikk el se tudta képzelni, hogy ilyen életkort bárki is meg tud élni ebben a világban. De logikusan végiggondolva rájön, hogy az orvosi segítség, a megfelelő védelem és a bőség, főleg a táplálék terén, mennyire ki tudja tolni a várható élettartamot. A csodálata viszont hamarosan ellenszenvvé alakul át. Egyben puhánynak és óvatlannak tartja a város lakóit, a katonák sem önszántukból vagy lelkesedésből, hanem az elöljáró parancsára mennek a falhoz őrködni. Dühíti, hogy a város nem gondolkozik az erősebb védelmen, az őrjáraton, a korcsok fejlődő intelligenciáján. Dühíti, hogy iskolába kell járnia és felesleges dolgokkal kell az idejét töltenie, miközben tudna ő hasznosabb is lenni katonaként. De a város berendezkedése leginkább egy amish közösségére hasonlít, ahol ráadásul a vallás is nagyon fontos, így istentelen bűn egy lánynak nadrágot viselnie, fegyvert használnia és harcolnia. 

Pikk jó viszonyt ápol Hosszúpuskával, így amikor nyári őrjáratra lehet jelentkezni, az ő támogatásával bekerül abba a csapatba, amelyik a földműveseket kíséri ki a városfalon túli földekre. Pikk ráeszmél, hogy a korcsok nemcsak sokkal okosabbak, mint hitte, de készülnek is valamire, így szorgalmazza a nagyobb védelmet, de senki sem hallgat rá. Akkor változik meg kissé a helyzet, amikor a korcsok feldúlják a földeket és a téli táplálékforrás így veszélybe kerül. Innentől vált át a regény még izgalmasabbra, ugyanis a legtöbb esemény a városfalon túl történik. A regény második felében átélt kalandokból kiderül, hogy a korcsok inkább hasonlítanak az emberekre, mint az állatokra és valami nagyon, de nagyon nem stimmel azokkal az elméletekkel, amik az emberek között keringenek. 

 Nagyon élveztem a második kötet olvasását is, mert egyre több minden derül ki a korcsokról és ráébresztett arra, hogy itt nagyobb balhé is lesz, nemcsak egy kisváros tragédiája. Érdekes volt, hogy az írónő egy olyan közösséget választott helyszínnek, ami az amish közösségekre hajaz. Pikk ezáltal megismerhette az olyan fogalmakat, mint vallás, növénytermesztés, állattenyésztés, család, udvarlás, házasság. Megtapasztalhatta, hogy milyen is lehetne egy normális élet, ha nem is a modern korban (autó és telefon, elektronikus eszközök, stb. nincsenek), de egy jobb életkörülményeket biztosító világban, mint ami a földalatti életében volt. De az emberek nagyon nehezen változnak, Pikk pedig különösen, hiszen a vadászösztön hajtja, más neveltetése volt, egyszerűen nem tud azonosulni a várossal. Néha-néha elcsábul, legfőképp érzelmileg, így kapunk egy-két romantikus jelenetet is, de gyökeresen nem tud megváltozni. Nemcsak azért bosszantja az iskola, mert szinte minden új neki és ismeretlen, hanem azért, mert nem látja értelmét másnak, csak a túlélésnek. A város lakóinak pedig fogalma sincs arról, hogy ők miket éltek át és miért nem tudnak beilleszkedni, ez folyamatos konfliktusforrás. 

  Érezni lehetett, hogy az írónő sok dolognak utána járt és kutakodott, hogy még élethűbb társadalmat és helyszíneket tudjon megalkotni, a könyv végén lévő szerzői jegyzetben ezt meg is jegyzi és még plusz érdekességeket ír. Én végig úgy éreztem, hogy az elvakult fajta kereszténység az uralkodó vallás a városkában (az elöljáró feleségének viselkedése erre utalt), de az írónő kihangsúlyozta, hogy egyik vallás mellett sem akarta letenni a voksot, csak magát a vallást akarta kihangsúlyozni, mint fontos elemet. Ez is egy plusz érdekesség volt a regényben, mert eddig Pikk számára a vallás megléte teljesen ismeretlen volt. A lenti idézetgyűjteményben olvashatjátok az általános vélekedését.  

  Valahol aranyosnak tartottam Pikk botladozását ebben az új életben, a tapasztalatlanságukat a szerelemben, de a szerelmi háromszög zavart, és ahogy Pikk is, én is alig vártam, hogy rendeződjön a helyzetük. A városi lét, az idilli családi élet nem volt nekik való, karakteridegen volt a számomra is. Azt vártam, hogy menjenek és harcoljanak, járjanak utána annak, hogy mi történt a világban, mik azok a korcsok, hogy lehet megállítani a terjedésüket, hogyan lehetne normalizálni a világot. Nem csalódtam a csapatban és az írónőben, mert valami elkezdődik, a főhősök elindulnak, de hogy mi lesz az út végén, azt csak a harmadik kötetből fogom megtudni. 

   Alig várom már, hogy mindenre fény derüljön. Leginkább azt várom, hogy az írónő által felépített világot a maga teljességében lássam. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a megoldás, hogyan zárul a trilógia. Ez egy intelligensen megírt sorozat, mellőzi a tiniknek szóló regényekre annyira jellemző hebrencskedést, a buta és életképtelen karaktereket, illetve a sablonokat. Nemcsak a tárgyakat és eszközöket mutatja be úgy Pikk számára, mintha egy újszülött lenne, hanem az első szerelmet is, így az esetlen szerelmi háromszög ellenére is friss és egyedi az érzelmi szál. 

____________________________________________________________________________________  
Történet: 5/5 pontból
Kedvenc: az Oaks család, Hosszúpuska, Fakó
Tetszett: a kis közösség, a stílus
Nem tetszett: a szerelmi háromszög
Fordította: Gálla Nóra
Oldalszám: 334 oldal
Kiadó: Fumax Kiadó
____________________________________________________________________________________ 
Blogturné extra 
Idézetek

Az iskoláról
"Nem vagyok renegát, mormoltam magamban. És fölösleges sem vagyok. Egy vadász idegeit nem kezdi ki egy maroknyi taknyos kölyök. [...] Az itteniek megmentettek a haláltól, de cserébe elvették a szabadságomat - én legalábbis így éreztem."

A vallásról
"Mint utóbb kiderült, ilyenkor egy láthatatlan lényhez intézi a szavait, aki odafent lakik a felhők fölött, és - állítólag - onnan vigyáz ránk. Arra gondoltam, hogy rettentő hanyagul végezheti a munkáját ez a felhőjáró valaki, de megtartottam a véleményemet, mert nem akartam megbántani Oaks mamát. A dolgok jelenlegi állását tekintve a teremtője inkább a korcsokra vigyáz, mintsem az emberekre."

"Vajon hogy érti azt, hogy 'a Teremtő kedvében járni'? És egyáltalán: miért törődne a teremtőjük az egész nevetséges bolhacirkusszal?"

"Ezek szerint, állapítottam meg magamban kissé szomorúan, alapjáraton olyan barátságos szoktam lenni, mint egy meztelen késpenge a sötét sikátorban."

"- Az emberek szeretik tudni, hogy mi miért történik. Ha nem jönnek rá a válaszra, inkább kitalálnak valamit, mert úgy érzik, hogy a rossz magyarázat is jobb a semminél."

"Selyem egyszer azt mondta, hogy a félelem a barátom; akkor leszek bajban, ha már nem félek semmitől."

"- Nem ölhetsz meg mindenkit, aki csúnyán néz rám - jegyeztem meg.
- Miért nem? - dünnyögte.
- Mert ezzel azt sugallod, hogy én vagyok a gyenge pontod; ha valaki ártani akar neked, akkor engem használ majd."
____________________________________________________________________________________ 
 Nyereményjáték 

  A Razorland Korcsai tulajdonképpen zombinak is nevezhetőek. Összegyűjtöttünk nektek olyan szereplőket és írókat, akiknek köze van ehhez a témához, nincs más dolgotok, mint az ő nevüket beírni a rafflecopter megfelelő sorába. Három szerencsés nyertes pedig gazdagabb lesz egy-egy Menedék példánnyal a Fumax kiadó felajánlásából. 

Hősnőnk nem is igazán akar élni. Semmit nem talál az életben, ami kicsit is boldoggá tenné. Pont kapóra jön az apokalipszis, de mégsem teheti kockára öt társa életét, akivel együtt maradt a gimiben.

 a Rafflecopter giveaway

____________________________________________________________________________________ 
 További állomások 

08/27 Bibliotheca Fummie 
08/29 MFKata gondolatai
08/31 Deszy könyvajánlója 1 
09/02 Deszy könyvajánlója 2 
09/04 Könyvszeretet 1
09/06 Dreamworld 
09/08 Könyvszeretet 2
____________________________________________________________________________________  

2015. szeptember 4., péntek

  Rendhagyó retró turnéval jelentkezünk. Észrevettük, szegény Ann Agiurre mennyire elhanyagolt, ezért szeretnénk felhívni rá a figyelmet. Augusztus 27 és szeptember 8 között öt blogger népszerűsíti a Razorland-trilógiát. Érdemes lesz minket követni, mert a sok meglepetés extra mellett nyerhettek is a Fumax kiadó jóvoltából. 

Ann Aguirre - Menedék (Razorland-trilógia #1) 

Miért pont ez? A trilógia itt csücsült már a polcomon hívogatva, de sose jutottam el odáig, hogy belekezdjek. Fummie nagy rajongója a sorozatnak, így felvetette, hogy mi lenne, ha retró turnét indítanánk. Naná, hogy jelentkeztem! 

Fülszöveg: A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni. 
  Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba. 
  Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel. 
  Köszöntünk az apokalipszisben! 

Vélemény: Bevallom, hogy nem szeretem a zombikat és a zombis történeteket, talán mert nem annyira misztikusak számomra, mint például a vámpírok vagy a vérállatok, nincs is mögöttük olyan meseszerű mitológia, mint a tündéreknél vagy boszorkányoknál. A zombik valahogy modernebb "vívmányok" és állandóan az van előttem, hogy ők olyan emberek, akiket megfertőzött egy vírus vagy valamilyen mutáción estek át, akár létezhetnének is a jövőben, míg a többi misztikus lény marad a fantázia világában. Nem is a zombik vagy zombiszerű lények miatt vettem meg a sorozatot, hanem az apokalipszis miatt. Nagyon szeretem az apokaliptikus elméleteket, az elképzelt világot és az olyan sztorikat ahol a túlélés a cél, ahol egyfajta alternatívát mutatnak be a túlélésre. Nem mintha készülnék az apokalipszisre, reményeim szerint az én életemben nem is fog megtörténni, de attól még érdekesnek tartom a témát. Néha beleszaladok olyan cikkekbe, amik pár évtizeddel előrejelzik, hogy milyen lesz a világon a politika, a társadalom, a gazdaság, az egészségügy, a technika és a tudomány helyzete. Bár a legtöbbjük hajmeresztő dolgokat is leír és elég szélsőséges eseteket vázol fel, sosem tudni, hogy egy rossz irányba tartó tendencia végül nem okoz-e tényleg maradandó károkat és nem fordul-e a tetejére a világ. Ha már felvázolnak ilyen helyzeteket, problémákat, akkor szeretem a megoldásokat is elolvasni, illetve szeretek olvasni a feltételezett reakciókról és arról, hogy az embereknek mi lenne a válasza a saját maguk által létrehozott problémára. Az apokaliptikus regények pont ilyenek: felvázolnak egy tönkrement jövőt, mesélnek a kiváltó okokról, majd a megváltozott helyzetben lévő életről, mesélnek az emberek reakciójáról, a hatásról, majd végül a túlélésről és a lehetséges problémamegoldásról.

  Ahogy ezt a bejegyzést írom, már túl vagyok a második köteten is, így már bátran ki merem jelenteni, hogy Ann Aguirre egy nagyon klassz apokaliptikus sorozatot hozott össze, nem is értem, hogy film miért nincs még belőle, és azt sem, hogy miért nem lett belőle akkora nagy durranás, mint az Éhezők viadalából. Számomra ez a világ sokkal jobban ütött, az írásmód, a stílus és a történetvezetés sokkal gördülékenyebb és pörgősebb volt, ráadásul a karakterek is szerethetőbbek. Szerintem Pikk érdekesebb, mint Katniss, legalábbis nem annyira idegesítő. Az tény, hogy más az elképzelés a két sorozatban, itt zombiszerű lények is vannak, de az alapelv azonos: túlélés egy tönkrement jövőben. Abban is más, hogy míg az Éhezők viadala egy nagyobb társadalmat mozgat meg, addig Ann Aguirre sorozata egy kisebb, néhol mikroközösség életén keresztül mutatja be a világot. Számomra ez adta az egyik legfőbb különlegességét a sorozatnak és a trilógiához kapcsolódó mottóm az lett: a tudás hatalom. Az elején még csak Pikk és a föld alatt alagutakban élő kis közösség, Egyetem életét látjuk, majd előrehaladva egyre jobban kitágul a világ és egyre nagyobb léptékben látja át az olvasó, hogy milyen állapotok uralkodnak. Jóformán a semmiből indulunk el Pikkel, majd egyre több információt és tudást halmozunk fel vele együtt, így ismerjük meg a világot. Már alig várom, hogy a harmadik részt is elolvassam, mert ott fog igazán kiteljesedni ez a világ és talán ott lesz a megoldás is.

  Az alaptörténet szerint a Föld felszínén ellehetetlenült az élet, így a kevés túlélő a földalatti életre rendezkedett be. A felszín alatti alagutakban kisebb közösségek jöttek létre, elenyésző számban. Pikk az egyik ilyen enklávéban él, mely az Egyetem nevet kapta. Minden egyes kis közösség saját szabályok szerint él, más normák alakultak ki, egyedüli közös bennük talán az, hogy a húsra, így emberekre is vadászó Korcsok elől menekülnek és próbálják magukat megvédeni, miközben élik az életüket. Viszonylag jó védettséget sikerült kialakítaniuk, így nem kell annyira a támadástól tartani, ráadásul a Korcsok buták, mint a tök, így könnyen távol lehet őket tartani. Azonban szükség van a kereskedésre az enklávék között és húst is kell szerezni vadászat útján, ezek miatt viszont ki kell menni az alagutakba, így elkerülhetetlen a Korcsokkal való találkozás.

  Pikk közösségében ezt a feladatot a vadászok végzik, ők a hősök és a leginkább becsben tartott rétegei a társadalomnak, így érthető, hogy a főhősnő miért ezt az utat szeretné választani. Adottságait tekintve lehetne nemző is, akiknek tulajdonképpen csak az utódlás a feladata, de vadász lesz. Társul kapja Fakót, aki a pletykák szerint a felszínről érkezett, ezért valahol egy kakukktojás a kis közösségben. A közös munka során ki is derül Pikk számára, hogy miért is nem tudott a srác beilleszkedni. Míg Pikk elvakult híve Egyetem szabályainak és az idősek (itt kb. max 25 évesek) által létrehozott törvényeknek, addig Fakó gyanakvóbb természet és tapasztaltabb is, mint a közösség bármelyik tagja. Sokkal többet tud, mint amit bárki más, pusztán túlélésből hallgat. A fő konfliktust is ez adja közöttük. Pikk önkéntelenül is felismeri, hogy valami nem stimmel azzal a világnézettel, amit Egyetem képvisel és érzi, hogy Fakó többet tud, mint amennyit megoszt vele. Ez a gyanakvás indítja el Pikket a változás útján, illetve az egyre több hátborzongató eset, aminek szem- és fültanúja lesz. Amikor feladatul kapják, hogy menjenek el a szomszédos enklávéba, Nassauba és odaérvén azt látják, hogy a Korcsok a semmivel tették egyenlővé a közösséget, akkor Pikkben átkattan valami. Gyanítani kezdi, hogy a Korcsok okosabbak, mint hitték és az esetből le kellene vonni a tanulságokat: ideje lenne jobban felkészülni, hogy meg tudják magukat védeni. Az idősek azonban nem hisznek neki. Szívesen olvastam volna arról, hogy végül hogyan is jár pórul a közösség, mert nem hallgatott Pikkre, de nem volt rá lehetőség, mert Fakó és Pikk a száműzetés útjára léptek, majd felkerültek a felszínre, ami állítólag élhetetlen.

 A földalatti világban szigorú szabályok voltak és mindenkinek megvolt a maga feladata. A közösség tagjai nem kérdőjelezték meg az idősebbek döntéseit. A közösség tagjai feltételezhetően gyorsan cserélődtek, hiszen a rossz életkörülmények miatt a maximális életkor a húszas évekre tehető, így a felszíni világról és a "történelmi" eseményekről egyre hiányosabb volt a tudás. Nem tudtak megnevezni hétköznapi tárgyakat, a járművek léte, mint például a repülő is nevetséges fantáziának tűntek. Mindenki azt ismerte, ami megtalálható volt az alagútban. Talán az idősebbek voltak tudatában néhány használati tárgy mibenlétének vagy a múltnak, de ők is korlátozottan adták át a tudást. Nem is volt fontos ezzel foglalkozni, mert a túlélésért küzdöttek. Egy nemzőnek például, akinek az volt a feladata, hogy gyerekeket nemzzen, vagy világra hozza őket, inkább a szerelem dolgaiban kellett jártasnak lenni, egy vadásznak pedig a harcokban. A tudás így nagyon szűkkörű volt, illetve teljesen más, mint a ma emberének. A család intézménye sem létezett a klasszikus formájában, gyakran az sem volt világos, hogy kik a szülők. A nemzők mindenki gyerekét közösen nevelték, majd a névadás szertartása után (kb. 14-15 éves kor) a gyerekek felnőtté váltak és kiléptek a vakarcskorszakból. Vadászok lettek vagy nemzők, vagy szakácsok vagy gyógyítók, stb. A birtoklás sem létezett, minden a közösségé volt, ha valaki talált valamit, akkor köteles volt jelenteni. Pikk itt nőtt fel, így neki ez jelentette a világot, megszokta a vadász gondolkodást és ezeket a szabályokat. A felszínen azonban egyfajta sokk érte.

  Amikor a felszínre kerülnek, Pikk előtt kinyílik a világ. Nem csak arra jön rá, hogy az idősek hazudtak mindenkinek vagy talán még ők sem tudták az igazságot, hanem arra is, hogy mennyire nem működőképes a földalatti élet. Eleinte sokkolja minden: a lerobbant és rozsdás járművek (ezek szerint léteztek autók és repülők), a nagy tér teljesen összezavarja, mert az alagutak szűkösségéhez volt hozzászokva. A napfényt annyira élesnek érzi, hogy egyenesen retteg tőle, az első esőnél pedig azt hiszi, hogy az lemarja róla a bőrt is, hiszen ezt tanították. Míg odalent annyira magabiztos volt, addig a felszínen teljesen elveszettnek érzi magát. Fakó a segítségére van, hiszen neki vannak még emlékei a felszínről. Igazán itt kedveltem meg mindegyiküket. Pikk először egy beképzelt és tudálékos lánynak tűnt számomra, Fakó meg egy sérült és lázadó idegennek. A felszínen azonban Pikk jobban megtört és rájött, hogy iszonyatosan sokat kell még tanulnia a világról és minden, amit eddig tudott, az egyenlő a nullával. Fakó pedig jobban megnyílik és még emberibbé válik. A múltjáról is több minden kiderül: a leglényegesebb, hogy a halott édesapja szerint északon vannak olyan emberi közösségek, amik biztonságban és jólétben élnek. Ide próbálnak meg eljutni. Ezt a vállalkozást azonban sok minden nehezíti: a felszínen élő kegyetlen gyerekbandák, a természeti adottságok (Pikk nem szokott hozzá a napfényhez, hóval és hideggel sem találkozott) és a bizonytalanság, hogy egyáltalán tényleg létezik-e az az idilli hely. A legfontosabb pedig, hogy a Korcsok nem csak a föld alatt, hanem a felszínen is jelen vannak és egyre hátborzongatóbb a viselkedésük. Mintha okosak lennének.

  A regény első fele a mikroközösség és a tudatlanság miatt nagyon érdekes volt, de nem tartottam még annyira izgalmasnak. A világ és a regény akkor varázsolt el, amikor a felszínre kerültek a főhősök és még két szereplő csatlakozott hozzájuk. Ahogy Pikk is, úgy mi is tömegével kapjuk az információkat, de nem emészthetetlenül. Míg nekem nem volt újdonság a napfény és az autók, addig Pikknek szinte minden az és mint egy újszülött, úgy csodálkozik rá a világra. Szinte éreztem a kétségbeesést ami Pikken eluralkodott, meg is sajnáltam őt. Akkor kezdtem el felnézni a karakterre, amikor a kezdeti sokk után elkezdett dolgozni azon, hogy minél gyorsabban alkalmazkodni tudjon és célirányosan végigmenjen az úton észak felé, miközben védi a csapatot. Gyűjtötte az információkat, feldolgozta, megemésztette, majd a magáévá tette a tudást, miközben a vadászösztöneit nem hagyta kihunyni. Az írónő nagyon szépen írta le, hogy milyen lehet elsőként megtapasztalni a dolgokat, mint pl. az első napkelte, az első havazás, az első ételkóstolás (a cseresznyés jelenet az egyik legjobb). Az a folyamat is érdekes volt, hogy ami Pikk számára ismeretlen volt, azt a lány a saját szavaival próbálta meghatározni, így lett a kapucniból "pótszövet".

  A legnagyobb érdekesség még az érzelmi szál alakulása. Mivel a földalatti világban a szerelem és a gyereknemzés nem volt engedélyezett, az csak a nemzők kiváltsága volt, a család intézménye sem, illetve a kizárólagosság sem, így Pikket az érzelmek nem is foglalkoztatták. Mondhatom azt is, hogy az érzelmi intelligenciája egyenlő volt a nullával. Vadászfejjel gondolkozott, a túléléssel volt elfoglalva, de közben már megjelentek nála az érzelmek, mint pl. a ragaszkodás, a kötődés, a bajtársiasság, a barátság és lassan a szerelem is, bár az utóbbinak még nem volt tudatában. Az egyik legjobb példa erre az érzelmi zűrzavarra, amikor Pearl-t, Fakó apjának egyik barátját kéne megmenteniük. Pikk akkor eképp gondolkozik:

"Fakó az apja miatt akarta megmenteni régi barátját. Az ő esetleges elvesztése legvégső esetben elfogadható volna számomra. Tegant viszont nem hagyom. Mi mentettük meg, nem engedem, hogy visszakerüljön oda."

 Tetszett az a folyamat, ahogy lassan kialakul a szerelem, viszont a szerelmi háromszög nem kellett volna. Sokkal szebb lett volna hagyni, hogy a két páros között alakulgasson, hiszen mindegyiküknek ez ismeretlen érzés volt addig, megvolt bőven a szépsége. Bájos volt az esetlenség is. Szükségtelennek éreztem a háromszöget, mert enélkül is bőven volt konfliktus a regényben.

Bár nem volt függővége a regénynek, már alig vártam, hogy folytassam a sztorit, mert a világ nagyon egyedi és borzasztóan érdekes. Annyira nem volt horrorisztikus és nem is rágtam le mind a tíz körmöm, mégis magával ragadott és lekötött a regény. Járatni kezdtem az agyam, hogy mi is van ebben a világban, mi történhetett és hová vezet ez az út. Pozitívumként említem meg még a stílust és/vagy a fordítást. Nagyon tetszett a szép megfogalmazás és az olyan szavak, kifejezések használata, ami a YA regényekre sajnos már nem annyira jellemző, pedig nem ártana használni ezeket, szép a magyar nyelv. Példa: az ajtó megvetemedett.

 Aki szereti az apokaliptikus történeteket annak mindenféleképpen ajánlom! Itt bele is olvashatsz!

____________________________________________________________________________________    Történet: 5/5 pontból
Tetszett: a stílus
Kedvenc: Fakó, Pikk
Fordította: Benes Attila
Oldalszám: 274 oldal
Kiadó: Fumax Kiadó
____________________________________________________________________________________  
 Nyereményjáték 

  A Razorland Korcsai tulajdonképpen zombinak is nevezhetőek. Összegyűjtöttünk nektek olyan szereplőket és írókat, akiknek köze van ehhez a témához, nincs más dolgotok, mint az ő nevüket beírni a rafflecopter megfelelő sorába. Három szerencsés nyertes pedig gazdagabb lesz egy-egy Menedék példánnyal a Fumax kiadó felajánlásából. 

Senki sem gondolta volna, hogy egy zombit szeretni is lehet. Maga R is meglepődik, amikor változást észlel magában. És ahogy megpillantja ...-t, új érzések ébrednek benne. (A könyvből, melynek szereplőjét keressük, film is készült!)

a Rafflecopter giveaway
____________________________________________________________________________________  
 További állomások 

08/27 Bibliotheca Fummie
08/29 MFKata gondolatai
08/31 Deszy könyvajánlója 1
09/02 Deszy könyvajánlója 2
09/04 Könyvszeretet 1
09/06 Dreamworld
09/08 Könyvszeretet 2
____________________________________________________________________________________