2014. február 27., csütörtök

Miért pont ez? Először a borító, majd a fülszöveg tett kíváncsivá. Imádom a kapucnis-harcos borítókat és az "egy férfi a világgal szemben" típusú sztorikat.

Történet: Ahogy napnyugta után beköszönt a sötétség, megjelennek a magúrok: természetfeletti erővel bíró démonok, akik izzó gyűlöletet táplálnak az emberiség iránt. Évszázadokon át uralták az éjszakát és az emberekre vadásztak, akik mágikus rovások mögött kerestek menedéket. E hatalommal bíró jelek eredete elveszett a legendákban, védőerejük pedig rémisztően törékeny. Mindez nem volt mindig így. Egykor a nők és a férfiak egyenrangú ellenfelei voltak a magúroknak, de azok az idők már elmúltak. A démonok éjről éjre erősödnek, míg az emberek csoportjai egyre csak fogyatkoznak a kíméletlen öldöklésben. Most, hogy a jövőbe vetett remény múlóban van, három fiatal, akik túlélték a démonok vérengzését, megpróbálják véghez vinni a lehetetlent. Elhagyják a rovások hanyatló védelmét, hogy egy elkeseredett küldetésben tegyenek kockára mindent a múlt rejtélyeinek felkutatásáért. Együtt szállnak szembe az éjszakával.

Vélemény: Nagyon szerettem a könyvet, annak minden kisebb hibájával együtt. Volt benne egy-két logikai probléma, de ez inkább az én szőrszálhasogatásom, az olvasmányélményen nem ront.

  A világ alaposan kidolgozott: egy elképzelt helyen játszódik a középkorra hajazó időben és térben. Az emberek teljesen kiszolgáltatottak a démonokkal szemben, akik az éj leszállta után szabadon garázdálkodnak senkit és semmit sem kímélve. Egyedül rovásokkal tudnak ellenük védekezni, de mit sem ér a rovás, ha nincs jól megfestve vagy a fába karcolva, a mágikus erejét rögtön elveszti, ha nem jó helyre vésik, vagy ki sem fejti a hatását, ha nem megfelelően készítik el. A régi harcos időkben a rovásoknak több fajtája létezett, de az utókorra csak a védekező rovások maradtak, azok is csak legendákban vagy kevés ember által elérhető könyvekben. Emiatt kimagasló szakma lett a rovásvetőké, úgy is lehetne mondani, hogy ők az írástudók egy alapvetően analfabéta társadalomban.

  A védekezést nehezíti az is, hogy az emberek ellustultak az évszázadok során és inkább csendesen megbújva elkerülik a harcot, ahelyett, hogy támadnának. A démonoknak is sok fajtája van, így nagyon nehéz mindegyikük ellen védekezni. Vannak fa-, kő-, víz-, szél- és tűzdémonok. Egy porba rajzolt rováskörrel nem sok esélye van a szabadban rekedt embernek a túlélésre.

 Mégis, ebben a világban ugyanúgy élik az emberek az életüket. Tanulnak, kereskednek, gazdálkodnak, szerelmesek lesznek, a vallásukat gyakorolják, gyermekeket nevelnek. Próbálnak boldogulni a szegénység és az állandó veszély közepette. Ennek a világnak vannak nagyobb városai, ahol a gazdagabbak élnek és nagyobb biztonságban vannak a vastag kőfalak és a katonák miatt, de a legtöbb ember kisebb településeken él szétszóródva, teljesen kiszolgáltatva minden erőnek. A városok és falvak közötti összekötők a Fullajtárok (kereskedők), akikkel utazik egy Zsonglőr is. A Fullajtárok hozzák-viszik a leveleket és minden egyéb portékát a helységek között, a Zsonglőrök pedig megéneklik és elmesélik a legendákat vagy az aktuális híreket. Ez a legveszélyesebb foglalkozás, hiszen sok éjszakát kell eltölteniük a szabadban, minimális védelemmel ellátva.

  A világról még oldalakat lehetne írni, annyira összetett és annyira imádtam. Ami különösen tetszett benne az a helységek elnevezése volt (Hídfalva, Rönkösháza, Tölgypatak, Tücsökpatak), a démonokkal való harcok, a társadalom felépítése és a könyv saját világának legendái, dalai és az is, hogy sajátos szólás-mondásaik voltak (pl. káromkodás: a magúrba! vagy Ez magúrság!), ettől még hihetőbbé vált a világuk. A magúrok bővebb legendáját viszont hiányoltam. Annyi eszük sincs, mint egy állatnak, de elejtett utalásokból lehet tudni, hogy nekik is van egy társadalmi felépítésük. Talán a következő részekben többet meg lehet tudni az ellenségről.

  Bár fentebb azt írtam, hogy ez "egy férfi a világgal szemben" típusú könyv, három igazi főszereplője van. Mindegyikőjükben az a közös, hogy nem hajlandók belenyugodni a sorsukba, nem hajlandók meghunyászkodva élni, mint az emberek többsége. Ki akarnak törni a félelemmel teli életből, lenni akarnak valakik és le akarják győzni a démonokat. Rojer, az elárvult kisfiú zsonglőrré akar válni, ami elég nehézkesen megy neki, de felfedez egy titkot, amivel előnybe kerül. Leesha, a lány, miután hírnevét meghurcolják a saját falujában, szintén feladja a nyugodt életet és Gyógyfűvész lesz. Arlen pedig viaskodik a rovásvető és a fullajtár szakmák között. Fullajtár akar lenni mindenáron, de a rovásvetéshez van kiemelkedő tehetsége. 

  A karakterek életét gyerekkoruktól kezdve kísérhetjük végig, aminek örültem. Szeretem látni, hogy a karakterek honnan indulnak, mitől lesznek azok, akik később, milyen poklot jártak meg, aminek hatására fejlődtek. Valahol viszont bosszantott is, hogy ennyire hosszadalmasan ír róluk Brett, hiszen többször csak kisebb sztorik voltak egy nagy sztorin belül és úgy éreztem, hogy a karakterek megrekednek egy szinten. Érdekesek voltak ezek a részek is, de mást meg hiányoltam. (Azon már csak mellékesen bosszankodok, hogy mindig akkor váltott az író a karakterek között, amikor iszonyatosan izgalmassá kezdett volna válni a szál.)

  Rojernél hiányoltam a nagy bummot, azt a változást, amitől végre megerősödik és tényleg lesz belőle valaki a szánalmas, sanyargatott sorsú fiú helyett. Leeshánál túl gyorsnak és logikátlannak éreztem a nagy változást, pedig szépen felépítette Brett ezt az ívet, de hirtelen másfelé rántotta a dolgok alakulását, így a karakterről alkotott véleményem is gyökeresen más lett. Meglepetés volt, az biztos, de szerintem kellemetlen volt inkább, mint kellemes. 

  A könyv nagy erőssége a nagyon alaposan kidolgozott világ mellett, az Arlen szála. A Rovásember szála. Ő volt a legérdekesebb karakter, ő járt a legérdekesebb helyeken, ő volt az, aki a legtöbbet küzdött és harcolt ebben a világban, ő volt az, aki a legtöbbet fejlődött, aki a legdühösebb volt erre a világra és erre a helyzetre. Szóval az ő jelleme volt a legárnyaltabb és a legjobban kidolgozott. Ezért sajnáltam, hogy Brett többet foglalkozott feleslegesen a másik két karakterrel, ahelyett, hogy inkább Arlen szálára fektetett volna nagyobb hangsúlyt. Arlen miatt viszont nagyon megéri elolvasni a könyvet, mert egy híres karakter lehet belőle. Míg Martinnál bejött a többszempontú írás, addig itt inkább hátránynak éreztem. Arlennel simán végig lehetett volna vinni a könyvet. A másik két karaktert is megkedveltem, de csak lassították a történetet. Kevesebb is elég lett volna belőlük.

  Összességében egy első könyves íróhoz képest kiemelkedően jó volt a Rovásember. Alaposan és jól kidolgozott világ, érdekes és egyedi főhős, izgalmas harcos jelenetek jellemzik a művet. Kész felüdülés volt olvasni az ifjúsági fantasyk után. Szerelmi szál szinte nem is volt benne és most pont ez tetszett. Egy fantasynál elsősorban a világ mássága és a különböző lények a fontosak, nem pedig az emberi érzelmek. A könyv teljesen kirángatott a hétköznapokból, olyannyira, hogy a szókincsembe beépítettem a magúrság kifejezést, mint káromkodást. Ha pedig van lélekvándorlás, akkor következő életemben rovásvető akarok lenni. 
________________________________________________________________________________________________
Történet: 6/5
Karakterek: 5/5
Kedvenc: Arlen, a legendák, a rovások.
Tetszett: a kidolgozott világ és Arlen szála.
Nem tetszett: Leesha karakterfejlődése vagy jellemének romlása.
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2013
Fordító: Zelei Róbert
Oldalszám: ? (egy féltégla)
_________________________________________________________________________________________________

2014. február 23., vasárnap

Miért pont ez? Pár éve láttam a Viharsziget című filmet és valami nagyon megfogott benne. Utánanéztem, hogy ki írta a sztorit, rátaláltam Lehane-ra és eldöntöttem, hogy ez a pasi nagyon érdekel, el fogom olvasni a könyveit.

Történet: Patrick Kenzie magánnyomozó Bostonban. Egy látszólag egyszerű megbízást kap a város egyik politikusától: meg kell találnia a volt takarítónőjét, aki lelépett pár  dokumentummal. A politikusnak kell a nő és a papírok is. Pat elvállalja az ügyet, mert neki meg a pénz kell nagyon. Még szerencse, hogy az irodája után nem kell bérleti díjat fizetnie, hiszen egy templom harangtornyának helyiségében berendezkedhetett szívességből, de nem ártana felfuttatni a vállalkozást és élni is valamiből. Társával, Angela Gennaroval belevetik magukat az ügybe, de hamar kiderül, hogy az nem is olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, sőt! Belenyúltak valamibe, amibe nagyon nem kellett volna.


Vélemény: A sztori teljesen más, mint a Viharsziget, de nem okozott csalódást, még mindig érdekel Lehane. Szerintem már párszor elmondtam, hogy élek-halok a krimikért, így nagyon kevés olyan van, ami nem tetszik, de kevés az olyan is, amiért rajongani tudok. Lehane-nak sikerült elérnie, hogy rajongjak a nyomozópárosáért. Minden olyan elem benne van a regényben, amitől nagyon élvezetes lesz az olvasás. Bunyó, lövöldözés, elgondolkodtató kérdések, jó karakterek, csavarok, érdekes sztori és sok-sok humor, ami nem megy át paródiába. A könyv elolvasása után rábukkantam Nima posztjára a rossz fordításokról, ahol többek között ezt a könyvet is megemlíti. Mivel nincs viszonyítási alapom (az angol verziót nem olvastam), így nem tudok sem igazat adni, sem cáfolni, de a stílussal nem volt bajom. Ettől függetlenül elgondolkodtatott a poszt és kíváncsi lettem, hogy mennyiben más Patrick alakja a többi részben, így hogy más fordította azokat. Ha ennél ütősebb lesz, akkor tuti, hogy Kenzie feljebb ugrik pár lépcsőfokot a fiktív szerelmi listámon, pedig már így is előkelő helyen szerepel.

  A könyv már az első bekezdésben magába rántott és el sem eresztett a végéig. A karakterek, főleg a nyomozópáros remekül sikerült figurák, a kettejük közti feszültség és a dinamika annyira jó volt, hogy akkor is élvezetem volna a könyvet, ha az égvilágon semmi nem történik benne. Angie férje egy szemétláda, veri a nőt, az mégsem hagyja el, pedig Patrick-nek minden álma, hogy egyszer ez megtörténjen, vagy hogy kinyírhassa a "Seggfejet" és Angie az övé lehessen. Titkon még arról is álmodik, hogy Angie lesz az, aki beleereszt egy tárat a férjébe, mert a nő sokkal jobb lövész, mint Pat.

  Kenzie egy tökös pasi, átgázol mindenkin, ha az igazságról vagy a szeretett nőről van szó, nagyon jó a humora és a stílusa, az önbizalomért sem kell a szomszédba mennie. Bár vannak pillanatok, amikor elcsesz dolgokat, de nagyon jól tudja kezelni az ilyen elfuserált helyzeteket is. Nemcsak Angie-nek, de neki is megvan a maga keresztje. Mind a ketten olyan típusok, akikről a hét főbűnös posztban írtam: leharcolta őket az élet, de nem hagyják magukat. Erősek, magabiztosak, keresztül gázolnak mindenkin és mindenen, de közben van egy sérült emberi oldaluk is. Összetett karakterek, akikben dúlnak a személyes harcok, a jó és a rossz keveredik bennük és sose tudják egyensúlyba hozni a két oldalukat, pedig nagyon igyekszenek.  Egyértelműen ott van köztük a vonzalom, már a könyv legelejétől, de mint ahogy az életben sem, itt sem egyszerű a helyzet. Szórakoztatóak a párbeszédeik is, máskor meg meghatóak. Ez a könyv az a fajta, amit nem lehet metrón olvasni, vagy akkor, amikor már mindenki alszik, mert kínszenvedés visszatartani a nevetést. 

 Ezeket az emlékezetes karaktereket helyezte Lehane egy olyan világba, ahol a rasszizmus, a politikai harcok, a korrupció, a bandaháborúk, a gyilkosságok teljesen természetes dolgok. A karakterek a mindennapokban teljesen jól elboldogulnak, mert inkább csendes szemlélői a dolgoknak, mint aktív részesei, kerülik a bajt. Maximum hűtlen feleségeket kell megfigyelniük hosszú és unalmas éjszakákat töltve a lepukkant kocsijukban. Ez a megbízás azonban belerántja őket Boston sűrűjébe, a mocsokba és az életesélyeik rohamosan romlani kezdenek.


  A mellékszereplők sem lettek elhanyagolva. Éreztem a bandák fejeseinek hűvös és kegyetlen hatalmát, éreztem a politikusok ravaszságát és undorító jellemét, megértettem a magas bűnözési ráta közepette felnőtt gyerekek motivációit és sajnálkoztam afelett, hogy így kell élniük, egy ilyen világban. Átéreztem a takarítónő rettegését, az egész város mocska is szinte a bőrömre tapadt. A karakterek kiválóságán túl, a könyv legnagyobb erénye, hogy nem egy piti ügy van a középpontban, hanem egy sokkal hatalmasabb, ami minden ember igazságérzetét piszkálni kezdi. A nyomozás közben nekem is jártak az agytekervényeim és ez az, amiért annyira szeretem az ilyenfajta krimiket. Együtt gondolkodhatok a nyomozókkal, ugyanúgy sötétben járok, mint ők, ötletem sincs, hogy ki a tettes, mi az indíték, mi húzódik a háttérben, sosem tudom meg a válaszokat előbb, mint a karakterek, szinte madzagon rángat az író, a végén pedig jön a csattanó, ami tényleg nagyot szól.

  Ez nem az a párszáz forintos krimi, amit lekapsz a polcról, elolvasol egy óra alatt, aztán nyúlsz egy másikért és el is felejted, hogy miről szólt. Ez a könyv nyomokat hagy benned, kellemeseket és rosszakat egyaránt. Kellemes perceket okoznak a humoros pillanatok, a párbeszédek, a karakterek közti dinamika, a szereplőket sem felejted el, de a sztorit sem, mert kegyetlen őszinteség van benne. Az egész könyv végigsöpör rajtad és megváltoztat benned valamit. Egy pár óráig tartó rush volt, az akciójeleneteivel a humorral és a pörgéssel. A krimi szerelmeseinek nagyon is ajánlott!
_______________________________________________________________________________________________
Történet: 6/5
Karakterek: 6/5 
Kedvenc: Patrick Kenzie
Tetszett: a nyomozópáros, az író stílusa, a humor.
Nem tetszett: -
Kiadás: Agave, 2007.
Oldalszám: 230 oldal
________________________________________________________________________________________________

2014. február 22., szombat

Nancy engedelmével én is elcsentem A hét halálos bűn könyvekbe burkolva ötletét. Az eredeti ötlet innen származik. 

Nálam így jelenik meg a hét halálos főbűn:

KAPZSISÁG - Melyik a legolcsóbb és melyik a legdrágább könyved?

  Szerintem a legolcsóbb könyvem Kathy Reichs  Csont és vér című könyve, amit egy antikváriumban szereztem be 200 Ft-ért. A legdrágább Országh László Angol-magyar nagyszótára, aminek az ára évekkel ezelőtt is 11.000 Ft körül mozgott, a főiskolás tankönyveim is hasonló áron voltak. De ha elvonatkoztatok a tankönyvektől, enciklopédiáktól, akkor Mark Lawrence-től a Tövisek Császára (4595 Ft) a legutóbbi legdrágább.

HARAG - Melyik szerzővel állsz utálom/szeretem viszonyban?

  Kettő is van. Lőrincz L. László és Laurell K. Hamilton. Lőrincz L. László vagy Leslie L. Lawrence könyveit tinikorom óta zabálom. Tudom, hogy ugyanazt a hangulatot, humort és érdekes helyszíneket kapom, néhány könyve mégis már túlságosan a biztonságra "játszott" és nem okozott meglepetéseket. Laurell K. Hamilton Anita Blake sorozatát imádom, de haragszom az írónőre, hogy a jó kis paranyomozós sztorikból pornót csinált, a nyomozási szál rovására. Nem jött be a stílusváltása, megölte a hangulatot. 

FALÁNKSÁG - Melyik könyvet faltad örömmel újra és újra minden megbánás nélkül?

  Unalmas leszek: A Jane Eyre-t hétszer olvastam el eddig, Dickenstől a Karácsonyi éneket is kb. ennyiszer. Poe versei és elbeszélései is mindig a kezem ügyében vannak. Charlotte Bronte tájleírásai gyönyörűek és a könyv bemutatja, hogy a szerelem akkor is szerelem, ha mindkét fél elfuserált és csúnya. A Karácsonyi ének pedig meghozza az ünnepi hangulatomat, ha épp nincs, és gyerekkori jó emlékeket hoz vissza. A Poe imádatot pedig szükségtelen túlmagyaráznom: zseniális, hogy mennyire félelmetes hangulatot képes teremteni a semmiből.

LUSTASÁG - Melyik az a könyv, amit lustaságból elhanyagoltál?

  Patrick Rothfuss - A szél neve és Maria Janion - A vámpír. Mind a két könyv egy féltégla (írom ezt, miközben a Trónok harcát olvasom :D) és valahogy nem volt kedvem vagy időm befejezni egyiket sem, pedig párszor belekezdtem. 

BÜSZKESÉG - Melyik az a könyv, amelyikről beszélni szoktál, ha nagyon intellektuális olvasónak akarsz tűnni?

  Én nem annak akarok tűnni, hanem az vagyok...... :D Na jó, a viccet félretéve, kevesebb az olyan könyv, amiről nem beszélek, mint amiről igen. Az összes kötelezőről, ezeken kívül az iskolai kötelezők íróitól még további könyvekről és Fitzgerald, Capote, Plath, Stendhal, stb. műveiről.

BUJASÁG - Mely tulajdonságokat találod a legvonzóbbnak egy férfi/női karakterben?

   A női karakterekhez egyáltalán nem vonzódom, nem is szeretem őket, inkább csak elviselem, hogy vannak. Közülük is csak azokat viselem el, akik erősek, intelligensek, magabiztosak, megfontoltak, meg tudnak állni egyedül is a lábukon, akik igazi harcosok, szóval a badass csajok.
  A férfi karaktereknél is a hasonló jegyek dominálnak, de hangulatfüggő, hogy éppen mely típusokat bírom. Jelenleg a harcos típusokért rajongok, akikben minden adottság megvan ahhoz, hogy bosszút álljanak a szeretteikért vagy kiálljanak valami magasztos ügy mellett. Nem szeretem a tipikus hősöket, inkább az olyanokért vagyok oda, akiknek van egy sötét oldala és a cél érdekében nem riadnak vissza semmitől. Az olyanokat is nagyon szeretem és becsülöm, akiket leharcolt az élet, de a pokolból kilábalnak és A pontból eljutnak B pontba, tehát felemelik saját magukat a vacak sorsukból. A legfőbb közös az általam kedvelt férfikarakterekben a bölcsesség, az intelligencia, a szarkasztikus humor, a nyers erő, az elhivatottság, a tartás, a küzdésre való képesség, a ravaszság és a hűség. Szemszín, hajszín, testfelépítés mellékes. De nagyon bírom a művészlelkeket, mert megértem őket és ugyanígy bírom a geek srácokat is, mert szintén megértem őket (szerencsétlenek mindig alulmaradnak a könyvekben, mert a hősnőnek a bárgyú tekintet kell, a kék szem, meg a hősködés).

IRIGYSÉG - Mely könyveket szeretnéd a leginkább megkapni ajándékba?

  Általában mindig nagyon hamar beszerzem azokat, amiket szeretnék, de ennek ellenére sosincs olyan, hogy a kívánságlistám 100 alá csökkenjen. Mindent elolvasok, mindent szeretnék, a világ összes könyvét, azokat is, amik még meg sem íródtak. De túl rövid az élet és az emberek túl gyorsan alkotnak, nem bírom a tempót. :D Ez a legfőbb bűnöm.

2014. február 14., péntek

Várható és friss megjelenések #2

Nagyon rég voltam ennyire izgatott friss és várható megjelenésektől, mint idén. Az előző posztban pár ifjúsági könyvre hívtam fel a figyelmet, de idén sokkal inkább lázba hoznak az erősebb fantasyk és a sci-fik. Talán a korral jár, de kezdek inkább a két utóbbi műfaj felé fordulni és rájöttem, hogy iszonyatosan sok a bepótolni valóm ezen a téren. Gemmel, Erikson, Martin, Tolkien, Sanderson, Jordan és még sorolhatnám a neveket, hogy hányan maradtak ki eddig az életemből. Az érdeklődésem az is felcsigázta, hogy rátaláltam azokra a kiadókra, akiknek az utóbbi két műfaj a zsánere. Megbízhatók, gyorsan adnak ki folytatásokat, nálunk még felfedezetlen írók műveit adják ki vagy feledésbe merült "régi motorosok" munkásságát kezdik el újra gondozni. Az általuk kínált könyvcsomagok és akciók is igen előnyösek. (Pl. a Delta Vision Kiadónál észrevettétek már a Könyvroham akciót? Én oda- meg vissza vagyok tőle.)

 A teljesség igénye nélkül ezek a megjelenések hoztak lázba első körben:

Oliver Bowden: Assasin's Creed - Fekete lobogó
Fumax kiadó, 2014. február

  Évek óta nagy rajongója vagyok az AC játékoknak, így egyértelmű volt, hogy a könyveket is beszerzem idővel. Számomra megunhatatlan a világ, imádom a hangulatát, érdekes a történet is. A könyveket még nem olvastam, de hamarosan erre is sort kerítek. Az sem tántorít el, hogy állítólag a regények első pár része nem annyira jól sikerült darabok, mint ahogy azt feltételezné az ember, de én elvakult vagyok. Az új AC játék megjelenésével szinte egy időben jelent meg ez a könyv is. Ez a rész állítólag a legjobb a játékok közül és a madarak azt csiripelik, hogy ez a legjobb könyv is. Úgy látszik, kezdenek megint divatba jönni a kalózok.

Jon Sprunk - Az árny csábítása
Fumax kiadó, 2014. február

  Az Árnyorgyilkos trilógia második része. Az első részről annyi jót olvastam és hallottam, hogy muszáj volt beszereznem. Az is elgyengített, hogy orgyilkos a főhős. Egy AC és Brent Weeks rajongónak elég ez az egy szó, hogy meggyőzzék. Továbbá van benne mágia, szellemek, politikai cselszövés és jól kidolgozott világ.



Anthony Ryan - A vér éneke (Blood Song)
Fumax kiadó, 2014. március-április

  A Hollóárnyék trilógia első részét várom a legjobban.A goodreadsen olyan magas értékelést kapott, hogy legyűrte még a Trónok harcát is, ami a másik legnagyobb kedvencem az eddigi olvasmányaim közül. Szóval, ha Martin bácsi művét imádom, akkor ezt is imádni fogom. A fülszöveget nem kísérlem meg lefordítani, de a könyv sok izgalmat, harcot és egy érdekes világot ígér.

Dan Wells - Nem akarlak megölni 
Fumax kiadó, 2014. április

  A Nem vagyok sorozatgyilkos trilógia utolsó része. John Cleaver karaktere nagyon a szívemhez nőtt az első részben, annak ellenére, hogy pszichopata. Újdonságot jelentett nemcsak a főhős alakja, hanem a történet is. Még úgy is imádnám ezt a sorozatot, ha nem lenne benne a természetfeletti szál. John számomra a kicsi Dexter. A sajátosan sötét romantikus lelkem még a szerelmi szálat se hiányolta.


Orson Scott Card - Bűvölet
Delta Vision, 2014.01.16.

  Ez a könyv egy kis kényeztetés a bennem élő kislánynak, ugyanis Csipkerózsika meséjének sajátos feldolgozása. Iván, a kisfiú egy erdei tisztáson megpillantja a látszólag halott Katyerina királylányt, de a gonoszt is, ami körülötte ólálkodik. Iván annyira megijed, hogy évek telnek el, mire visszamerészkedik a helyszínre. Másodjára már nem menekül el, hanem felébreszti a királylányt. Ezzel viszont átlép egy másik világba.


Brandon Sanderson - A törvény ötvözete
Delta Vision, 2014.02.03

  A Ködszerzet trilógia már nagyon régóta újra és újra felbukkan az orrom előtt, szóval úgy döntöttem, hogy ez egy égi jel és ideje lenne beszereznem, ha már annyira akarja, hogy észrevegyem. Megint elém került, ugyanis felfigyeltem az író A törvény ötvözete című könyvére. A név már ismerősen csengett, a borító hangulata nagyon elkapott és megláttam, hogy a Ködszerzet világában játszódik. A fülszöveget már az esélytelenek nyugalmával olvastam el, mert már rég tudtam, hogy ez a sorozat és ez a könyv az enyém lesz, csak idő és fizu kérdése. Ha lett volna bennem egy kicsi ellenérzés is, a fülszöveg elsöpörte.

Alfred Bester: Az arcnélküli ember
Delta Vision, 2014.?

  A sci-fi irodalom egyik klasszikusa új köntösben. Hiába klasszikus, eddig nem volt hozzá szerencsém, de most majd lesz. Paranormális sci-fi krimivel keverve. Már izgalmasan hangzik. Gondolatolvasóktól hemzsegő világ, ahol szinte lehetetlen bűntényt elkövetni, mégis valaki megpróbálja. A tökéletes gyilkosság témája is megjelenik, ami az egyik kedvencem.


Ben Aaronovitch - London folyói
Gabo kiadó, 2014.?

  Ez a másik legjobban várt könyv nálam. London az egyik kedvenc városom és a kedvenc regénybeli helyszíneim egyike is. A London folyói urban fantasy és egyben krimi is. Már ennyivel is "megvett magának" a könyv, de az, hogy a főhős London utolsó varázslójának a tanonca lesz, már hab volt a tortán. Peter Grant közrendőrként tengeti napjait, egészen addig, míg egy gyilkosság helyszínén meg nem lát egy szellemet. Ezzel a "képességével" nagyon értékessé válik a rendőrök között, felfigyel rá London utolsó varázslója, aki a szárnyai alá veszi. Peter élete fenekestül felfordul és a sorozatos gyilkosságok mellett keményen harcolnia kell a mágia tudományával is, ami nem egy egyszerű "tantárgy".

 
  A megjelenési lista sokkal bővebb ennél és rengeteg a jobbnál-jobb könyv, amit kezünkbe vehetünk majd 2014-ben. A bővebb listát már mások pontosabban összegyűjtötték, én csak párat ragadtam ki közülük. Ha a többi várható megjelenésre is kíváncsi vagy, akkor ajánlom figyelmedbe ezt! vagy ezt! a listát. 
______________________________________________________________________________________________

2014. február 10., hétfő

Hogy mi? Ezek fognak megjelenni? Csak most mondod?
   Nem mintha a koalát érdekelné, de engem és nagyon sokunkat lázba hoznak az idei megjelenések. Főleg a tavaszi szezonban hoznak el nekünk a kiadók sok újdonságot vagy régi ismerősöket. A legtöbb megjelenés a Könyvfesztiválra (április 24-27.) datálható, de ember tervez, isten végez alapon lehetnek elcsúszások vagy akár korábbi megjelenések is. A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttem pár várható vagy friss megjelenést. Ifjúsági kategóriában ezeket várom nagyon: 


Wendy Higgins - Sweet Peril
Maxim Könyvkiadó
Várható megjelenés: 2014. tavasz (Könyvfesztivál)

  A trilógia első részét Angyali gonosz címmel tavaly jelentette meg a kiadó. Blogturné is kapcsolódott hozzá, de a turnén kívül is sokaknak tetszett a bevezető rész. Turné ide vagy oda, én nagyon szerettem és várom a folytatást. Ha minden igaz, akkor a második résznél is megmarad az eredeti borító, ami elég tetszetős. A címmel ellentétben az angyalokhoz nem sok köze van a sorozatnak, de a démoni energia csak úgy hemzseg a lapokon. Mostanában keresem az olyan könyveket, ahol a gonoszak jutnak nagyobb szerephez, mert a jók és a hősök már egy kicsit unalmassá váltak számomra. Ez a sorozat a gonoszkodó karakterek miatt nőtt nagyon a szívemhez.

Morgan Rice - A March of Kings
Maxim Könyvkiadó
Várható megjelenés: 2014. tavasz (Könyvfesztivál)
   A sorozat első része A hősök küldetése címmel jelent meg tavaly, ehhez is volt Blogturné. Bár úgy vettem észre, hogy a csajos könyveknek nagyobb volt a sikere, érdemes figyelni erre a sorozatra is. Most, hogy a Trónok harcát elkezdtem olvasni, még inkább helyt adok annak, hogy ez a sorozat Trónok harca kicsiknek. A high és hard fantasy világába tökéletes bevezető fiúknak-lányoknak egyaránt. Sok része van, de nem annyira epikus méretű, mint felnőtt társa. Érdekes világ, egy kisfiú a hős, a kor hasonlít a lovagok korára, a mágia is szerepet kap, ármány, intrika, szerelem, szóval van benne minden, ami miatt a könyvek oda tudják szögezni az embert a fotelhez.


Niall Leonard - Crusher
Maxim Könyvkiadó
Várható megjelenés: 2014. tavasz (Könyvfesztivál)

  Finn holtan találja az apját és az élet rátesz még egy lapáttal a srác bajaira: ő lesz a fő gyanúsított. Ahhoz, hogy tisztára mossa a nevét, meg kell találnia az apja gyilkosát minél előbb. London alvilágában azonban nemcsak veszély leselkedik rá, de sötét családi titkokra is bukkan. Az angol nyelvű fülszöveg első olvasat utáni összefoglalása ez, magyar fülszöveggel és címmel még nem találkoztam. A történet nem hangzik rosszul, de ismerősen cseng annyi krimi után. Ettől függetlenül két pofára zabálom a műfajt és ha a borító hűen tükrözi a könyv hangulatát, akkor talán még imádni is fogom. Nagyon kíváncsi vagyok rá. (És végre megint fiú főhős!)


Rachel Joyce - Perfect
Maxim Könyvkiadó
Várható megjelenés:2014. ?

  Byron édesanyja végzetes hibát követ el. A fiú meggyőződése, hogy ehhez köze van annak, hogy két másodpercet adtak az időhöz ebben az évben (1972). A másik főhős, Jim egy fura figura. Mindennap köszön a tárgyainak, huszonegyszer. Ha elrontja a napi rutint, akkor újrakezdi az egészet, nehogy az egyensúly kibillenjen. Retteg a káosztól. 
  Ez nem sokat mond el a történetről, de mégis valami nagyon megfogott benne. Talán a két másodperces időeltolódás, ami miatt hajlamos vagyok összeesküvés-elméleteket gyártani vagy időutazásos vagy pillangóhatásos dolgokra gyanakodni. Vagy talán Jim figurája fogott meg a kényszeres dolgaival. Mindenesetre megmozgatta a fantáziámat és kíváncsi lettem a könyvre. 

Meg Cabot - Ébredés
Ciceró 
Várható megjelenés: 2014. március-április

  Az Elhagyatva trilógia harmadik része végre megjelenik tavasszal, így semmi se választ el majd attól, hogy egyben legyűrjem a sorozatot. Nem szeretem az írónőt, próbálkoztam más könyveivel és nem jött be a stílusa, de ez az egy sorozata nagyon megfogott, talán a témaválasztás miatt. Nagyon jó kis alvilági hangulatot sikerült kialakítania az első részben, újra és újra eszembe juttatta Dante Poklát. Az első részről itt írtam korábban.

Colleen Hoover: Hopeless - Reménytelen
Könyvmolyképző Kiadó
Várható megjelenés: 2014. ?

  Sky, a végzős "rosszlány" próbál hátat fordítani a múltjának, de beleszalad Deanbe, a "rosszfiúba", ami megnehezíti az újrakezdést. Mind a kettőjüknek lenne mit helyre tenni az életükben, mind a kettejüknek sebzett lelke van. A hasonlóság vajon segíteni fogja őket vagy hátráltatni? Szerintem segíteni, amúgy nem lenne miről olvasni és a happy endet bírjuk, nem igaz? Egyre kevésbé olvasok romantikus tinisztorikat, de valamelyik mindig elcsábít. Idén ez lesz az egyik. 

Rachel Hawkins - Hex Hall
Könyvmolyképző Kiadó
Várható megjelenés: 2014. ?

  A könyv már elég régóta rajta van az angol várólistámon, de át kell csoportosítanom a magyarra. Mire eljutottam volna odáig, hogy elolvassam, úgy elszaladt az idő, hogy itt van a magyar megjelenés a nyakamon. 
  Rossz útra tért boszik, alakváltók és tündérek. Hex Hall, az elzárt nevelőotthon. Vámpírok, kísértetek, ősi titkos társaság. És még sorolhatnám, hogy mennyi jó dolog rejtőzik a sztoriban. A borító nagyon tetszik, a hivatalos fülszöveg is, szóval nagyon várós a könyv.

 _______________________________________________________________________________________________