A balra lévő könyvecskét nemrég csuktam be fájó szívvel. Még olvastam volna. (Dr. Zakaria Erinclioglu - Helyszínelők - A törvényszéki vizsgálatok képes útmutatója). Hamarosan poszt is lesz róla.
Mostanában Horatiózok esténként (CSI Miami Helyszínelők), annak idején pedig a Helyszínelők sorozattal kezdtem, de akkor nem kapott el a gépszíj. A Miamiban játszódó verzió viszont nem rossz. Lesz még bőven mit néznem, mert elég sikeres a sorozat, én pedig az első évadnál járok. Ezért is örülök neki, hogy a könyv a kezembe került, mert így legalább értem már, hogy mit kotyvasztanak össze a boszorkánykonyhájukban, amikor keresik a tettest.
Ez a könyv nem a sorozatról szól, hanem magáról a helyszínelők munkájáról tudományosan, mégis közérthetően és emészthetően. Bár vannak benne gyomorforgató részek (18 alattinak a kezébe ne kerüljön!), mégis nagyon érdekes volt. A halálnemektől, a ballisztikán át kitér egészen a haj-, szövet-, írás- és hangelemzésekre is, az üveg tulajdonságaira, ráadásul még megtörtént eseteket is felhoz példának, amikben kulcsfontosságú volt a helyszínelők munkája.
Könyvelő vagyok és hát bevallom őszintén, hogy ez nem egy érdekes szakma. Szerintem ezzel nem árultam el nagy titkot. Veszélyesnek veszélyes, amikor határidő van és a vérnyomásom a plafonon van meg az agyvérzés kerülget, és izgalmasnak izgalmas, amikor a NAV levelezni kezd az emberrel, az adrenalin is fel tud szaladni, ha még személyesen is találkozni akarnak, de egyébként pepecs és unalmas munka. Hogy a csendesebben időszakban is edzésben tartsam a vérnyomást és az adrenalint kellenek a jó könyvek, meg a Horatio-félék.
A szakmámból kifolyólag mindig sóhajtozok, hogy miért nem lettem én nyomozó vagy éppen ügyvéd vagy kocsmáros, szóval mindig vannak vonzóbb szakmák. A sorozat nézése miatt most éppen helyszínelő akarnék lenni, mert izgalmasnak tűnik, de a könyv elolvasása után mégsem olyan zöld a szomszédnak az a bizonyos kertje.
A sorozatok nagyon izgalmasan tudják bemutatni az egyébként unalmas szakmákat. Szerencsétlen helyszínelők csak kimennek a helyszínre, túrnak, csúsznak, másznak, minden vackot felszednek, mint gyerek a játszótéren, aztán bevonulnak a főhadiszállásukra ahol órákat pepecselnek és várnak az eredményekre. Szóval inkább bandázok tovább Horatióékkal.
Ha szintén szereted a helyszínelős sorozatokat, akkor ajánlom figyelmedbe a fenti könyvet, melyet az Alexandra adott ki és most szeptember 15-ig még akciósan (70%-kal olcsóbb) meg lehet venni. (Katt ide!) Érdemes beruházni.
Most olvasom a HVG Extra Pszichológia magazint (két könyv között szeretem a tartalmas magazinokat is olvasni) és egy nagyon érdekes cikket találtam benne az írói válságról és hogy híres írók hogyan küzdöttek ellene. Csak pár érdekességet ragadok ki belőle.
Ha írói válságban vagy akkor állj fel és írj úgy!
Lionel Shriver (Beszélnünk kell Kevinről), Ernest Hemingway és Virginia Woolf is alkalmazta ezt az egyszerű eszközt. Állítólag így jobban áradnak ki a szavak az emberből. Philip Roth még járkál is közben. Egyébként én így szoktam tanulni és tényleg nem rossz, leszámítva azt, hogy iszonyatosan fáradt lesz az ember a végére fizikailag is, na meg kikoptatja a szőnyeget.
Nem hagyd, hogy elvonják a figyelmed!
Az egyik író szerint az a jó megoldás, ha füldugót használ és erre még fülhallgatót is feltesz, amiből fehér zaj sugárzik. Az internetes blokkoló programok se rosszak a mai világban, amik nem engedik, hogy a beállított oldalra fellátogasson az ember. Csak ez azért érdekes, mert a kutatáshoz elengedhetetlen az internet és ha már egyszer ott van az ember, akkor nagyon nehéz nem kikötni valahol máshol, mint ahova eredetileg szeretett volna eljutni. Bár a kutatás után már nincs rá szükség. Inkább a hiányzó önuralom áthidalására lehet jó.
Megjegyzem, hogy olyan programok is vannak, amik meg írásra sarkallnak. Részt vettem annak idején a NaNoWriMo versenyen (egy hónap alatt kell megírni egy 50.000 szavas kisregényt) és ott előszeretettel használják a versenyzők ezeket. Nagyon kreatívak és változatosak. Ha pl. nem írsz egy darabig, akkor a program szépen elkezdi kitörölni, amit addig írtál. Van olyan is, hogy egy olyan számot rakd be neked, ami halálra idegesít és még sorolhatnám.
Ezeket Victor Hugo még nem használhatta és én eddig úgy gondoltam a munkásságát tekintve, hogy nem is kellett volna neki, de a cikk szerint mégis. Ő az utca csábításától és a forgalom zajától tartott, így meztelenül írt és a ruhái el voltak rejtve.
Csinálj valami őrültséget!
Azt hittem, hogy Victor Hugo írási stílusa elég extrém, de aztán tovább olvastam a cikket és találtam benne olyan írót, aki íjakkal lövöldözte a szomszéd fáját, Dan Brown meg olyan asztalhoz ül, ami elforgatja magát, így a feje tetejére állítva elmélkedik. Hallottam már róla, hogy néha hasznos, ha az ember pár másodpercet a feje tetejére állva tölt, de hogy ettől ihletet kapjon valaki az elég furcsa.
Az viszont elég jó módszernek tűnik, amit az egyik író követ. Egy jegyzettömböt és tollat tart az ágya mellett, hogy le tudja írni az álmait. Nekem is sikerült már összehoznom így pár novellát (a minőségről inkább hallgatok, de ötletelésnek nem volt rossz). Az embernek néha nagyon furcsa és filmbe illő álmai tudnak lenni.
Hagyd az egód érvényesülni!
"Terry Pratchett szerint az írói válságot azok a kaliforniai írók találták ki, akik nem tudnak írni". (HVG Extra Pszichológia 2013/03. szám 105. old.) Jó kis egója lehet, nem? De sokan mások is úgy vannak vele, hogy őket nem éri utol az írói válság. A mázlisták! Szerencsére mi olvasók nem érzékelünk ebből semmit, mert sorra adják ki az írók a jobbnál jobb könyveket és bár fura módszerekkel, de leküzdik a holtpontokat.
Ajánlás
A cikk végén ajánlják a HVG Könyvek kiadásában Robert Schnackenerg Híres szerzők titkos élete című könyvét (Kiadás: 2010), így felkerült a kívánságlistámra. Feltételezem, hogy csupa ilyen érdekességeket írhatnak benne, majd nyilatkozom, ha elolvastam.
Nemrég fejeztem be Penelope Douglastől a Bully-t, csak még csücsülök egy kicsit a könyves poszton, mert meggyűlik a bajom a New Adult (továbbiakban NA) könyvekkel. Nem tudom eldönteni, hogy szeretem-e vagy sem a műfajt. A YA jobban lenyűgözött, amikor berobbant a divatba. Az a szép az egészben, hogy mindig is bosszantott, hogy némelyik YA könyv nem jut tovább a csókjeleneten, pedig annyira jól megírta a szerző a jelenetet és olyan szépen tovább tudta volna nyújtani a pillanatot, de aztán úgy voltam vele, hogy a YA az ifjúsági irodalom és annál azért előnyös, ha nem megy át erotikába az egész. (Pl. ha lesz gyerekem, nem igazán szeretném, hogy 14 évesen pornót olvasson YA címén.) Ezért örültem az alternatív műfajnak, ami az NA. Itt olyasmi a környezet, mint a tini könyvekben, jórészt 18 az átlagéletkor, de tovább megy a csókjeleneteken és mégsem lesz túlzottan erotikus. Valahogy mégsem vagyok kibékülve ezekkel a könyvekkel, mert a sztori háttérbe szorul és a lényeg az lesz, hogy mikor fekszenek le egymással a tinik, addig pedig több száz oldalnyi semmitmondó szövegen rágja át magát az ember. Persze vannak kivételek, amikor jó sztorival is párosul az egész, de egyre nehezebb kiszűrni, hogy melyik a jó a több száz közül, mert ömlesztve jelennek meg naponta. Annak idején a YA-t érte meg kiadni és megírni, most meg az NA-t. Az említett könyv egyébként nem is olyan rossz, de nem is túlzottan jó, de az egy másik poszt.
De nem is erről akartam igazán írni, hanem arról, hogy imádom amikor az írók zenei ízlésüket megcsillogtatják a könyveikben. Nyitott természet vagyok és mindig minden újdonságra kíváncsi vagyok, a könyvek mellett a zene a másik, ami nélkül nem tudnék élni. Számomra ugyanolyan jó érzés egy új zenei stílust vagy előadót felfedezni, mint amikor rányomok a könyvrendelés gombra és kitöltöm a szállítási címet. Ezért szeretek emberekkel is beszélgetni, mert tuti biztos vagyok benne, hogy valami újdonságot találok meg általuk. Volt pár olyan beszélgetésem új emberekkel, amik által olyan zenét/könyvet/filmet fedeztem fel, hogy azt mondtam: "Te jó ég! Eddig erről én miért nem hallottam? El se tudom most már képzelni az életem enélkül!" Így fedeztem fel magamnak pl. a Kpopot is, ami mostanában a favorit, de az alternatívabb zenéket és együtteseket is, akiknek lehet, hogy csak pár százas a Youtube nézettségük, de indokolatlanul vannak alulértékelve. Ahogy a külföldi könyvek, úgy az idegen kultúrák zenéje is elviszi az embert egy totál más világba a szürke hétköznapokból. Nem is érdekes, hogy nem tudok se japánul, se koreaiul, se finnül vagy egyéb nyelveken, a dallam, a hangzás és a kiváltott érzelmek azért ott vannak.
A Bully története röviden: Tate és Jared a legjobb gyerekkori barátok és nem mellesleg szomszédok is voltak. Hálószobájuk ablakát egy fa kötötte össze, ez volt a saját kis birodalmuk. Egyik nyáron azonban Jared elutazott és egy szemét Jared jött vissza, aki utálta a lányt és ott tett neki keresztbe, ahol csak tudott. Számtalanszor megalázta nyilvánosan, teljesen kizsigerelte érzelmileg, ráadásul az egész iskola a fiú mellé állt. A lány a poklok poklát élte át. Aztán Tate is elutazott egy évre külföldre tanulni és amikor visszatért megkezdte a visszavágót. Innentől kezdődik a sztori, ami tipikus példája annak, hogyan lesz barátból ellenség, aztán meg ellenségből barát.
A Bully is egy olyan könyv, ahol az írónő felfedte zenei ízlését. Mielőtt egy jelenetbe belekezdett volna, megemlítette a zenét, ami éppen a háttérben megy, így megálltam, felmentem Youtube barátomhoz és megkerestem a számokat, majd folytattam a jelenetet. Addig szegény Jared és Tate megmerevedtek a pillanatban, de jobb volt visszatérni hozzájuk úgy, hogy én is hallom, amit ők. Igaz, csak kevés, talán négy-öt zenei említés esett, de ezek tökéletesen tükrözik a könyv hangulatát.
Itt az egyik, a főhősnő, Tate kedvence:
Ez feltételezhetően Jared kedvence, mert a kocsijában ez szól az illegális autóverseny alatt. Bár a hétköznapokon nekem egy kicsit erős ez a stílus, de egy autós jelenethez tökéletes. Ott nem Mozartnak kell szólnia. Nem rossz írói eszköz a zenével való hangulatfestés, sőt!
Az "elnyomott felülkerekedése egy pillanatra" jelenete:
Ez az én egyik személyes kedvencem lett (magamban morgok, hogy eddig még nem hallgattam a számaikat):
Ez pedig a másik kedvencem lett és ez a legnagyobb szégyenem. Szeretem Amy Lee-t, de a Sheeters-ről a könyv miatt hallottam először, pedig szerintem illett volna őket is hallgatnom, ha már szeretem a stílust:
A fentebbi számok tényleg nagyon jól visszaadják a könyv hangulatát, hol durvább (a cím is ugye utal arra, hogy egy kis lelki és/vagy fizikai terrorizálás van benne), hol érzelmesebb. Érzelmi hullámvasút volt a könyv, mint ahogy a zenéje is. Az utóbbi kettőt képletesen szólva már rongyosra hallgattam. Érdemes a zenéket is meghallgatni az olvasás során, főleg, hogyha nem ismerjük őket, kincsekre bukkanhatunk. :)
Lassan nincs olyan ember könyves berkekben, aki ne hallott volna a molyos eseményekről, így nem megyek bele a részletekbe. Sokan tudják, hogy mi történt, akik meg nem, azok utána tudnak nézni, ha nagyon szeretnének (linkek lentebb). Befolyásolni nem szeretnék, úgy gondolom, hogy nem is tudok, kicsi vagyok én ahhoz, mindenki el tudja dönteni mások véleménye nélkül is, hogy egy szolgáltatással elégedett-e vagy sem.
Közvetlenül nem voltam érintett a témában, értetlenül néztem csak az eseményeket, olvastam a posztokat, hozzászólásokat, karcokat, aztán a vita eljutott arra a pontra, hogy közvetve az én lelkivilágomba is belegázoltak, pedig általában ez nem könnyű. Aludtam rá egyet, mert nem akartam belekeveredni, van az embernek elég baja, aztán aludtam rá még egyet és a döntésem megszületett. A mai napon én is elhagyom a molyos közösséget, pedig pont ma lettem két éves tag. Én így ünneplem meg, stílusosan lelépek.
Napi szerencsesütim
"– Micimackó! Mi van, ha egyszer elkövetkezik egy olyan nap, amikor el kell válnunk? – Ha együtt válhatunk el, akkor semmi kifogásom ellene."
Alan Alexander Milne: Micimackó
Részben szolidaritásból teszem, hiszen a kirúgottak között nagyon kedves ismerőseim vannak, de ez az eset még nem billentett volna ki annyira a lelki egyensúlyomból, hiszen már régen nem vagyok annyira aktív az oldalon, akik meg olyan ismerősök, azokkal amúgy is tartom a kapcsolatot más módokon. Legfőképp a hozzáállás miatt távozok. Egyszerűen működök: amilyen hozzáállást kapok, általában olyat várhatnak el tőlem is viszonzásul.
Lárvaállapot
Két évvel ezelőtt a blogosok miatt regisztráltam az oldalra, sokan ajánlották, hogy milyen jó, minden könyv fent van, ami még nincs, azt majd szorgos hangyaként mi majd feltesszük, követni tudom az olvasásaimat, kívánságlistát és várólistát tudok csinálni, értékelni tudok, az értékelések alapján el tudom dönteni, hogy kevéske pénzemet melyik könyvre költöm inkább, ráadásul vannak kihívások plecsniért és még virtuális polcokkal is tudok játszadozni.
Mi ez a
csönd a Molyok háza táján? Ki mit csinál? Mindenki csak szállingózik ebben a
nyomasztó időben? Ébresztő! Polcozni, kommentelni, olvasni, írni, karcolgatni,
hülyülni! XD
123 hozzászólás
A legfőbb kincs azonban az volt, hogy egy közösséghez tartozhattam. Egy olyan közösséghez, ahol olyanok vannak, mint én. Akik szeretik a könyveket, szeretnek olvasni és szeretnek is erről beszélgetni kötetlenül. Nagyon sok jó élményt és nagyon sok kedves ismerőst köszönhetek a molynak. Megtaláltam a helyem valahol a világban, blogger lettem én is, ami egy olyan hobbim lett, ami nélkül már el se tudom képzelni az életet. Sokat tanultam a könyves szakmáról, az írásról, az emberekről és emberektől. Írókat, szerkesztőket, fordítókat, könyvtárosokat, kiadó munkatársakat ismerhettem meg, ami egy könyvmolynak maga a mennyország kapcsolatok terén. Hasznos és intelligens beszélgetéseim voltak, intelligens emberekkel. Az új tagokra mindig nyitottak voltunk és olyan szeretettel fogadtuk őket, mint ahogy annak idején minket is fogadtak. Sőt! Személyes találkozások, telefonszámcserék is történtek. Még olyanról is hallottam, hogy valaki élete párját találta meg így.
Bebábozódás
Ahol még egy ember van, ott megjelenik a konfliktus is alapon egyre több lett a nézeteltérés és a vita. A tagok sokasodtak, akiket nem toleráltunk azzal elkerültük az érintkezést, kirívó esetekben megjelentek a modik és lerendezték az ügyet. A kommunikáció működött, a modik igazságosak voltak és ők is megmutatták emberi arcukat, lehetett velük jópofizni, barátkozni. A sok munka közül ez az egyik, amit sose csinálnék, de nekik valahogy ment. Klasszul működött az egész. Aztán valahol elúszott a dolog. Nem keresem az okot, hogy miért és azt se keresem, hogy honnan indult meg a lavina (sok idióta tag tehetett róla, aki csak bohóckodni vagy szemétkedni jött fel unalmában, így egyre nagyobb lett a szigor vagy a modik személye és stílusa változott meg), mert a tényeken nem változtat.
Azért kitiltani valakit egy oldalról, mert névtelen jelentés érkezett be a (szerintem nem világrengető) hozzászólás miatt, aztán meg kitiltani még pár embert, mert szimpatizált a kirúgottal (annak saját blogján), nevetséges és gyerekes. Arra hivatkoztak, hogy ennek már volt előzménye is, de ez akkor sem fair. Ez olyan, mint amikor a páromat megsértem x napon, de ő hallgat róla, mint a csuka, aztán két év múlva elhagy azzal az indokkal, hogy betelt a pohár, elválnak útjaink, mert nem tetszik neki a piros pólóm. De ez a dolog nem is rám tartozott, nem is mentem bele a vitába, csak csóváltam a fejem, hogy miért is kellett ekkora vitának kialakulnia, amikor rendesen le is lehetett volna kommunikálni, ha hagyták volna, de nem hagyták.
Látszólag adtak esélyt a kommunikációra, de valójában mégsem. Felesleges nekiállni vitatkozni egy netes robottal. Az érintett modi ugyanis úgy viselkedett, mint egy netes robot. Begyakorolt sablonválaszokat hajtogatott folyamatosan, mint egy papagáj. Nem érdemes leállni vitatkozni a "kék halállal" sem, mert leszarja a gépem, hogy nekem nem tetszik valami, neki se tetszik és punktum.
Annyiban tartozott rám a dolog, hogy kívülállóként figyelve végkövetkeztetéseket vontam le és ezekre nem csak én jöttem rá.
1) Bárki bármikor, bármilyen hozzászólásomat jelentheti és ezért kirúgnak, úgy, hogy esélyem sincs lerendezni intelligens módon a vitát. Sem a jelentővel, sem a moderátorokkal. Miért nem gondolkoztam előbb és miért nem tartottam be a szabályokat, akkor nem jártam volna így. Ezzel nem is lenne probléma, ha rasszizmusról vagy káromkodásról van szó, felnőtt emberként mindenki fel tudja mérni, hogy mi az ártó és mi a rossz. De itt már egy olyanért is kirúghatnak, hogy egy könyvről való beszélgetés során megjegyzem, hogy a rózsaszín ing nem tetszik és Katiferilaci éppen ilyen inget visel, vérig sértődik és jelent. Utána még esélyt sem kapnék arra, hogy rendezzem soraimat vagy Katiferilaci lelkére beszéljek, hogy ne haragudjon, nem akartam megsérteni, de eltávolítom a hozzászólásomat, ha nem tetszik neki.
2) Azért is kirúghatnak, mert egy moderátornál rossz fát tettem a tűzre. Talán ő a rózsaszín inges vagy csak a nicknevem nem tetszik, mert volt egy ilyen ismerőse és azt utálta, és a hatalmából visszaélve kirúg egy sablonlevéllel, ami a szabályzatot idézi, utána meg bután pisloghatok, hogy mire fel kaptam én ilyen levelet. Megkérdezhetem ugyan, de érdemi választ nem kapok. Tárgyalás nélkül bekasztliznak. Nem áll jogomban megvédeni magam, sem a becsületem.
3) Nem áll jogomban szabadon véleményt nyilvánítani semmiről, mert tuti biztos lehetek benne, hogy a több tízezer tag közül megtalál egy, akit vérig sértek, akár azzal, hogy nem tetszik nekem a kedvenc könyve. Ártatlanul nyomok két csillagot az ő szent művére. Vagy csak a SAJÁT blogomon lévő posztom nem tetszik neki, ami megjelenik a molyon is a frissei között. Jelent és neki adnak igazat.
4) Ha lehetőségeimhez mérten próbálom lerendezni az engem ért vádakat, akkor azzal ártani akarok a molynak, sőt hazudok és trollkodok. Így nem vagyok "jó tag". Pfujj, csúnya, rossz (kutya) tag vagyok és húzzak a sarokba.Ha csendben vagyok, "akkor nem fog úgy tűnni, hogy le akarom járatni a molyt". Szóval nyeljem le a dolgokat szép csendben és ne hányjam ki.
Ezek már engem is érintenek, mint felhasználót, mert egy iránymutatást adnak a szerintük megfelelő viselkedésről és a szankciókról. Tájékoztatnak arról is, hogy a szabályzatot igen sajátosan is tudják értelmezni emberek, akiknél a hatalom van, így gondolatolvasóvá kell válnom, hogy kitaláljam ki hogyan és mit értelmez. Megbeszélnem nem lehet, csak találgatnom és magamtól rájönnöm, de vigyázva, mert egy rossz szó és vége, kirepülök.
De még ez se érdekelt annyira, hiszen a hangulat és a közösség, maga az egész oldal annyira megváltozott, hogy már más csatornán tartottam a kapcsolatot az ismerősökkel és adatbázisnak használtam az egészet. Másra nem is használhatnám ezek után, de még az is lehet, hogy erre sem, mert egy aszexuálist zavarni fogja a pararománcos polcom és jelent.
Magyarán szólva azért is diszkriminálhatnak, mert normális vagyok és normálisan élem a világomat, de megtalál egy nem normális és őt kell védeni, mert szegény nem normális, én elviselem, ő nem viseli el.
Ez egy vicc
Kívülállóként annyit érzékeltem, hogy személyes okokból egy moderátor visszaélt a hatalmával és kötötte az ebet a karóhoz, mint egy hisztis gyerek, mert éppen ahhoz volt kedve. Nem lehetett a kedvére tenni csak úgy, ha saját magad alázod meg. Nem volt elég, hogy nem adta meg az esélyt a védekezésre, nem volt elég, hogy visszaélt a hatalmával, az sem volt elég, hogy hátba szúrta a kirúgott tagokat, azzal, hogy egy olyan fórumon indított vitát, ahol még esélyük sem volt az érintetteknek részt venni benne, de még kellett az is, hogy boldog-boldogtalant megsértsen a kijelentéseivel, köztük engem is, akinek az égvilágon semmi köze nem volt az egészhez. Nem baj, hogy mindenki azt szajkózta, hogy az ég kék, neki igenis fekete volt és a többi a színtévesztő.
"El lehet menni, ha nem tetszik és ha nem tudsz beilleszkedni."
Ha én egy ilyet mondanék az ügyfeleknek, partnercégeknek, igencsak felkopna az állam. Nagyon hamar tönkre tenném magam és a jó híremet. De igaza is volt a moderátornak. Mi csak egyszerű kis tagocskák vagyunk, nem kiadók, tőlünk nem dől a pénz az üzleti vállalkozásba, mi helyettesíthetők vagyunk és eldobhatók. Az nem számít, hogy annak idején az értékeléseinkkel, az adatbázis feltöltéssel, a jó hír terjesztéssel, a tagtoborzással, az ingyen reklámokkal, az oldal jobbá tételével foglalkoztunk a szabadidőnkben, az nem számít, hogy a mi szívügyünk is volt az egész oldal létezése, az se számít, hogy büszkén kiáltottuk világgá, hogy molyosok vagyunk és milyen klassz, hogy van egy saját goodreads-ünk az országban. Jött helyettünk és jönni is fog másik több tízezer tag, akik ugyanezt megteszik helyettünk, azzal a különbséggel, hogy ők nem kapják meg cserébe az órákig tartó kötetlen beszélgetéseket, a jó hangulatot, azt a bolondozást, azt a játszóteret, ami annak idején annyira iszonyatosan jó volt.
Kirúgták a legnagyobb húzóemberek egy részét, a többi barátom önként távozik, így én se maradok tovább, mert nem tetszik az oldal hozzáállása. Én is több száz óra szabadidőmet áldoztam az oldalra, istenítettem és rengeteg ismerősöm a jó hírverésem miatt regisztrált, igaz, hogy nem miattam működött az oldal és én csak egy porszem vagyok, de sok kicsi sokra megy alapon működik az egész. Ha a sok kicsi porszemet meg elfújja a szél, az nem feltétlenül jó. De nem az én vállalkozásom, nem érzem magam most már egy kicsit se megbecsültnek abban a közösségben, így nem is érdekel és nem is áldozok rá többet. El lehet menni, ha nem tetszik, így el is megyek, mert ez tényleg nem tetszik. Köszönöm, de a szolgáltatást nem kívánom tovább igénybe venni, válság van, inkább a saját blogomba és dolgaimba fogom azt az energiát és időt fektetni.
Ami kiverte a biztosítékot és felgyújtotta a lábam alatt a talajt,
az a kijelentés volt, hogy a blogosok azért írták/írják a bejegyzéseket, hogy a látogatottságot növeljék és trendi a molyt szidni. Ez az a kijelentés, amikor megkérdezem, hogy a moderátort kinél tudom jelenteni? Őt ki fogják ezért rúgni?
Nem csak a kirúgott bloggerekre nézve sértő ez a vád, hanem az egész blogos társadalomra nézve is az. Magamra vettem ezt az inget, mert én meg már azt kezdem unni, hogy TRENDI szidni és lejáratni a bloggereket. Az is már elég felháborító, hogy a saját fajtánk szid minket, könyves blogger a könyves bloggert, felháborító, hogy a blogger társadalomban vannak megélhetési bloggerek, akik ráadásul a becsületesek hátán kapaszkodnak fel és lopnak tőlük, de ez nem jelenti azt, hogy mindegyikünk ilyen. Nem jelenti azt, hogy egy kalap alá kellene venni minket. Mint ahogy a Moly is kikérhetné magának, hogy én egy moderátor amatőr viselkedése miatt általánosítok az oldallal kapcsolatban, úgy mi bloggerek is kikérhetjük magunknak, hogy egy kalap alá vesznek minket. Ez egy eléggé nyeretlen húzás volt a Moly részéről, amikor a bloggereknek nagyon sokat köszönhetnek és belőlük is él az oldal. Ezek az emberek imádják a könyveket és minden velük kapcsolatos dolgot, így a molyt is, ezáltal nagyon sokat letesznek az asztalra más-más arányban.
Irtás
Személyeskedni nem áll szándékomban, sem pedig általánosítani és ráhúzni az oldalra a vizes lepedőt, de mivel egyetlen egy ember képviselte a Molyt a vitában, ő volt a Moly, ő foglalt állást az ügyben, ezért csak ez alapján tudtam megítélni, hogy kívánok-e maradni vagy sem. Érdemi döntés és megoldás nem született, csak diktatórikus, én pedig utálom a diktatúrát. Szerencsére ebben az esetben meg tudom tenni és az végre jogomban áll, hogy kiszálljak belőle, nem kell elviselnem. Máshoz amúgy sincs ott jogom, maximum még ahhoz, hogy időt és energiát beleadva lelkesen növelhessem az adatbázist. Növelem inkább a saját listáimat máshol, választhatok egy másik oldalt is, úgyse fog senkit se érdekelni. Engem viszont érdekel.
Tisztelgek a régi Moly és az oldalnak köszönhető emlékek előtt, de hátat fordítok az újnak. Kiirtom én magam onnan, mielőtt engem is utolér a tisztogatás. Nem hiányzik az életembe az, hogy még a szabadidőmben is nulla problémamegoldó képességekkel rendelkező emberekkel vacakoljak, ki legyek téve a hangulatingadozásaiknak és az önkényeskedésüknek.
A kirúgott bloggerek előtt pedig változatlanul fejet hajtok a munkásságuk miatt!
Az érintettek, a követők és egyéb vélemények a teljesség igénye nélkül:
A szakmámból kifolyólag mindig sóhajtozok, hogy miért nem lettem én nyomozó vagy éppen ügyvéd vagy kocsmáros, szóval mindig vannak vonzóbb szakmák. A sorozat nézése miatt most éppen helyszínelő akarnék lenni, mert izgalmasnak tűnik, de a könyv elolvasása után mégsem olyan zöld a szomszédnak az a bizonyos kertje.
