2012. május 22., kedd

Miért pont ez? Ősszel már olvastam angolul és imádtam a könyvet. Mikor megtudtam, hogy az Ünnepi Könyvhétre (június 7-11.) a Geopen Kiadó megjelenteti magyarul, számolni kezdtem a napokat, de szerencsére nem kellett sokáig várnom, ugyanis lehetőséget kaptam rá, hogy még a megjelenés előtt elolvashassam.

Történet: Cas Lowood (szellem)vadász, mint ahogy az apja és a felmenői is azok voltak. Cas-nek meghalt az édesapja, amikor a fiú kicsi volt és megörökölte tőle azt a kést (athame), amivel el lehet pusztítani a szellemeket. Innentől kezdve Cas az édesanyjával, aki boszorkány, a macskájukkal, Tybalttal, aki képes érzékelni a szellemeket, körbeutazza az országot, hogy "megölje" az ártó lényeket. Egy nap új városba érkeznek, ahol Cas aktuális "feladata" van, Vérbe öltözött Anna. A fiatal lányt még 1958-ban ölték meg, de a gyilkos büntetlenül megúszta tettét. A városban sok pletyka kering arról, hogy Anna rengeteg embert megölt az évek során, szinte mindenkit, aki betévedt a régi házába, ahol a családjával élt. Cas próbál beilleszkedni a városi életbe, hogy minél többet kiderítsen Annáról, mert a lány erősebb és másabb, mint a többi szellem, akivel Cas eddig találkozott, ráadásul Anna valamilyen oknál fogva megkíméli a fiú életét. 

Vélemény: Titkon mertem csak remélni, hogy a Vérbe öltözött Anna egyszer meg fog jelenni magyarul, a kívánságom teljesült is, így most abban reménykedem, hogy egyszer meg is fogják filmesíteni. Ugyan már egyszer olvastam angolul, kíváncsi voltam rá magyarul is, hiszen mégiscsak másabb a saját anyanyelvünkön megismerni egy történetet. Cseppet sem csalódtam, hiszen a fordítás nagyon igényes lett, erősen érződik benne a szépirodalmi beállítottság, ráadásul a könyv hangulatát is sikerült egy az egyben megőrizni. A szleng eleinte kissé furcsa volt, mert finomított rajta Bíró Júlia, a fordító, de hamar meg lehetett szokni és így még jobban is illett a történethez. A könyv titka a borítón túl (az eredeti borítóval fog megjelenni szerencsére) az "Odaátos" hangulat. A szellemek mellett Cas karaktere az, ami nagyon emlékeztet a filmsorozatra. Cassio olyan, mint Sammy és Dean összegyúrva, ráadásul tinédzserként.  A sorozatbeli történethez azonban semmi köze sincs, nem annak a másolása. Nagyon hasonló hangulatot ad vissza, fűszerezve egy csipetnyi bájjal, finomsággal és persze boszorkánysággal.

Filozófusok, vallások, kóklerek és szinte mindenki a világon vitatkozott, elméleteket gyártott vagy csak  elgondolkozott már azon, hogy a szellemek milyenek is lehetnek, léteznek-e, ha igen, akkor tudnak-e nekünk ártani. Filmek, írók és egyéb művészek is előszeretettel használták a szellemalakokat, legfőképpen félelmetes karakterekként, az évtizedek során pedig már különböző fajtájuk is kialakult. Egy a közös bennük, hogy félünk tőlük. Blake könyvében az a típusú szellemalak él, amelyik képes fizikailag is ártani, tárgyakat mozgatni, sőt még ölni is. Cas pedig azzal foglalkozik, hogy megakadályozza őket abban, hogy embereket pusztítsanak el.  

  A könyv rögtön Cas egyik "munkájával" kezdődik és ez a kis epizód már az elején meggyőzött, hogy jó lesz ez a könyv. Cas kedvelhető, szarkasztikus (imádom, ha egy pasinak szarkasztikus humora van), laza és jó abban, amit csinál. Édesanyjával, aki boszorkány arra az életmódra rendezkedtek be, hogy városról városra járnak és elpusztítják a gonoszt, így Casnek sosem adatott meg az, hogy barátai legyenek vagy esetleg szerelembe tudjon esni. Érdekes volt olvasni a dilemmáját, hogy egyáltalán hiányzik-e neki mindez. Mindenáron azon van, hogy az apja méltó utódja lehessen és minél több szörnyeteget küldjön át a másvilágra, ezzel együtt viszont nem fér meg az állandóság. 

  Onnantól kezdve, hogy a városba érnek, amit körbeleng Vérbe öltözött Anna legendája, Cas élete megváltozik. Nemcsak a munka bizonyul nehezebbnek a többihez képest, hanem a fiú is elkezd kinyílni. Eddigi életében mindig zárkózott és hideg volt, nem akart emberi kapcsolatokat kiépíteni, hiszen napokon belül mindig tovább kellett állnia, ebben a városban viszont olyan emberek veszik körbe, akikhez kötődni kezd és akik segíteni is tudnának neki abban, hogy az apja gyilkosát megtalálja. Anna igencsak feladja a leckét Casnek, így a fiú kénytelen szokatlanul sok időt eltölteni a városban és segítőket gyűjteni maga köré.  Ennek köszönhetően egyik mellékszereplő sem volt felesleges és nem azt a célt szolgálták, hogy több legyen a szószám vagy csak jelezzék, hogy van élet a városban. Mindegyiknek megvolt a maga kulcsfontosságú szerepe a történetben. A legtöbb karaktert szerettem, volt azonban olyan, akit nagyon utáltam, de szerencsére megkapta a magáét, bár eléggé lesokkolt az a jelenet. Meglepődtem, hogy az írónő mert így bánni a karaktereivel, hiszen elsősorban tinédzsereknek szóló könyvről van szó, de pont ettől a merészségtől volt meglepő és kiszámíthatatlan.

  Édesanyja részéről a szellemek mellé kapunk egy kis boszorkányságot is, a furcsa fiú, Thomas és annak nagyapja részéről pedig ízelítőt a voodoo-ból. Thomas karaktere is érdekes volt. Kívülről egy egyszerű fiú, aki állandóan céltáblaként szolgál az iskola menőinek, de fontos tulajdonságai vannak a képessége mellett: hűséges, kiáll a szerettei és a barátai mellett és legfőképpen őszinte és igaz barát tud lenni. A nagyapja egy kicsit Bobbyra emlékeztet az Odaátból, keveset szól, de akkor nagyon meg tudja mondani a véleményét és sokkolni tudja a közönségét. Blake nagyon jól ötvözte a szellemek, a voodoo és a boszorkányság világát, nemcsak megfértek egymással, hanem egymás szerves részei is voltak. Cas-nek szüksége is volt erre a segítségre, hiszen Anna más volt, mint a többi "egyszerűbb" szellem.

  Felnőtt fejjel, rengeteg horror és fantasy után már nem szabadna félnem a sötétben, de mindig találok olyan műveket vagy alkotásokat, amik néha ki tudnak hozni a sodromból és hirtelen nagyon messzire kerül a konyha a szobámtól. Kész horror kijutni egy pohár vízért. Ez a könyv is beállt a sorba, hiszen annyira érzékletesen ír az írónő, hogy magam előtt láttam minden borzadályt, az olajos és sötét szemeket, a vékony bőrön átütő vérereket és még sorolhatnám. A szellemek olyanok, amilyennek lenniük kell egy jó kis horrorhoz: félelmetesek, erősek, szörnyű képeket mutatnak a halálukról, illúziót keltenek, szóval az emberre hozzák a frászt. Blake szellemalakjai szinte megelevenedtek előttem és beszippantottak a könyvbe, szívesen látnám őket filmen is Cassel egyetemben.  



  Cas egész életét megismerhetjük visszaemlékezésekből, gyakran tér vissza gondolatban az édesapjához és a gyerekkori emlékeihez. Nem tud belenyugodni, hogy az apja milyen módon halt meg és abba sem, hogy a "tettes" még mindig odakint van valahol. Ez sarkallja őt arra, hogy minél hatékonyabban és gyorsabban tudjon szellemeket levadászni, de hamar rá kell jönnie, hogy a szellemeknek több fajtája létezik és nincs mindegyikre felkészülve, mint pl. Annára sem. 

  A könyv másik vonzereje a borzongató hangulatán kívül, Anna és az ő története. Anna nem hazudtolja meg a legendát, könyörtelenül öl Cas előtt is, a fiút mégsem bántja. Cassio újra és újra nekiveselkedik, hogy végezzen Annával, de nem jár sikerrel. A fiú egyre csalódottabb lesz, hogy nem tudja megölni Annát és bosszantja, hogy a szellemlány úgy játszik vele, mint egy labdával, de közben kialakul egy furcsa kapcsolat is közöttük és Cas elbizonytalanodik. Mi van akkor, hogyha Anna nem szándékosan öl? Mitől másabb ő, mint a többiek? És miért érez iránta máshogy, sőt egyáltalán miért érez iránta bármit is a gyűlöleten kívül? Nem szabadna, hogy az érzelmei befolyásolják őt, ráadásul egy szellemről van szó, akit el kell pusztítania. Cast mégis lenyűgözi Anna és bár tisztában van vele, hogy egy gyilkológép és nem lehet őt feltámasztani sem, ennek ellenére segíteni akar rajta. 

  Az egyik kedvenc regénybeli párosaim lettek, pedig nem is volt nagy hangsúly a szerelmi szálon, mégsem lehet szó nélkül hagyni. Ebbe a horrorvilágba, a sok rémisztő lény mellé olyan könnyed bájjal sikerült Blake-nek belecsempésznie ezt a kisebb szálat, hogy emlékezetes lett a kapcsolatuk és kedvenceimmé váltak. Cast már eleve a stílusa miatt imádtam, de meglepő módon Annát is nagyon megkedveltem, a női szereplőket általában nem szoktam. Akkor szerettem meg igazán, mikor a halálának körülményeire fény derült. Nem prózai oka volt a halálának, nem vízbefulladás vagy hasonló esemény áldozata lett, hanem nagyon is tragikus körülmények vezettek el odáig. Mindkét szereplő érezhetően fiatal, de megkeseredett fiatal, így drukkoltam, hogy a két elveszett lélek egymásra találjon annak ellenére, hogy Cas előtt még ott áll az élet. Mivel Cas ember, Anna pedig szellem, nagyon megdolgoztattam az agytekervényeimet, hogy miként is lehetne összehozni a "boldogan éltek, míg meg nem haltak" részt, de nem sikerült. Bízom abban, hogy az írónő kitalál valamit - ha egyáltalán még lehet -, mert az ő kapcsolatukat nagyon szépnek találtam. Nem pillanatok alatt alakult így a viszonyuk, mert Cast mindvégig foglalkoztatta Anna alakja és lassan ismerte fel, hogy másként érez. Volt bennem egyfajta hiányérzet is, úgy érzetem, hogy ez még nem teljesült be igazán és csak remélni tudom, hogy egyszer ez megtörténik.

  A könyv vége felé kiderül, hogy itt sokkal többről van szó, mint Vérbe öltözött Annáról, így nagyon várom a második részt. A legtöbb szálat elvarrta az írónő, de kettőt nyitva hagyott, ami előre viszi a történetet. Ha a szerelmi szál nem is oldódik meg, akkor is imádni fogom a sorozatot, mert az Odaátos hangulat, az írónő stílusa, Cas alakja, a szellemek ábrázolása és a szarkasztikus humor viszik a prímet. 

Ui.: Nem kedvelem annyira a macskákat, de Tybalt után elismerem, hogy nem árt, ha van egy a háznál. :)
Ui.2: a borító még mindig gyönyörű. *sóhaj*

                       Ezúton is köszönöm a könyvet a Kiadónak!
 
Miért olvasd el? Ha szereted a borzongató, sötét hangulatú és "vadászós" könyveket, akkor ne hagyd ki. Ha egy kicsit keményebb szellemes könyvre vágysz, ami a horror szintjén mozog, akkor ezt válaszd. A szellemalakokat végre normálisan tudta kezelni egy könyv, úgy, hogy közben nem ment át B kategóriás horrorba. Odaát-rajongóknak kihagyhatatlan darab!

Miért ne olvasd el? Ha egy limonádé fantasyra vágysz, akkor ez nem ajánlott, mert sokkal hátborzongatóbb.

_________________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból

Kedvenc: Anna és Cas

Nem tetszett: hogy rövid a könyv. :)

Tetszett: A sötét, horroros hangulat, a szellemek ábrázolása, a nehéz témák és az, hogy fiú volt a főszereplő.

Kiadás: Geopen Kiadó, 2012

Oldalszám: 288 oldal 

Hivatalos magyar booktrailer: 


 ____________________________________________________________________

2012. május 18., péntek

Meg Cabot: Elhagyatva

Miért pont ez? Kivételesen nem a borító, hanem a fülszöveg miatt szereztem meg, ráadásul a Ciceró adta ki, ami nálam már egy plusz pont. A könyveikben eddig nem csalódtam.

Történet: Pierce édesanyjával Isla Huesos-ba költözik a szokásos okból, hogy új életet kezdjenek. Minden új Piercenek, az iskola, a barátok, egyedül a sziget nem az, mert kiskorában a nagyapja temetésén már volt itt, az édesanyja is ide járt iskolába és innen származik. A temetőben volt egy furcsa találkozása egy sráccal, aki életre keltett egy madarat. Pierce akkor hétéves volt, a srác idősebb. A lány 15 évesen meghal és lekerül az alvilágba, ahol összetalálkozik a rejtélyes sráccal, de megszökik onnan. A családja és környezet innentől kezdve másképp kezd viselkedni a halálból visszatért lánnyal. Baj bajt követ, míg végül el kell költözniük másik helyre, Isla Huesos-ba. A baj azonban megy Pierce után, ráadásul a srác is követi. Mindig a legváratlanabb pillanatokban jelenik meg a két év alatt Pierce életében és mindig megmenti a lányt.

Vélemény: Meg Cabot-hoz még nem volt szerencsém, mert nekem túl tinilányos dolgokról írt eddig és nem is tartottam annyira érdekes írónak, mint másokat. Ismertem a nevét, de érdektelenül legyintettem rá. Most sem az ő neve miatt kaptam le a boltban a könyvet a polcról, hanem a történet miatt. Ha azt olvasom a fülszövegben, hogy "alvilág", akkor már hanyatt is dobom magam és gondolkodás nélkül viszem a könyvet. Én vagyok a marketingesek álma ebből a szempontból, néha ostoba fogyasztóként viselkedek. 

  Csalódtam is meg nem is az írónőben. Pozitívan csalódtam, mert egész jól elszórakoztatott a nyúlfarknyi könyv, teljesen kikapcsolt és bele tudtam szeretni a férfi karakterbe, ráadásul a főhősnő sem idegesített. Negatív értelemben is csalódtam, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy nem lepődtem meg, mert úgy ír Cabot, ahogy sejtettem róla: laza limonádé stílusban, ráadásul az amerikaiakra annyira jellemző gazdag és sznob világba helyezte a karaktereit. A könyv tucat chick-lit lenne, ha nem lennének benne a fantasy elemek és nem lenne ott az a bűvös szó, amitől oda meg vissza leszek, az alvilág.

  Pierce egy átlagosan sznob szereplő, gazdag/jómódú szülők, a lány csinos és szép, életcélja nem sok van, nem is derül ki igazán, hogy lenne-e, de érezhető, hogy egy kicsit sekélyes. Nincs kiemelkedő humora, de nem is nyávogós, bájolgós tinilány, olyan semmilyen. Az IQ szintjére inkább nem térnék ki, de nem is érdekes, mert a történethez nem kellett, hogy esze legyen. Korrekt karakter, nem szeretem, de nem is utálom és nem is idegesít, de semmilyennek se mondanám. Egy pozitív tulajdonsága van talán, hogy törődő. A szülei elváltak, megy a szokásos vita közöttük, hogy kinek a hibája a gyerek halála. Az apja egy befolyásos személyiség, de nem sok vizet zavar a történetben, az anyja meg egy kicsit lökött, de ő sem szerepel annyit. Ott van még a nagyi, aki rejtélyes karakter és a nagybácsi, meg az unokatesó. A nagybácsi karaktere volt még érdekes, szívesen olvastam volna róla többet.

 A lényeg viszont John volt, a rejtélyes srác, aki Pierce szavaival élve egy zabolátlan állat, de emellett érző és egy kissé szenvedő alak. John képes volt arra, hogy a hétéves Pierce-nek életre keltsen egy halott madarat, amitől már az első pár oldalon borzasztóan érdekes lett a karaktere. Már akkor érezni lehetett, hogy itt szerelem is lesz a dologban, legalábbis az én részemről már megtörtént. XD 

  Mikor Pierce belefullad a medencéjükbe, mert ismételten meg akar menteni egy madarat, akkor lekerül az alvilágba, ahol összefut Johnnal. A lány éppen sorban áll egy hatalmas tó előtt, a többi lélekkel együtt, hogy felszálljanak a hajóra, ami egy másik helyre, a végső úti célhoz viszi őket, amikor is egy kis zavar támad. Két sor van és nem tudni, hogy ki melyikben áll és hová fog kerülni, ezért felzúdulnak az emberek. Pierce kikeveredik onnan és belebotlik Johnba, aki először fel sem ismeri a lányt. John azonban hamar rájön, hogy az a hétéves kislány áll előtte nagyobb kiadásban, akivel a temetőben találkoztak. Magához viszi (elrabolja) és bezárja a "várába". Egy ritka nyakláncot ajándékoz a lánynak, ami megvédi őt a gonosztól, főleg a Fúriáktól, akik olyan bosszúálló lelkek, akik lekésték a hajót és a két világ között rekedtek. Pierce azonban kiakad attól, hogy ő meghalt (ki ne tenné), így azon van, hogy megszökjön, ami sikerül is neki.

  Furcsa kapcsolata lesz Johnnal. Érzi, hogy vonzódik hozzá, de egyben retteg is tőle. Ha Pierce élete veszélyben van, jön John, mint egy vadállat és megöl mindenkit, majd összevesznek és John eltűnik. Annak ellenére, hogy úgy tűnik, mintha kifiguráznám a történetet és a szerelmüket, nagyon tetszett a könyv. Bár furcsálltam, hogy Pierce annyira fél a sráctól, mégis állandóan azt hiszi, hogy John megcsókolni készül őt, olyan "seperc" szerelem elsőre, de mégis volt benne valami, ami nagyon megfogott. Talán John karaktere, az hogy érdekes volt a srác. Ki vagy mi lehet ő? Mit akar Pierce-től? Szereti őt vagy sem? Pierce szeretni fogja őt? Mi történt Johnnal? Hogy került az alvilágba? Még lehetne sorolni, hogy mennyi kérdés fogalmazódott meg bennem a történet során. 

  Az egész történet vonzereje a mitológiában, az alvilág elképzelésében és John karakterében rejlett. Inkább érdekes volt, mint izgalmas. A főgonosz kiléte egy kicsit megmosolyogtató volt, de nem is vártam nagy meglepetést. Pierce és John története Perszephoné és Hádész története modern köntösben tiniknek. Sok újdonságot talán az érettségi előtt álló korosztályig nyújt, mert sem az elképzelésben, sem a mitológiában nem találtam olyan információt, amit már száz könyvből ne tudtam volna. A sziget történelme volt egyedül újdonság, ugyanis Meg Cabot megemlíti a könyv végén, hogy az igaz.

  Számomra egyedül az volt a zavaró, hogy rengeteg volt a visszaemlékezés és ez egy kicsit megtörte a történet ívét. A fejezet elején elhangzott a párbeszéd első mondata a jelenben, aztán Pierce gondolata elkalandozott, pár bekezdésig egy visszaemlékezés jött, aztán elhangzott a párbeszéd második mondata, majd megint visszaemlékezés jött, gyakran emlék az emlékben jelenet volt és végül a fejezet végén elhangzott a harmadik mondata a párbeszédnek. Ahhoz képest, hogy egyszerű a sztori és a könyv is, elég nehézkes volt az olvasása ilyenkor, de végül meg lehetett szokni, mert más vonta el az ember figyelmét. 

Izgatottan várom a második részt, mert beleszerettem a párosba és a történetbe. A könyv nagyon kellemes kikapcsolódás volt. Akkor nagyon jó olvasni, mikor az ember megpihenne egy nagyobb "fajsúlyú" vagy lélegzetvételű fantasy után, de nem is akarna szépirodalmat vagy romantikát olvasni. Az Elhagyatva a kettő között van. Egy kis fantasy, egy kis romantika. Vasárnap limonádéval a kézben ki lehet ülni vele a kertbe/erkélyre/tópartra, szóval a szabadba és el lehet velük menni egy kicsit az alvilágba drukkolni a szerelmeseknek. A könyv az a tipikusan "ne keress bennem mély mondanivalót és mögöttes tartalmat, csak simán szórakoztató vagyok és meg lehet enni reggelire" típus.  

Miért olvasd el? Ha könnyed kikapcsolódásra vágysz és szereted a lazább fantasy sztorikat, akkor jó választás. A mitológia kedvelőinek is szívesen ajánlom, illetve ha tetszett Hádész és Perszephoné története, akkor szeretni fogod a könyvet.

Miért ne olvasd el? Ha nem szereted a chick-liteket vagy a keményebb fanatsy kedvelője vagy, akkor nem fog annyira lekötni a könyv.
_______________________________________________________________________
Történet: 5/5 pontból (a mitológia és a szerelem miatt)

Karakterek: John 6/5 pontból, Pierce 3/5 pontból, a többiek átlaga 4/5 pontból

Kedvenc: John és  nagybácsi

Tetszett: az idézetek a fejezetek előtt Dante A pokol című művéből, a mitológia

Nem tetszett: a visszaemlékezések elhelyezése, megtörték a lendületet.

Kiadás: Ciceró, 2011

Oldalszám: 364 oldal

Trailer:


_____________________________________________________________________

Julianna Baggott: Tiszták

Miért pont ez? Csak ismételni tudom magam: a borító. A borító az, ami ismét megfogott, majd pedig a fülszöveg is. Azonban nem lehet mindent csak a borító alapján megvenni, különben csődbe menne az ember, így elolvastam pár kritikát róla. Kapott hideget, meleget, így muszáj volt belekezdenem.

Történet: A Robbanások után - amit én csak Ősrobbanás 2-nek hívok - megváltozott a Föld és a népessége. Szinte minden és mindenki elpusztult az atomrobbanások következtében, a túlélők pedig átalakultak. A nanotechnológiának és a sugárzásoknak köszönhetően olyan genetikai torzulások következtek be, hogy Gregor Mendel megőrülne és széttépné a feljegyzéseit (ugye emlékszik mindenki bioszból a genetikai részre, mikor a piros és a fehér virágnak rózsaszín utódja lett? Mendelnek köszönhetjük azt a tételt). Megszületett a kint és a bent társadalma: a Kupolán belüli társadalom, a Tiszták, akiket nem sújtott a genetikai torzulás és emberek tudtak maradni, illetve a Kupolán kívüli korcs társadalom, akik áldozatul estek a mutációnak. Pressia a kinti társadalomban él a torz emberek és szörnyszülöttek között, Partridge pedig a Kupolában nevelkedik. Pressia be akar jutni, Partridge pedig ki. Pressia kívánsága nem egyedüli, mert mindenki be szeretne jutni a Kupolába, abban a reményben, hogy ott a Kánaán vár rájuk, Partridge viszont deviáns, mert ő az egyedüli, aki kint szeretne lenni. Van egy olyan érzése, hogy az édesanyja még él odakint.

Vélemény: Véleményezés szempontjából ez életem egyik "legnehezebb" könyve. Szerintem sosem fogom tudni eldönteni, hogy szerettem vagy a sírba vitt, mert egyszerűen döntésképtelen vagyok, egy viszont biztos, hogy nem hagyott hidegen a történet. 

 A könyv több szemszögből íródott, a főbb megszólalók: Pressia, Partridge, El Capitan és Lyda. Fontos még megemlíteni egy szereplőt Bradwellt. Ezek a szereplők mozognak egy nagyon jól kidolgozott világban és mindegyik megpróbál a maga módján boldogulni. Partridge a Kupola egyik befolyásos személyének a fia, a Kupolán belül megvan mindene, de érzi, hogy valami nagyon nem stimmel a falakon belül, ráadásul különböző jelekből rájön, hogy az anyja még élhet. Lyda is a Kupolán belül él, inkább csak romantikus szerepe volt egyelőre és keveset is szólalt meg. Ő lett a szerelmes lány, aki a várban marad, míg a herceg - ez esetben Partridge - elmegy legyőzni a sárkányt. Pressia, Bradwell és El Capitan a túlélők közé tartozik, akik a Kupolán kívül rekedtek. 

A kinti társadalom a mindennapi túlélésen túl a katonai terrorral és a szörnyszülöttekkel is küzd. Minden gyereknek, ahogy betöltötte a 16 éves kort, katonának kell állnia, aki pedig használhatatlan, az a katonák játékszere lesz és lemészárolják. Pressia születésnapja közeleg és az öröm helyett rettegnek a nagyapjával, hogy mi lesz ezután. Pressia menekülni kezd. El Capitan a katonaságban (SZFH) van, eleinte el sem lehet dönteni, hogy a jó vagy a rossz oldalon áll. Bradwell pedig egy földalatti mozgalom vezetője, ami azért jött létre, hogy leszámoljanak a Kupolával. 

  A szereplők sorsa összefonódik, mindenki összefut mindenkivel és végig bizalmatlan voltam mindegyikkel. Ebben a világban nem is lehet másként, hiszen elsődleges cél, hogy túléljenek, így olyan, hogy barátság és bajtársiasság már nem létezik. A történet során egyre több rejtély lepleződik le és kialakul egy összeesküvés-elmélet, ami a további kötetekben rajzolódik majd csak ki igazán, itt az első lépcsőfokig jutunk el. A Kupola azon van, hogy elhatárolja magát a kinti világtól, a kinti világ pedig mindenáron be akar jutni. Bent fejlett technika és orvostudomány uralkodik, kint pedig a pusztulás, éhezés, nyomor, kilátástalanság, félelem. Annyi fajta torzszülött és lény garázdálkodik az éjszakában, hogy fel se lehet sorolni őket. Megannyi veszély a szereplőknek. 

  Amilyen szép a borító, olyan borzalmas a történet. Tele van szenvedéssel, gyilkossággal, nyomorral, vérfürdővel. A hangulata nagyon nyomasztó, amellett, hogy az akciójelenetek izgalmasak, a rejtélyek és elméletek pedig érdekesek. Egy-két szereplő a szívemhez nőtt, de nagyon mély nyomot nem hagytak bennem a karakterek. 

  Ez is olyan könyv, hogy a többségnek tetszett, én meg sok kifogásolnivalót találtam benne, így nem az árral haladok. Nekem túlságosan nyomasztó, erőltetett és vontatott volt a történet. Szépen elindul, még érdekes is, de annyira kis léptékben haladunk és annyiszor a szánkba rágja az írónő, hogy mi történt a Robbanásokkor, hogy egyre többször elkalandoztam és félretettem a könyvet. Közben kiolvastam két másikat, belekezdtem egy harmadikba és azzal felváltva olvastam el. Nem tudott annyira magával ragadni, hogy azt mondhassam, letehetetlen volt.

  A Robbanások következtében mindenki és minden összeolvadt mindennel. Ember emberrel (El Capitan az öccsével, Helmuddal), tárgyak emberrel (Pressia nagyapjának torkában ventilátor, Pressia kézfeje helyén babafej kacsingatott), ember állattal (Bradwell hátában élő madarak csapkodták a szárnyaikat) és még lehetne sorolni a borzasztóbbnál borzasztóbb összeolvadásokat, amik túl hihetetlenek. Persze, ez egy disztópia, egy regény, aminek nem kell feltétlenül reálisnak lennie és az írónő valamiféle magyarázatot is adott arra, hogy a nanotechnológia miatt a szervezet gyorsan magáévá tette a beolvadt tárgyakat, így túl tudták élni az emberek, de mindez nekem sok volt és erőltetett. A legborzasztóbb szörnyek azok voltak, amik a földdel váltak egyenlővé és mindent felfaltak, mint a sáskák.

  Lehet, hogy vaskalapos vagy csőlátású vagyok, de engem kimondottan zavart, hogy az írónő a csernobili katasztrófára alapozta a történetet. Jóindulattal mondhatom azt, hogy azok a fiatalok is átérezhetik, illetve megtudhatják, hogy milyen borzalom lehetett ott a katasztrófa idején, akik mondjuk nem tanulták meg rendesen a történelmet vagy nem érdekelte őket ez a rész és talán egy divatos borítóval kiadott és felkapott könyv által hajlandók megismerni a katasztrófa benyomását, de ha így nézem, akkor ez egy kicsit engem felháborít. Ha a csernobili katasztrófára fel akarják hívni a figyelmet, akkor írjanak ahhoz méltó könyvet. Nem szeretem az olyan történeteket, amikben gúnyt űznek még véletlenségből is az ilyen megrázó eseményekből. A holokauszt nem volt vicces, a csernobili katasztrófa sem egy kiaknázatlan marketingfogás, amiről aki kapja marja alapon egy tinikönyvet kéne írni a szokásos adalékokkal. Nem lett volna bajom a történettel és nem is tűnt volna fel, hogy mire emlékeztet, hogyha az írónő az utószóban nem említi meg és nem hívja fel rá a figyelmemet. 

  A könyv számomra egy borzasztóan felkavaró, de egyben túlságosan is hatásvadász sztori volt. Lecsupaszítva a történetet, egy szokásos összeesküvés-elméletet kapunk a szokásos és nem túl eredeti elemekkel, amik ettől függetlenül izgalmasak és érdekesek, de a könyv háromnegyede csak egy összecsapott borzalom a szó szoros értelmében. Az írónő a legmagasabb hatványra emelte a borzalmakat és a marhaságot (babafej kéz helyett, stb.), ami már túllépett a szórakoztatáson számomra. Imádom a horrorokat, a véres-belezős sztorikat, a katasztrófákról szóló történeteket, a fantasyt, a sci-fit, de itt már túl sok volt a jóból. Az elképzelhető összes műfaj összekutyulódott a könyvben és egyszerre nyomták le a torkomon, mint a sűrű kátrányt. Egyedül a könyv vége keltette fel a figyelmemet és mentette meg számomra a sorozatot, de ha a következő részben is csak ezek az elemek ismétlődnek meg, akkor már nem fog tovább érdekelni. Hogy egy kedves ismerősöm szavaival éljek: ivós játékot lehetett volna játszani a könyvvel és a detoxikálóban lehetett volna kikötni, annyiszor szerepelt az SZFH neve, a babafej, a Kupola és a Tiszták szavak. A Ctrl+C és a Ctrl+V nagyon hasznos billentyűkombináció tud lenni, hogyha több száz oldalas könyvet akarunk összehozni.Haragudtam a könyvre.

Viszont, hogy pozitívumot is említsek: sajnáltam a szereplőket, a harcoknál nagyon tudtam nekik szurkolni, El Capitan és Helmud alakja nagyon tetszett és drukkoltam a szerelmi szálnak is, bár nem Pressiának, hanem a másik félnek. Pressia szerintem egy unalmas, ellentmondásos és zavaró figura, én nem éreztem azt, hogy annyira szurkolnék az ő boldogságának. 

  Lehet, hogy egyedül én éreztem így, de nekem pár karakter erősen a Robotok című animációs mesét juttatta eszembe, ami sehogy sem illett ehhez a borzalomhoz. Érzelmek nem annyira voltak a könyvben, szinte mindegyik karakter katatón állapotban volt és szerintem ettől is volt vontatott és sokszor unalmas a történet. Érthető is, hogy ilyenek voltak, mert így illettek bele ebbe a szörnyű világba, de a könyv és én emiatt sem találtunk egymásra. 

Miért olvasd el? Ha bírod gyomorral és szereted az elborzasztó történeteket, akkor tetszeni fog. Ha a fantáziádat egy kicsit meg akarod mozgatni és sokkolni akarod, akkor tökéletes a genetikai torzulások miatt. Az összeesküvés-elméletek imádóinak kihagyhatatlan!

Miért ne olvasd el? Ha nem bírod a borzalmakat, akkor végig sem bírod olvasni a könyvet, így kár a gőzért. 

________________________________________________________________________
Történet: 3/6 pontból

Karakterek: átlag 5/6 pontból 

Tetszett: a világ kidolgozottsága, a könyv vége.

Nem tetszett: a történet alapja, a túl sok borzalom, az erőltetettség és a hatásvadászat.

Kiadó: Egmont Dark, 2012

Oldalszám: 568 oldal

Plusz pontok: a szöveg és  kiadás nagyon igényes. 

Trailer:

 ________________________________________________________________________


2012. május 6., vasárnap

    A könyvek nagy hatással lehetnek az ember életére, az első legmeghatározóbb élmény gyermekkorunkban van, amikor megismerkedünk az olvasás örömével vagy éppen a szenvedéssel. A könyvek nem csak műveltséget adnak és szórakozást nyújtanak, de meg is változtathatják a gondolkodásmódunkat, illetve hozzáállásunkat bizonyos dolgokhoz és ami az egyik legfontosabb, hogy: általuk megismerjük más emberek fantáziáját és elképzelt világát, amit máskülönben nem ismerhetnénk meg.  

 Csokorba gyűjtöttem azokat a könyveket, amiktől valamennyire megváltoztam vagy nagy hatással voltak rám és bekerültek a "kihagyhatatlan" vagy "meg ne halj úgy, hogy ezt még nem olvastad el" kategóriába, úgyhogy mindenképp olvasásra ajánlom őket. 

10. Alan Alexander Milne: Micimackó

  Szerintem lassan nincs olyan ember a világon, aki ne ismerné a kedves mackó, a hiperaktív tigris, a depis szamár, a kissé butácska malac, az idegzsába nyuszi és a Százholdas Pagony isteneként tisztelt Róbert Gida történetét. Első olvasmányaim egyike volt és mondanom se kell, hogy szerencsétlen könyv úgy néz ki, mintha bevágtam volna a mosógépbe, annyit volt forgatva. Az írót egyébként gyermekének plüssfigurái ihlették a könyv megírására, így valamennyire teljesíteni tudta azt a gyermeki kívánságot, hogy a plüssfigurák életre keljenek. Még ma is szoktam mantraként mondogatni Micimackó híres szavajárását: "Gondolkodom, gondolkodom...." Persze a homloköklözés kimarad. Füles pedig az örök favorit mesefigura lett, mindig sajnáltam szerencsétlent.

9. Lucy Maud Montgomery Anne Shirley sorozata

A sok kötetes sorozat volt az elindítója a szerelmes regény mániámnak általános iskolában. Anne Shirley-t örökbe fogadja egy idős férfi a nővérével, így a vörös hajú kislány a tanyájukra költözik és végre szerető családra lel. A "szülei" mindent megtesznek azért, hogy a lány kényelemben éljen a körülményekhez képest, de Anne mindig rossz fát tesz a tűzre. Felesel, bajba kerül, de végül kezd beilleszkedni a kis kanadai falucskába. Barátokat szerez, tanárnőnek készül és szerelmes is lesz. Anne és Gilbert kapcsolata az a tipikusan "üvöltözünk egymással" majd "akarjuk egymást meg nem is" kapcsolat. A könyvek végig kísérik Anne életét és mindegyik kötet nyújt valamit, amiért szerethető marad az egész történet. A könyvekből filmsorozat is készült, a nagy sikerre való tekintettel. Régen az Európa Könyvkiadó jelentette meg a sorozatot, a köteteket most a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából lehet megvenni.

8. Charles Dickens: Karácsonyi ének

  Dickens Úr mindig is nagyot alkotott, de a Karácsonyi ének című története tette számomra kedvenc íróvá. A történet bájos és megható, az írás nagyon plasztikus, szinte érezni az illatokat, az ízeket, látni a havas tájat és a londoni utcákat, a karácsonyi hangulat pedig garantált. Mindig is szerettem a példaértékű történeteket, amik tanulsággal szolgáltak. Ez is egy ilyen történet: a mogorva öreg úrnak megjelennek a Karácsony szellemei és megmutatják, hogy mennyire jégből van a szíve és miket szalasztott el az élete során. Számomra az volt a legfontosabb üzenete, hogy az ember igenis tud változni, ha akar és hogy ez sosincs későn. Ha tehetem, mindig elolvasom  Karácsonykor. 


7. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés

  Gimiben a többség mindig szenvedett az orosz és francia írókkal, én pedig "két pofára tömtem" a könyveiket. Sok írót és történetet megszerettem, de az örök kedvenc a Bűn és bűnhődés. Ennek a könyvek köszönhetem, hogy hobbimmá vált a pszichológia és a kriminalisztika. A főhős teljesen kiszámíthatatlan módon elhatároz egy gyilkosságot és meg is öl egy idős asszonyt: tulajdonképpen végigszenvedi a könyvet a lelkiismerete miatt. Ez is a legnagyobb büntetése: nem tud elszámolni a lelkiismeretével. Érdekes és elgondolkodtató volt a főhős "fejében" lenni és végigkísérni az érzelmeit. Dosztojevszkijt viszont csak saját felelősségre ajánlom, mert sokan iszonyatosan vontatottnak tartják a stílusát. 


6. Stendhal: Vörös és fekete

  Ez a könyv is az előbbi csoportba tartozik, francia író tollából született és a gimiben végigszenvedték a többiek, én viszont imádtam ezt a történetet. Julien Sorel volt az első fiktív könyves szerelmem. Az ő életén keresztül mutatott be az író egy nehéz korszakot, amikor is a fiataloknak nem sok lehetőségük volt az életben, de Julien azok közé tartozott, aki mindenáron ki akart törni szegény paraszti sorából. Feljebb szeretett volna kerülni az élet ranglétráján és a katonaságban látta a megoldást, de egy katona már a kutyának se kellett. Másik lehetőség a papi pálya volt, amit viszont nem szívlelt annyira. Szépen lassan sikerült volna neki végigjárni a fokokat a végcélig, ha nem jött volna közbe mindig a szerelem, ami ugye öl, butít és nyomorba dönt. Érdekesség, hogy a Vörös és Fehér című mű főhőse pedig katona és pap szeretne lenni. Ez utóbbi mű befejezetlen és kevésbé ismert.

5. Robert Merle: Állati elmék

  Sevilla professzor az USA-ban kísérleteket folytat egy delfinpárral. A delfinek lassan már megtanulják az emberek nyelvét, ez esetben az angolt, amikor a titkosszolgálat felfigyel a kutatásra és ki akarja használni a delfinpár meglepő intelligenciáját. Világ életemben a delfin volt a kedvenc állatom, így egyértelmű volt, hogy egyszer eljutok Merle ezen művéhez, de végül nem a delfinpár győzött meg a könyv kiválóságáról, hanem az, hogy az író milyen jól ábrázolta a szeretetet állat és állat, illetve ember és állat között. A könyv sajátossága, hogy néha belekerülünk a delfinek gondolataiba is, főleg Fa, a hím fejébe, aki végig félti a szerelmét Bi-t. Elgondolkodtató könyv: mi lenne, hogyha tudnánk kommunikálni az állatokkal? Csodálatos, de egyben borzasztó is lenne. Rájönnénk, hogy nekik is vannak érzéseik, de emberi módon ki is használnánk őket. Mindkét delfinnek rendes neve van, de bájosan így tudják csak kiejteni a nevüket, egy szótaggal: Fa és Bi. Végig szurkoltam a "szerelmespárnak". XD 

4. Susan Kay: A fantom

  Az Operaház Fantomja történet egy kicsit másképp. Minden utcasarkon fillérekért az ember után dobálják más írók tollából ezt a történetet, de Susan Kay verziója ritka kincs és már évek óta vadászom, mert nem lehet kapni. Hogy mitől másabb ez a feldolgozás, mint a többi? Az érzelmek miatt. A szerző nagyon értett ahhoz, hogy az ember szíve sajogjon a Fantomért olvasás közben és hogy a szörnyűségek ellenére drukkoljon neki a boldogságért. A Fantom gyermekkoráig visszatekintést kapunk, nem csak azok a bizonyos operaházi jelenetek kapnak szerepet. Nagyon nagy hatással volt rám a könyv, a végén már a nőt gyűlöltem és esküszöm, hogy hozzámentem volna a Fantomhoz. XD 

3. Dante Alighieri: A Pokol

  Még a mai napig is elérzékenyülten végigsimítom a könyv gerincét, ha a közelében járok. Mondhatnám azt, hogy az volt a fantasy imádatom kezdete, mikor ezt a könyvet elolvastam. Nem véletlenül szerettem bele a történetbe, a mai napig is rengetegen utalnak rá, beszélnek róla, regényhősöket és klubokat neveznek el az írók Dantéról a könyveikben. Az író egy zseni volt. Így lefesteni a poklot és így elképzelni, ahogy ő! Minden hódolatom az övé. Sajnos ezt a könyvet is túl korán ismertetik meg a diákokkal, pedig nagyobb figyelmet érdemel, mint egy irodalomóra és egy "vért izzadunk" témazáró dolgozat.



2. John Fowles: A lepkegyűjtő

  John Fowles is zseni! A lepkegyűjtő története sajnos, ma már nem annyira megdöbbentő, mint egy-két évtizeddel ezelőtt. Régebbi műről van szó, ez is a szüleim polcáról került át az enyémre és mikor olvastam még nekem is új volt az, hogy egy férfi elrabol egy nőt és a pincéjében berendez neki egy kisebb lakást, mert őszintén hiszi, hogy a nő is viszontszereti. A történethez hozzátartozik, hogy a nő nem is ismeri a férfit. A főhősünk csak úgy kiszemelte magának, követte és kész szerelmi sztorit talált ki kettőjükről. Megdöbbentő, hátborzongató és lenyűgöző sztori mindkét fél szemszögéből. Natasha Kampus és mások után viszont már lerágott csontnak tűnhet. Ez a könyv is erősítette az érdeklődésemet a pszichológia és a kriminalisztika iránt. Olyan, mint egy Gyilkos elmék rész. 

1+1. Daniel Keyes: Virágot Algernonnak és az Ötödik Sally

Nem tudok választani a két könyv között, hogy melyik is az örök kedvencem, de nem is akarok, mert nem lehet. A Virágot Algernonnak egy megható történet. A főhős, Charlie szörnyen buta. Egyszerű kisegítő munkákat tud elvállalni, ahol szinte nem is kell gondolkozni, mondjuk lisztes zsákot kell elcipelni az egyik sarokból a másikba. Egy napon viszont váratlan lehetőséget kap: "részt vehet" egy agyműtéten, amitől okos lesz. Charlie vígan él a lehetőséggel és konzultációkra kezd járni. Naplót ír a fejlődéséről. A könyv eleve úgy íródott, mintha tényleg Charlie írná. Ez volt az egyik legviccesebb könyves jelenetem: olyan ideges voltam a könyvre, a kiadóra, mindenkire, mert nem tudtam elképzelni, hogyan is lehetett ilyen helyesírással kiadni egy könyvet. Filléres, ezeréves verzió volt ráadásul, így biztos voltam benne, hogy a kiadó igénytelen munkát végzett. Ennél még a magánkiadású könyvek is jobbak. Aztán rájöttem, hogy direkt így íródott, ugyanis, ahogy Charlie az agyműtétet követően egyre okosabb és intelligensebb lett, annál kiválóbb volt a helyesírás, sőt a nyelvezet is választékos lett. A címbeli Algernon egyébként egy kisegér, akin szintén végrehajtották ezt az agyműtétet. Charlie magához veszi és rajta keresztül figyeli meg, hogy vele mi fog történni. Annyit sírtam a könyvön, hogy majdnem kiszáradtam.

  Az Ötödik Sally viszont borzongató és izgalmas könyv. Sally, a főhősnő egyre többször kerül időzavarba vagy olyan helyzetekbe, hogy fogalma sincs, mit is csinál és mit keres ott. A férje is a válás során olyan dolgokat vág a fejéhez, hogy pl. látta őt egy bárban táncolni, de Sally kikéri magának, a férje hazudik. A pszichológus viszont nagyon is érti, hogy Sally min megy keresztül: az orvos megkapja élete első többszörös személyiségzavarban szenvedő páciensét. Sally-ből öt van, Sally-ben őt nő él egyszerre és ő mindezt nem is tudja. Felkavaró olvasmány volt tinédzserként, talán ezért is volt rám nagy hatással, de teljesen mindegy, hány éves korban olvassa az ember, remekmű.



És ami nem fért fel a listára, de ott lenne a helye: 

Gabriel García Márquez: Száz év magány
Elizabeth Lee Wurtzel: Prozac-ország
Sylvia Plath: Az üvegbura
Tolsztoj: Anna Karenina
Dumas: Monte Cristo grófja
Bret Easton Ellis: Nullánál is kevesebb, A vonzás szabályai, Amerikai pszicho

Ezt a bejegyzést a Magyar blogger rovatok eseménye ihlette.

2012. május 1., kedd

Miért pont ezek? Az első rész után képtelen voltam abbahagyni a sorozatot. 

Történet: Rentai Renáta, egy átlagos mai tinédzser naplót ír az életéről, a Szent Johanna Gimiről, az osztálytársairól és úgy általánosságban mindenről. A naplóbejegyzései végén úgy értékeli a napját, mint ahogy a könyves bloggerek szokták a könyveket, pontozással. Osztályának mindegyik tagja őrült, de szerethetők, ők az iskola mumusai a tanárok szemében, a diákok azonban szinte irigylik őket. Reni annak ellenére, hogy az iskolai hierarchia alján van, barátokat szerez, szerelmes az osztálya, sőt az egész iskola legmenőbb srácába, Cortezbe. Miközben tanul, olvasókörre és versenyekre jár, rengeteget olvas és megmaradt idejét a barátaival vagy éppen Cortez utáni sóhajtozással tölti. Vajon sikerül neki legalább egyszer az életben észrevetetnie magát Cortezzel?

Vélemény: Mivel a sorozatot egy szuszra olvastam el a második kötettől az ötödik kötetig, nem tudom és nem is akarom annyira különszedni a részeket az értékelés során. Szerencsére akkor kezdtem neki a sorozatnak, amikor már hat kötete megjelent, így csak az utolsó kettő van hátra, amiket csak a hangulat miatt várok, hiszen számomra lezártnak tűnik az egész történet.

  A leggyengébb része a sorozatnak kétségtelenül a második kötet (kilencedik második féléve), amiben szinte nem történt semmi. Azon kívül, hogy Reni még szerelmesebb lett és az osztály kezdett összeszokni, csak a mindennapi életükről lehetett olvasni. Mindez nem jelenti azt, hogy ne lett volna olvasmányos és szórakoztató, mert nagyon is az volt. Leiner Laurának nem csak a könnyed stílusa, de a humora is nagyon jó, a karakterek szerethetők, az iskolai élet kidolgozottsága nagyon erős, a zenei utalások pedig nagy kedvenceim voltak. Youtube mellett olvastam a könyvet és már azért is megérte, mert lett egy pár új kedvenc dalom.  (Lentebb egy-két videó.)

  A legtöbb poént az osztályon belüli vicces helyzetek okozzák, illetve a karakterek sajátosságai. Legjobban az tetszett, hogy míg egymás kárán nevetnek, mindegyik karakter képes arra, hogy túllépjen önmagán, a sértéseken és a többiekkel tudjon nevetni, még akkor is, ha a poén ellene irányul. Ez hiányzik nagyon sok emberből, hogy felismerje, mikor nevetnek vele és mikor rajta. Reni egyre többször tud a többiekkel együtt nevetni, még akkor is, ha ő a poén tárgya, ezáltal még inkább kedvelhető főhős lett. 

  A kötetek során egyre jobban meg lehet különböztetni egymástól a szereplőket és meg lehet őket ismerni, talán egyedül a két rockert nem, Andrist és Robit, illetve Gábort, a "láthatatlan" osztálytársat. Mindegyik szerethető valamiért és mindegyik az ember szívéhez nő. Egy idő után már nem csak Reni és Cortez kapcsolata köti le az embert, hanem drukkolni kezd a mellékszereplőknek és a barátságoknak is.

  A sorozat harmadik része lett az egyik kedvencem a kötetek közül, hiszen itt lepereg egy kicsit a rózsaszín máz és a szereplők szenvedni kezdenek. Míg a második kötetben csak próbálkozik a csapat, hogy összeszokjanak, a harmadik résztől kezdve ez a folyamat felgyorsul. Reni nemcsak Cortez miatt zavarodik össze még jobban és süllyed letargiába, hanem a barátai miatt is. Ez a kötet joggal kapta az Egyedül címet, hiszen Reni magányos farkas lesz. Virág szerelmes lesz a suli új srácába, úgy tűnik, hogy a zsák megtalálta a foltját, emiatt szinte alig beszélnek egymással. Reni örül Virág boldogságának, de egyben rosszul is esik neki, hogy ennyire eltávolodnak egymástól. A két érzés között őrlődik, ráadásul egyre inkább nem tetszik neki, hogy barátnője mennyire megváltozik.Másik legjobb barátja, Arnold is egyre kevesebbszer áll szóba vele, néha eltűnik, de Reni nem kap magyarázatot erre, ráadásul Cortez és Arnold között is egyre nagyobb a feszültség, amit Reni nem ért.

  Közben zajlik az élet a suliban, a srácok megalapítják a saját bandájukat, aminek Jalapeno lesz a neve, Corteznek barátnője lesz, Reni pedig Virág miatt bajba kerül és fenekestül felfordul az élete. Ugyan szerez egy újabb barátot és közelebb kerül Cortezhez is, de elég rossz áron. 

  A negyedik rész felüdülés volt a harmadik kötet szenvedései után, hiszen Virág visszatért Reni életébe, ráadásul nagy fejlődésen ment át, mind személyiségben, mind pedig külsőre. Arnold nagy titka kiderül, de ez még jobban bonyolítja a helyzetet. A többi szereplő is fejlődni kezd, Cortez is jobban előtérbe kerül. A két fiú még mindig nem bírja egymást elviselni és lassan már mindenkinek feltűnik, hogy valami nem stimmel. Reni végre úgy érzi, hogy Cortez kezd figyelni rá, de közben tudja Arnold titkát, így nem tud a saját szerelmi életére koncentrálni.


  A sorozat ötödik kötete a legjobban sikerült darab. Ezt a kötetet kétszer annyi idő alatt sikerült kiolvasni, mint az összes többit, mert rengeteg jelenetet újra és újra elolvastam, egy bizonyos napot pedig vagy tízszer, a végére már majdnem kívülről tudtam az egészet. Én is beleszerettem Cortezbe, főleg, hogy végre őt is sikerül jobban megismerni, nem csak felszínesen. A sok beszélt nyelv elhiszem, hogy menő Reni számára a külsőn túl is, így már nem csak azért szereti Cortezt, mert hű, de jól néz ki, hanem azért is, mert van agya. :) Innentől kezdve akár vége is lehetett volna a sorozatnak, de Leiner Laurának úgy látszik még bőven van a tarsolyában egy-két húzás, mert még három kötet is következik ezután. Kíváncsi leszek, hogy miként is alakul a szereplők élete.


  Az írónő nagyon jól ábrázolta az iskolai életet és a tinédzserek életét is. Szinte már kívülről fújtam, hogy milyen az órarendjük, hogy ki mit csinál suli után, kinek mi a kedvenc hobbija, ki kihez hogyan viszonyul. Jó volt látni, hogy a karakterek változnak és fejlődnek, nem csak Virág és Zsolti ment át hihetetlen változáson, hanem Reni is. Kezdett egyre bátrabb és határozottabb lenni, úgy változott, hogy közben sikerült is megőriznie magából azt, amiért ő Rentai Renáta. Érzékelni lehetett, hogy a csapat kezd felnőni, egyre több olyan programjuk és viselkedésbeli változásuk volt, ami erre utalt. Szerintem elég nehéz lehet egy író számára megoldani, hogy a többévnyi történet után a karakterek változni tudjanak és ne maradjanak sablonfigurák. 

  A szülők már kevésbé idegesítettek a köteteken át, de még mindig zavaró volt a "kis barátaid" szófordulat, főleg, amikor már a 18-hoz közelednek, illetve a kamaszkezelő könyvek használata is elcsépelt lett, de szerencsére már egyre kevesebbszer használták. Volt egy-két olyan jelenet, amikor végre "élni" kezdtek a szülők is és úgy viselkedtek, ahogy az elvárható lett volna. 

  Amit az elején hiányoltam, hogy az élet nem ennyire rózsaszín és egyszerű, mint Renié, szintén megváltozott. A szülőkkel kiütközött egy-két konfliktus, olyan szituációba kerültek a szereplők egy koncert alkalmával, ami példaértékű volt, illetve Virágnak és Reninek is meggyűlt a baja a nem normális fiúkkal, akiktől mindenki óvja a gyerekét. A két rocker elkezdett dohányozni is, amitől eredetibb figurák lettek. A tinédzserek életéhez nem csak a tanulás és a szerelmi bánatok tartoznak, hanem az ilyenek is, így sokat javított a helyzeten, hogy Leiner Laura betette ezeket az elemeket is a történetbe.

  A legmeghatóbb tulajdonsága a sorozatnak, az a barátság. Annyira jó volt olvasni egy összeszokott csapatról, akik tényleg tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett. Ugyan sokat poénkodtak egymás kárára, de abban a pillanatban, hogy az osztályközösséget kívülről érte valami "támadás" egy emberként álltak a probléma elé. Ha ilyen barátaim lennének, semmi bajom sem lenne az égvilágon.


  Burkolt tanítások is megtalálhatók a kötetekben, egyik kedvencem a Facebookkal kapcsolatos párbeszédek. Dave és később Macu is, szinte a Twitteren és a Facebookon élik az életüket, Kinga pedig mindig azt hangoztatja, hogy van jobb dolga is, mint, hogy virtuális játékokat játsszon és állandóan a közösségi oldalon legyen. Még Corteztől (aki a mai menő tinédzserfiú megtestesítője) is sokszor lehetett hallani, hogy nem a Facebookon akarja élni az életét, a többszáz ismerős nem jelent semmit, a közeli emberekkel naponta amúgy is tartja a kapcsolatot. Tetszett, hogy ez a nevelési momentum is szerepet kapott, hiszen a Facebook generáció lassan elveszíti azt az érzést, amikor hús-vér barátságaik vannak. Régebben, amikor még ezek az oldalak nem léteztek vagy terjedtek el annyira, sokkal szorosabb barátságok köttettek, olyanok, mint itt a Szent Johanna Gimiben is. Hát, nem szebb az ő mindennapjuk? Bandázás Zsolti garázsában, több együttlét, több nevetés, több együtt töltött idő és jobb programok. Szerintem így kellene élni.

  Még végig sem olvastam a sorozatot, de már most azon sóhajtozok, hogy mi lesz velem, ha véget ér? Mi lesz velem, ha nem mehetek velük mindennap suliba, ha nem nevethetek a poénokon, ha már nem lesz mit várni? Annyira magával tudja sodorni az embert a történet, még felnőtt fejjel is, hogy az hihetetlen. Nagyon kevés könyv képes arra, hogy ennyire kikapcsolja az ember gondolatait hosszú távon, ráadásul mivel sorozat, nagyon a szívünkhöz is nő, szinte már a barátainkká válnak a hősök. A sorozatokat annyira szokták húzni, mint a rétestésztát és egyre inkább unalmasabbakká válnak, de erre a sorozatra ez nem igaz. Ahogy egyre több köteten van túl az ember, annál jobban várja a következőt. Életem egyik legmeghatározóbb sorozatává vált és biztos, hogy újra fogom olvasni, már csak azért is, mert érdekes lesz újra visszatérni a régi Renihez és a régi jelenetekhez annak tudatában, amik történtek.

  Remélem, hogyha vége lesz a Szent Johanna Giminek, akkor az írónő következő ifjúsági sorozata is ennyire ütős lesz. 

Ui.: kell nekem Szent Johanna bögre és I LUV MÁDAY karkötő. XD

________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból

Tetszett: az egész!

Nem tetszett: -

Kedvenc: Mindenki! Cortez bekerült a fiktív szerelmeim listájára. :)

Kiadás: Ciceró Könyvstúdió, 2010-2011

Oldalszám: Második kötet (394 oldal), Harmadik kötet (458 oldal), Negyedik kötet (444 oldal), Ötödik kötet (488 oldal) (Szerencsére egyre vastagabbak XD)



______________________________________________________________